2008. december 20., szombat
A Gyermelyért Faluvédő Egyesület fényképgyűjtő pályázata
A Gyermelyért Faluvédő Egyesület 2009-ben ünnepli megalakulásának 15 éves évfordulóját. Erre az egyesület több programmal, rendezvénnyel készül. Többek között fel kívánjuk eleveníteni a korábban népszerű környékbeli gyalogtúrákat, új programként pedig szeretnénk – ugyancsak a környéken – egy-két biciklitúrát szervezni. A 15 éves jubileumot egy nagyobb rendezvény keretében kívánjuk emlékezetessé tenni.
A jubileumi rendezvénysorozat kapcsán szeretnénk egy fotókiállítást is rendezni, mely a régi (több évtizeddel korábbi) gyermelyi szokásokat, rendezvényeket, épületeket, egyszóval a falut és életét mutatná be.
Ez igen sok előkészítő munkát igényel, melynek első lépcsője a fotók gyűjtése. Már megkerestük községünk közintézményeinek és egyházainak vezetőit is, hogy a rendelkezésükre álló fotókat, dokumentumokat a kiállításhoz felhasználhassuk, azonban a legtöbb és legérdekesebb fotók nyílván Önöknél vannak, kedves olvasók. Tudjuk, minél régebbi egy-egy családi tulajdonban lévő fotó, annál nagyobb becsben tartja mindenki, ez érthető.
Emiatt a Gyermelyért Faluvédő Egyesület a fotógyűjtésre pályázatot ír ki az iskolás osztályok, illetve óvodás csoportok részére, akik családi körben, kihasználva a hosszú téli estéket, egyfajta visszaemlékezésként is kiválogathatják ezeket a képeket. Nem utolsó sorban a fiatalok is betekintést nyerhetnek a család és a falu régi életébe.
A gyűjtés során egyetlen képet sem kérünk el Önöktől, a jövő év elején meghatározott, itt a Hírlapban közölt időpontokban várjuk a képeket az iskola aulájában, ahol szkennelés után rögtön vissza is szolgáltatjuk azokat. Természetesen lehetőség van arra, hogy a csoportok saját maguk szkenneljék be a képeket, és azokat elektronikus úton elküldjék.
A pályázaton való részvétel főbb feltételei:
A pályázaton az Általános Művelődési Központ iskolájának osztályközösségei, valamint óvodás csoportjai vehetnek részt.
Minden osztály külön pályázhat, de egy osztályból csak egy pályázat fogadható el.
Minden osztályt, csoportot egy nagykorúnak kell képviselnie (pl. osztályfőnök, óvónő, szülő stb.)
A fotóknak 1980 előttinek kell lenniük, a fotó témája a falu életével kapcsolatos legyen (rendezvények, középületek, utcák, látképek, életképek stb.)
A fotókért pontokat lehet gyűjteni, a legtöbb pontot gyűjtő csoport lesz a nyertes.
A fotók gyűjtése 2009. március 31-ig tart, a pályázatok elbírálása és a díjak átadása 2009. május 1-jéig várható.
Díjazás:
A legtöbb pontot gyűjtő osztály, vagy csoport 40.000, a második 20.000, míg a harmadik 10.000 forint támogatásban részesül, melyet az iskolások az (osztály)kirándulásra, vagy kulturális, ismeretbővítő rendezvényen, kiállításon való részvételre, az óvodás csoportok ezen felül helyi programok szervezésére (például mesedélután, játszóház stb.), illetve a fentiekkel kapcsolatos költségek fedezésére fordíthatnak.
Kérjük a kedves lakosságot, a szülőket, nagyszülőket pedagógusokat, támogassák eme kezdeményezésünket (és persze gyermekeik csoportját), hogy községünk múltjának megismerését célzó kezdeményezés eredményeképpen minél sokszínűbb és sikeresebb kiállítást legyen lehetőségünk összeállítani. A megvalósításhoz nem elég egy egyesület vagy néhány személy, ehhez összefogásra van szükség, erre kérünk tehát mindenkit!
A részletes pályázati feltételeket, a szükséges dokumentumokkal együtt, minden jelentkezőnek megküldjük 2009 januárjában. Jelentkezni az osztály, illetve a csoport és nagykorú képviselőjének megnevezésével az elérhetőségük megjelölésével a Faluvédő Egyesület e-mail címén lehet 2009. január 31-ig (faluvedo.gyermely@gmail.com)
Az email tárgy mezőjébe kérjük a „fotópályázat” jeligét írni. A pályázaton a részvétel természetesen ingyenes. A verseny állásáról folyamatosan beszámolunk a Hírlapban. Várjuk a jelentkezéseket!

Az egyesület nevében:
Pósfai Csaba és Bederna Zoltán
Pósfai Csaba és Bederna Zoltán
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése