2008. október 18., szombat
Falunap volt...
Ebben az esztendőben együtt tartottuk az iskola- és a falunapot. Az iskolában pénteken, két versenyen mérhették össze tudásukat, képességeiket alsós tanítványaink. Természetismereti vetélkedőn a 4. osztályos Benke Ádám, Borsos Anna, Kiss Kira, Zelenák Dávid képviselte iskolánkat, és második helyezést értek el a szomori csapat mögött. A pénteki délután aszfaltrajz versenyt is szerveztünk diákjainknak, ahol első helyezést ért el Erdei Róbert, Kiss Károly, Oláh Szabolcs és Tóth Stefánia 3. osztályos tanulók csapata. Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek. A kora este a nevező focicsapatok selejtező és döntő mérkőzéseivel telt, majd késő este a Civilházban szórakozhattak a fiatalok.
Szombaton délelőtt a zuhogó eső és a hideg szél elől behúzódtunk az iskola tantermeibe, ahol kézműves foglalkozást tartottunk. Sípot faraghattak, batikolhattak, tésztaképet és papírfigurákat készíthettek az érdeklődők.
Tizenegy órakor a Kistücsök Meseszínpad által előadott magyar és külföldi klasszikus meséket élvezhették szüleikkel a gyermekek, karon ülőktől egészen a nagyobbakig.
Délután szoboravatásra gyűltünk ismét egybe. Ekkor került leleplezésre Köteles Erzsébet és Köteles Margit adománya, Szabolcs Péter Munkácsy–díjas szobrászművész „Iskolás fiú” című alkotása, melynek hátterét és alapzatát Szente László készítette el.
Sáros György beszédében az elmúlt időszakot a civil kezdeményezések évének nevezte, és okleveleket adott át az általa felsorolt kezdeményezések megvalósítóinak. Stark István művészettörténeti összefüggések felvázolásával méltatta az alkotás jelentőségét.
Ezután került sor az iskola osztályainak előadásaira, melyek betanításában valamennyi pedagógus közreműködött. Ünnepélyes és szimbolikus alkalma volt ez annak, hogy a máriahalmi és gyermelyi tanulók egy közösséggé kovácsolódtak.
A röpke másfél órában az ének, a zene és a tánc dominált. A palotás méltóságteljességétől a modern tánc esetenként akrobatikus mozzanataiig, a néptánctól a country-ig követhette a közönség a színvonalas produkciókat, gyakran felcsattanó tapssal. (Egy hét múlva hasonló sikerrel Máriahalmon is szerepeltek a tanítványaink.) A jó hangulat a Gyermelyi Copfocskák, valamint a Szomori Néptánccsoport előadása alatt is folytatódott.
A sportpályán huszár bemutatót tartott a Carino Lovas SE. Az alkonyatban szép záró rész volt a tűzugrás, mely számunkra szemet gyönyörködtető látvány, a lovak számára viszont ijesztő megpróbáltatás.
Az esti program ismét az aulában folytatódott, ahol Ihos József, Polgár Tamás, Csonka András, majd Szandi lépett a színpadra. Az aula zsúfolásig megtelt, az előadókat inspirálta a közönség jókedve, a művészek nagy beleéléssel, sok ráadás számmal hálálták meg a egybegyűltek ovációját.
Az esti bálban a tarjáni Stréhli Kapelle sramli zenéjére táncolhattak a szórakozni vágyók. Az este előrehaladtával többféle zenei műfaj irányába is elkalandozott a zenekar, bizonyítván zenei tudásuk sokszínűségét.
Éjféltől Ábrahám Zoltán bajnai DJ diszkója zárta a falunapot, a jó énekhangú jelentkezők karaoke előadásaival.
A hideg és esős idő ellenére az épületben egymást követő produkciók közül mindenki talált az érdeklődésének megfelelő programot, és aki eljött reméljük jól érezte magát. A pedagógusoknak, óvónőknek, és mindenkinek, aki a nap sikeréhez hozzájárult ezúton is hálás köszönetet mondunk.

Rendezőség
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése