A bor különleges helyet foglal el az emberiség történetében: nem egy a különféle italok között, nem csupán gasztronómiai értéke van, hanem kultúrtörténeti szerepe is, sőt spirituális tartalmakat is hordoz. Az ókori görög kultúrkörnek meghatározó eleme volt a Dionüszosz-kultusz (Dionüszosz a szőlőművelés, a bor, a mámor istene.) A Dionüszosz-ünnepekhez kapcsolódik a színház születése, hisz ekkor kecskebőrbe öltözve tréfás történeteket adtak elő a görögök, s ebből fejlődött ki később a dráma, a drámaírási verseny, és ezek eljátszása.
Az egyetemes és a magyar kultúrtörténet számos alkotásában találkozhatunk a borral. Egyetlen más italról sem született annyi költemény, annyi dicsőítő megnyilatkozás, mint a borról.
A bor és az irodalom, a költészet jóformán egyidősek, mindkettő az emberiség legősibb kultúráiban gyökerezik. Se szeri se száma a szőlőről és a borról szóló verseknek, elbeszéléseknek, meséknek, legendáknak.
Ami a magyar irodalom és a bor kapcsolatát illeti, a magyar versírók és dalnokok is tisztelték és szerették a jó bort. Erről tanúskodik költészetünk több évszázados története.
A magyarokat a tréfát szerető, az anekdotát kedvelő népek között tartják számon. A nevettető, tréfálkozó, rendszerint csattanós végű történeteknek mindig volt valamilyen tanulságos tartalmuk is. A szőlőhöz, a borhoz, vagy ez utóbbi fogyasztóihoz kötődő anekdotakincsünk is rendkívül gazdag.
Az irodalom kezdete a népköltészet, melynek része a népdal, népmese, népmonda, népi anekdoták. Következzen hát két anekdota, melyek Erdélyből származnak (Kolozsvári Grandpierre Emil: Erdélyi boranekdoták). Az egyik a bor eredetéről szól, a másik pedig a borkő keletkezésével kapcsolatos.

A bor eredete
A bort Noé találta ki unalmában. Hat állat vérét keverte össze. A hat állat az oroszlán, a tigris, a medve, a disznó, a majom és a galamb volt. Ez a hatféle vér mutatkozik meg a részegek hatféle természetében. Van, ki büszke, mint az oroszlán, kegyetlen, mint a tigris, düledezik, mint a medve, disznó módjára sárban hentereg, majomhoz hasonlóan bujálkodik, vagy olyan szelíd, mint a galamb.

A borkő
Szigeti József enyedi professzor egyik tanulóját küldte szekéren borért. Egy földesúr adományozta a bort a tudós professzornak, amiért a fiát a tudományba bevezette. A deák felült a professzor szekerére, elhajtott az uradalomba, fölrakta a hordót a szekérre, s mindjárt illogatni kezdte.
Mikor Enyed határába érkeztek, már tetemes híja volt a bornak. Gondolta a deák, hogy ebből baj lesz, mert a bort nemcsak ő szerette, hanem a gazdája is. Vesztegetésképpen megkínálta a kocsist a professzor borából, majd szólt neki, hogy gyűjtsön két kalapra való kavicsot. Maga is gyűjtött. Aztán a deák meg a kocsis leült a hordó mellé, s tömni kezdték kaviccsal. Addig tömték, mígnem a bor feljött, a hordó ismét megtelt.
Odahaza Enyeden Szigeti Józsefnek első dolga volt, hogy a bort megízlelje. Azt mindjárt látta, hogy a bort a deákja nem nádolta meg vízzel. Ennek utána békés nyugalommal illogatta a bort ebédhez, vacsorához, amíg el nem fogyott. Mikor a hordó kiürült, a professzor kiverette a seprőjét s látta, hogy módfelett sok a kavics benne. Magához hívatta a deákot s megkérdezte szigorúan: „Ehhez mit szól kegyelmed?”
„Eddig csak hírét hallottam a borkőnek válaszolta a deák, most legalább tudom, hogy csakugyan van.”

Hamvas Béla külön könyvet írt a borról és az életről A bor filozófiája címmel. Íme ebből egy idézet:

Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember, komoly nép számára ennyi elég.
(...)
Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bármikor, bárhol, bárhogyan. De viszont itt is, ott is minden körülmény fontos. A bor természetéhez meg kell választani az évszakot és a napszakot. Van henyélő bor, mesélő bor, tragikus bor. A legnagyobb érzéketlenségre vall például kedélyes családi ebéden drámai bort inni. Ugyanilyen ízléstelenség hivatalos lakomán parázna bort inni. Ha egyedül vagy és kint, mindig keress távlatot; a bor szereti a magasságot és a kilátást, és szeret felülről nézni.