2008. november 22., szombat
Sporttörténelem
Nagy öröm számunkra, hogy Tolnai Imre tanár úr, iskolánk volt igazgatója, testnevelő tanára által —a Labdarúgó Egyesület honlapjára— írt sporttörténeti visszaemlékezés itt a Gyermelyi Hírlap hasábjain megjelenhet. Úgy gondoljuk, a fiatalok számára fontos a gyökerek megismerése, az idősebbek pedig szívesen nosztalgiáznak egy kicsit...
2008. augusztus 3-án községünk korszerű Uniós színvonalú műfüves, villanyvilágítással ellátott sportpályával gazdagodott, ami tovább növelheti szakirányú sporttevékenység folytatását a helyieknek és a határainkon kívülieknek egyaránt. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy nem volt mindig így. Hosszú időbe telt, amíg községünk eljutott idáig, hogy sportpálya, öltöző, sportcsarnok, műfüves pályák állnak rendelkezésünkre a minőségi sport, a hobbi és a tömegsporthoz. Ahhoz, hogy erről egy kis képet kapjunk, vissza kell mennünk - gondolatban - apáink, nagyapáink korába, hogy lássuk honnan jött, hová jutott községünk sportélete.
A II. világháború előttről kezdeném: ebből a korból nem is beszélhetünk itteni sporttevékenységről. Az iskolai testnevelés volt az egyetlen, ami alacsony színvonalon, játékos keretek között folyt és csak egy kis többletmozgást jelentett. Alkalmi versengések is csak hébe-hóba, kivételes ünnepnapokon akadtak. Például: ki az erősebb? („birok”, „birkózás”), ki emel fel nagyobb rönköt? (súlyemelés), Ki dob messzebbre? („gránátdobás”), kötélhúzás.
Nem sportolásra, de megemlíthető a Gyermelyi Strandfürdő, ami 1942-től néhány évig fürdést és némi mozgást jelentett akkor sokaknak. A kezdeteket az 1960-as évektől kell keresni. Ebben az évben megépült a mai iskolánk elődje, ami az akkori viszonyokhoz képest korszerűnek számított.
A szellemi oktatás mellett ez az iskolai testnevelést is rendszeresebbé tette, annak ellenére, hogy semmiféle tárgyi feltétel nem volt hozzá. A testnevelésórák az udvaron, télen a tantermekben folytak. Csupán a lelkesedés és a sporttevékenység megszerettetése vezetett el fokozatosan ez egyre rendszeresebbé váló versenyekhez. Az iskolai versenyek mellett egyre gyakoribbá váltak a barátságos futballmérkőzések, néha egy-egy atlétikai verseny, futás, kerékpár-, és ügyességi vetélkedők. Például 11-es rúgás, akadályverseny. Divatba jött a sakkozás, asztalitenisz. Alakult egy női kézilabdacsapat is. Tornában, atlétikában már megjelentünk vidéki versenyeken is. A sport népszerűsítésében az iskola járt elől rendszeres versenyekkel; 3-4 évente megrendezett tornaünnepélyekkel, bemutatókkal, népi játékok felújításával (pl.: méta). Ekkor még jégpályánk is volt...
A teljes cikk a Gyermely-Szomor LE honlapján, valamint az újság nyomtatott változatában olvasható.
Szerkesztőség
2008. augusztus 3-án községünk korszerű Uniós színvonalú műfüves, villanyvilágítással ellátott sportpályával gazdagodott, ami tovább növelheti szakirányú sporttevékenység folytatását a helyieknek és a határainkon kívülieknek egyaránt. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy nem volt mindig így. Hosszú időbe telt, amíg községünk eljutott idáig, hogy sportpálya, öltöző, sportcsarnok, műfüves pályák állnak rendelkezésünkre a minőségi sport, a hobbi és a tömegsporthoz. Ahhoz, hogy erről egy kis képet kapjunk, vissza kell mennünk - gondolatban - apáink, nagyapáink korába, hogy lássuk honnan jött, hová jutott községünk sportélete.
A II. világháború előttről kezdeném: ebből a korból nem is beszélhetünk itteni sporttevékenységről. Az iskolai testnevelés volt az egyetlen, ami alacsony színvonalon, játékos keretek között folyt és csak egy kis többletmozgást jelentett. Alkalmi versengések is csak hébe-hóba, kivételes ünnepnapokon akadtak. Például: ki az erősebb? („birok”, „birkózás”), ki emel fel nagyobb rönköt? (súlyemelés), Ki dob messzebbre? („gránátdobás”), kötélhúzás.Nem sportolásra, de megemlíthető a Gyermelyi Strandfürdő, ami 1942-től néhány évig fürdést és némi mozgást jelentett akkor sokaknak. A kezdeteket az 1960-as évektől kell keresni. Ebben az évben megépült a mai iskolánk elődje, ami az akkori viszonyokhoz képest korszerűnek számított.
A szellemi oktatás mellett ez az iskolai testnevelést is rendszeresebbé tette, annak ellenére, hogy semmiféle tárgyi feltétel nem volt hozzá. A testnevelésórák az udvaron, télen a tantermekben folytak. Csupán a lelkesedés és a sporttevékenység megszerettetése vezetett el fokozatosan ez egyre rendszeresebbé váló versenyekhez. Az iskolai versenyek mellett egyre gyakoribbá váltak a barátságos futballmérkőzések, néha egy-egy atlétikai verseny, futás, kerékpár-, és ügyességi vetélkedők. Például 11-es rúgás, akadályverseny. Divatba jött a sakkozás, asztalitenisz. Alakult egy női kézilabdacsapat is. Tornában, atlétikában már megjelentünk vidéki versenyeken is. A sport népszerűsítésében az iskola járt elől rendszeres versenyekkel; 3-4 évente megrendezett tornaünnepélyekkel, bemutatókkal, népi játékok felújításával (pl.: méta). Ekkor még jégpályánk is volt...
A teljes cikk a Gyermely-Szomor LE honlapján, valamint az újság nyomtatott változatában olvasható.
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!