2008. december 6., szombat
Köszönetnyilvánítás
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, bármilyen módon is segítették a Jótékonysági Erzsébet bált. Akár tombola ajándékot hoztak, akár tombola jegyet vásároltak.
A süteményt készítőknek külön köszönjük a sok finom süteményt. Erikának, Lacinak szívből köszönjük a sok segítséget, amelyet évről évre végeznek. A többiek is nagy örömmel készültek, hogy szebb legyen az este, és ugyanazért fáradozott Nyíri Hajnalka és a gyerekek is.
Polgármester Úr őszinte szavakkal köszönte meg a Karitász csoport munkáját. Nagyon meghatódtam magam is, talán meg sem köszöntem illendően. Köszönjük Polgármester Úr figyelmességét, annyit tudunk csak mondani, hogy részünkről és családjaink részéről is, mert ők is sokat segítenek, ez természetes dolog.
Az összefogás eredményeként 105.000 forint tiszta bevételünk lett. Így most már 205.000 forintunk van, amit fel tudunk használni a kálvária felújításához. Még egyszer köszönet a legkisebbért is!
Hálásan köszöni meg a Karitász csoport még a sok ruhaneműt, cipőt, amellyel megajándékoznak bennünket, hogy tovább segíthessünk másokon.
Minden segítőnek és olvasónak szép karácsonyi várakozást kívánunk!

A Karitász csoport nevében: Fülöp Lászlóné
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése