2008. december 20., szombat

A Gyermelyért Faluvédő Egyesület fényképgyűjtő pályázata

A Gyermelyért Faluvédő Egyesület 2009-ben ünnepli megalakulásának 15 éves évfordulóját. Erre az egyesület több programmal, rendezvénnyel készül. Többek között fel kívánjuk eleveníteni a korábban népszerű környékbeli gyalogtúrákat, új programként pedig szeretnénk – ugyancsak a környéken – egy-két biciklitúrát szervezni. A 15 éves jubileumot egy nagyobb rendezvény keretében kívánjuk emlékezetessé tenni.
A jubileumi rendezvénysorozat kapcsán szeretnénk egy fotókiállítást is rendezni, mely a régi (több évtizeddel korábbi) gyermelyi szokásokat, rendezvényeket, épületeket, egyszóval a falut és életét mutatná be.
Ez igen sok előkészítő munkát igényel, melynek első lépcsője a fotók gyűjtése. Már megkerestük községünk közintézményeinek és egyházainak vezetőit is, hogy a rendelkezésükre álló fotókat, dokumentumokat a kiállításhoz felhasználhassuk, azonban a legtöbb és legérdekesebb fotók nyílván Önöknél vannak, kedves olvasók. Tudjuk, minél régebbi egy-egy családi tulajdonban lévő fotó, annál nagyobb becsben tartja mindenki, ez érthető.

Emiatt a Gyermelyért Faluvédő Egyesület a fotógyűjtésre pályázatot ír ki az iskolás osztályok, illetve óvodás csoportok részére, akik családi körben, kihasználva a hosszú téli estéket, egyfajta visszaemlékezésként is kiválogathatják ezeket a képeket. Nem utolsó sorban a fiatalok is betekintést nyerhetnek a család és a falu régi életébe.
A gyűjtés során egyetlen képet sem kérünk el Önöktől, a jövő év elején meghatározott, itt a Hírlapban közölt időpontokban várjuk a képeket az iskola aulájában, ahol szkennelés után rögtön vissza is szolgáltatjuk azokat. Természetesen lehetőség van arra, hogy a csoportok saját maguk szkenneljék be a képeket, és azokat elektronikus úton elküldjék.

A pályázaton való részvétel főbb feltételei:
A pályázaton az Általános Művelődési Központ iskolájának osztályközösségei, valamint óvodás csoportjai vehetnek részt.
Minden osztály külön pályázhat, de egy osztályból csak egy pályázat fogadható el.
Minden osztályt, csoportot egy nagykorúnak kell képviselnie (pl. osztályfőnök, óvónő, szülő stb.)
A fotóknak 1980 előttinek kell lenniük, a fotó témája a falu életével kapcsolatos legyen (rendezvények, középületek, utcák, látképek, életképek stb.)
A fotókért pontokat lehet gyűjteni, a legtöbb pontot gyűjtő csoport lesz a nyertes.
A fotók gyűjtése 2009. március 31-ig tart, a pályázatok elbírálása és a díjak átadása 2009. május 1-jéig várható.

Díjazás:
A legtöbb pontot gyűjtő osztály, vagy csoport 40.000, a második 20.000, míg a harmadik 10.000 forint támogatásban részesül, melyet az iskolások az (osztály)kirándulásra, vagy kulturális, ismeretbővítő rendezvényen, kiállításon való részvételre, az óvodás csoportok ezen felül helyi programok szervezésére (például mesedélután, játszóház stb.), illetve a fentiekkel kapcsolatos költségek fedezésére fordíthatnak.

Kérjük a kedves lakosságot, a szülőket, nagyszülőket pedagógusokat, támogassák eme kezdeményezésünket (és persze gyermekeik csoportját), hogy községünk múltjának megismerését célzó kezdeményezés eredményeképpen minél sokszínűbb és sikeresebb kiállítást legyen lehetőségünk összeállítani. A megvalósításhoz nem elég egy egyesület vagy néhány személy, ehhez összefogásra van szükség, erre kérünk tehát mindenkit!
A részletes pályázati feltételeket, a szükséges dokumentumokkal együtt, minden jelentkezőnek megküldjük 2009 januárjában. Jelentkezni az osztály, illetve a csoport és nagykorú képviselőjének megnevezésével az elérhetőségük megjelölésével a Faluvédő Egyesület e-mail címén lehet 2009. január 31-ig (faluvedo.gyermely@gmail.com)
Az email tárgy mezőjébe kérjük a „fotópályázat” jeligét írni. A pályázaton a részvétel természetesen ingyenes. A verseny állásáról folyamatosan beszámolunk a Hírlapban. Várjuk a jelentkezéseket!

Az egyesület nevében:
Pósfai Csaba és Bederna Zoltán

Luca napi vásár

Új hagyományt teremtve idén az OKK aulájában került megrendezésre az ovis Luca napi vásár. A kellemes karácsonyi hangulatot a finom házi sütemények, meleg tea és a kellemes karácsonyi zene fokozták. A vásár bevétele minden várakozást felülmúlt. Örülök, hogy sikerült átéreznünk, hogy ezt mind gyermekeinkért tesszük.
Ezúton mondok köszönetet a vállalkozó kedvű, lelkes szülőknek, az óvónőknek, a dadusoknak a színvonalas ajándéktárgyakért és süteményekért, a konyhás néniknek a finom teáért, a takarító néniknek a rendezvény utáni rendrakásért. Köszönöm a kedves vásárlóknak, hogy támogatták óvodánkat.
Az ajándéktárgyak megvásárlására a közös főtéri adventi ünnepségen is lesz lehetőség.
Áldott ádventi készülődést és békés, boldog ünnepeket kívánok!
Balogh Dorottya

Az Oktatási és Kulturális Központ hírei

Tanítványaink Bajnán a Simor napok keretében a Reneszánsz év jegyében meghirdetett rajzversenyen, valamint szövegértés és hangos olvasási vetélkedőn vettek részt. A rajzversenyen harmadik helyezést ért el:
Agócs Julianna 5. osztályos tanuló.
Felkészítő tanár: Papp Gáborné

Szövegértés és hangos olvasás versenyen a következő eredmények születtek:
II. helyezett: Benke Ádám 4. osztály
III. helyezett: Szalai Dániel 4. osztály
Felkészítő tanár: Kovács Ilona

A megyei Bólyai Matematika versenyen IV. helyezést értek el 5. osztályos tanulóink. A csapat tagjai: Feszler Elisabeth, Heilmann István, Siklósi Bettina, Springinzeisz Ágnes
Felkészítő tanár: Tirpákné Varga Zsuzsanna

A tatai Eötvös József Gimnáziumban az idén először megrendezett német nyelvű versenyen 8. osztályos tanulóink közül III. helyezést ért el Juhász Kristóf és dicsérő oklevélben részesült Murczin Vivien. A zsűriben a Német Kulturális Minisztérium által delegált tagok, valamint az ELTE rektora is értékelt.
Felkészítő tanáruk Vargáné Heike Kramp

A Komárom – Esztergom megye „jó tanulója – jó sportolója” versenyen II. helyezést ért el Varga Orsolya VI. osztályos tanulónk.
Köszönjük a pedagógusok munkáját és gratulálunk a szép eredményekhez!

Eredményes versenyzőink közül többen Máriahalomról járnak hozzánk, és öregbítették iskolánk hírnevét. A többi ide iratkozott diák is jól beilleszkedett, szüleik mindig szeretetüket és hálájukat fejezik ki pedagógusainknak. Ezek a visszajelzések számunkra fontosak és jóleső érzéssel töltenek el bennünket.

Az előző évekhez hasonló módon advent első hétvégéjén az iskola minden tanulója és nevelője részvételével gyújtottuk meg az adventi koszorúnk első gyertyáját, majd hétről hétre a következőket. A mindig visszatérő közös ének az idő előrehaladtával, bátrabbá és elmélyültebbé vált.
Az idei év karácsony várása kiegészült az utolsó hét közös programjaival, melynek keretében minden osztály Betlehemet készített, Betlehemes játékot adott elő társai előtt, közös karácsonyi daltanulás, vetélkedő részesei lehettek.
Reméljük lelkiekben gazdagabbá sikerült tenni gyerekeink karácsony előtti időszakát.

Az Oktatási és Kulturális Központ tantestülete és tanulói a következő Juhász Gyula idézettel kívánunk szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet mindannyiuknak.

„Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.”

Intézményvezetés

Karácsonyi készülődés

Minden évben eljön a december, ami nem csak az év utolsó hónapja, hanem a nagy bevásárlásnak is a hónapja, hiszen annyi ünnep van ebben a hónapban. Mikulás, Karácsony, Újév, és előfordul az is, hogy ezek mellé felsorakozik egy szülinap, egy névnap. A december az ünnepek hónapja. Mindent kivilágítanak, minden akciós, minden nyüzsög. A bevásárlóközpontokban kellemes zene szól a hangszórókból, és a szerencsés gyerekek elmondhatják kívánságaikat a Mikulásnak. A tévében is jobb filmeket adnak, mint máskor, és mindenki próbálja félretenni a gondjait, hogy a karácsonyt és az újévet boldogan tölthesse el. Minden azt üzeni nekünk, hogy valami más, mint máskor, és mindenki keresi azt a bizonyos karácsonyi hangulatot, mert mindenki érzi, hogy decemberben minden valahogy más.

Sokan várják ezt a hónapot sokféle lelkülettel. A gyermek várja, hogy végre kibonthassa az ajándékát, és gyakran felsóhajt: „Bárcsak már karácsonyeste lenne!”.
A család várja, mert pár nap múlva összegyűlik a család, a gyerekek, unokák hazajönnek a kollégiumból, az ország más részeiből, mindenki együtt van. Majd kigyúlnak pár nap múlva a fények, sejtelmes gyertyafénybe burkolózik majd a szoba, csillog a karácsonyfa. Szeretjük a karácsonyt. Szeretünk adni és szeretünk kapni. Előre látjuk magunk előtt a számunkra kedves arcokat, ahogy bontogatják a színes csomagolópapírba bújtatott kedvességeinket, várjuk a felcsillanó szemeket, a mosolyokat.

És vannak olyanok is, akik nem várják az ünnepeket, akiknek terhes ez a hónap. Sokaknak az advent nehéz, mert egyedül vannak, talán most először; és a karácsony nem várakozás, hanem a félelem ideje, mivel előtörnek az emlékek, a veszteségek. Nincs már kinek ajándékot készíteni, és nincs kitől ajándékot kapni. Az egyedüllét ilyenkor nem drága ajándék, hanem ijesztő szörny, hiszen azt idézi fájón az ember szívébe, ami már nincs, amit elveszített, ami soha többé nem jön vissza már. A gyertya pedig ilyenkor nem biztos, hogy az öröm fénye egy koszorún, vagy épp a karácsonyfán, hanem a gyászé, a fájdalomé, és leginkább az emlékezésé.
Vagy csak azért, mert elegük van már, hogy az összes üzlet ilyenkor teli van emberekkel, és minden arra van hangolva, hogy gyerünk-gyerünk, még ezt, még azt, rohanjunk, hogy boldog ünnepünk legyen. És boldog lesz? Nem. Mert aki így készül az ünnepre, hogy csak rohan, mire odakerül, hogy valóban ünnepeljen, annyira elfárad, hogy már szinte nem is tudja élvezni annak a sok rohanásnak az eredményét, vagy ha még tudja is, egy pillanat alatt vége a varázsnak és utána olyan üresnek érezi az ünnepet.
Akármilyen is az adventünk és a karácsonyunk, örömökben, gyerekkacagásban gazdag, vagy épp magányos és szomorú, Isten maga szeretne ajándékká lenni számunkra. Hiszen ebben az időszakban Rá figyelünk, és az Ő születésére emlékezünk. Ajándékokat adunk arra emlékezve, hogy Ő a legnagyobb ajándék az emberiség számára.
Na persze – jöhet erre a szkeptikus válasz. Hogy lehet ma Jézusról beszélni, amikor a karácsony már rég nem arról szól…, hanem a drága dolgokról, az elképesztő játékokról, amelyek reklámblokkjai legalább duplájára nőttek a hétvégi délelőtti időszakban a kereskedelmi csatornákon. Arról szól, hogy ilyenkor vannak jó akciók, és olcsó hitelek. Figyelni kell, hogy nehogy sokkal kisebb ajándékot adjunk, mint a másik, mert akkor esetleg kinevetnek, megsértődnek a családban, hogy csak ilyen kis semmiséget kaptak. Járjuk a várost, vásárolunk, nézzük a hipermarketek reklámújságjait, hogy lehetőleg ne az utolsó percben kelljen kapkodni, és órákig sorban állni.

Ráadásul, ha körülnézünk a világban, a munkahelyünkön, belehallgatunk beszélgetésekbe, rájövünk, hogy oly sok a megfáradt, elfásult, és kiábrándult ember, és nagyon keveseknek van igazi mély öröme.
Persze, várjuk az ünnepeket, a találkozást a családtagokkal. Azonban ez mintha csak a felszín lenne, hiszen mélyen, egzisztenciálisan bizonytalanok vagyunk a holnap felől, meglopottnak érezzük magunkat a jelenben, és mintha az egész világ kifordult volna a sarkából. Elfáradtunk, belefáradtunk már oly sok mindenbe az életben, különösen, mintha nem lenne változás, legfeljebb csak romlás sok téren. Hamis lenne az ünneplés és az ajándékozás? Jézus születése egykor öröm volt a világ számára, na de napjainkban… Pedig Isten ma is ajándékozó Isten a világ számára.

De hát mitől is jó egy ajándék? Attól, hogy szeretetből, törődésből, odafigyelésből fakad. Attól, hogy munka van benne, hiszen kifejezetten annak szól, akit meglepek, személyes. Attól szép, hogy kifejezi a kettőnk közötti kapcsolatot, hogy benne van, aki adja, és benne van az is, aki kapja, hiszen nem azt adom, ha jó ajándékozó vagyok, amire én vágyom, hanem azt, amire a másiknak szüksége van. Az ajándéknak nincs ára. Egyfajta jelkép, a szeretet. Az összes karácsonyi álmunk, adventi készülődésünk szép lehet, értékes, de üres, ha nem vesszük észre, hogy csak jelképek. A mi egymás felé kifejeződő szeretetünk csak jelkép. Jelképe annak a hatalmas szeretnek, amellyel Isten szeret bennünket.

Ezért hát a szükséges dolgokat nem elfelejtve, de tudva azt, hogy azoknál sokkal fontosabb, hogy ne felejtsük el, hogy mi ennek az ünnepnek a lényege, és tudjunk megállni a készülődésben is, figyelni, hogy mik a fontos dolgok, és mik a kevésbé fontosak, hogyha majd eljön a nagy nap, akkor ne fáradtan és kiégetten, hanem teljes szívből tudjunk örülni és ünnepelni. Ezen sorokkal kívánok minden kedves olvasónak áldott, békés és boldog ünneplést!
Petró Klaudia,
református lelkész

Önkormányzati hírek

Kedves Olvasók! 2008-ban utoljára jelentkezem – ezúttal rövidebben – az önkormányzat híreivel. Decemberben két testületi ülés is volt, melyek elsősorban a 2008 évi költségvetés teljesülésével, a jövő évi koncepció elfogadásával, valamint az ilyenkor szokásos közüzemi díjak és helyi adók megállapításával telt.
A telekadó és az építményadó mértéke nem változott, maradnak az eddigi adómértékek. A helyi iparűzési adó állandó tevékenység után 1,6%-ról 1,65%-ra emelkedett, az idegenforgalmi adó 2009-ben 389 ft/fő/vendégéjszaka lesz.
A szemétszállítási díj 2009-ben az AVE által közöltek alapján a következők szerint alakul:
80 literes edény: 12.730 Ft/év
110 literes edény: 17.534 Ft/év
240 literes edény: 38.251 Ft/év
szemetes zsák: 294 Ft/db
Fontos változás történik a jövőben a szemétszállítási díjak beszedésével kapcsolatban. A díjakat ezentúl a AVE Tatabánya fogja beszedni minden háztartástól, így a szerződéseket is közvetlenül az AVE köti majd a lakossággal. A szerződéskötés díját (1080 Ft/év) az önkormányzat átvállalja a lakosságtól.
A Vízmű Zrt. által közölt 460 Ft/m3 csatornadíjból sikerült lefaragni 10 forintot, így 2009-ben 450 Ft/m3 lesz a szennyvízelvezetés díja. Vegetációs időszakban továbbra is jár a 20%-os kedvezmény.
A közutak javítása megtörtént a Szőlőhegyen, a Berekben, a Hegyikert és Major utcában. A Gyarmatpuszta felé vezető utat külső vállalkozó bevonásával sikerült javítani, elkészült a Hűvösvölgyi utca is.
Végül szeretném megköszönni egész éves figyelmüket, áldott, békés, boldog karácsonyt és új esztendőt kívánok Mindannyiuknak!
Pósfai Csaba
önkormányzati képviselő

2008. december 6., szombat

Márton-napot tartottunk

Immár hagyományosnak nevezhető a Gyermelyért Faluvédő Egyesület által évről-évre megrendezésre kerülő újborköszöntő-est. Idén november 14-én gyűlt össze a szórakozni vágyó közösség az iskola aulájában.
Fülöp László köszöntő szavait követően megkezdődött a rendezvény. Községünk háziorvosa, Dr. Kocsis Tamás tartott igen érdekes előadást a Bor és az egészség címmel. Sokan bizonyosan örömmel hallották a bor gyógyszerként való megemlítését, ugyanakkor az előadás során Kocsis Tamás kihangsúlyozta a mértéktelen fogyasztás káros hatásait, melyet ugyancsak érdemes észben tartani. A következő felkért előadó Tirpák László, iskolánk egyik magyartanára volt, kinek a Bor és az irodalom című előadása sok humoros és néhol elgondolkodtató percet okozott a hallgatóságnak. (Az előadások leiratát itt a Gyermelyi Hírlap hasábjain olvashatják.—a szerk.)
A zene nem hiányozhat egyetlen boros rendezvényről sem. Természetesen ez sem volt kivétel, hiszen községünk egyik lakója, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, tárogatós és duda-, valamint a kalocsai származású Vesztergám Miklós tárogatós előadását hallgathattuk meg. Ha két dudás nem is, de az biztos, hogy két tárogatós megfér egy „csárdában”, hiszen igen jó hangulat kerekedett, a két zenésznek hála.
Az est szakmaiságára garancia volt a töki Nyakashegy Kft. főborászának, Malya Ernőnek a 2008-as termésről, és az abból készült borokról szóló beszámolója. Természetesen a szavakba öntött mondanivalót az érintett bor megkóstolása tette teljessé. Idén először jelenlegi országhatárainkon túlról, a történelmi Magyarország területéről, leendő testvérközségünk Kürt borászai is tiszteletüket tették rendezvényünkön, mely külön öröm számunkra. A kürti termőterület a dél-szlovákiai borvidék egyik regionális központja, melyhez tizennégy további község tartozik. Megkóstolhattuk a kürti lejtőn termett szőlőből Melecky Tibor és Sütő Zsolt által készített borokat.
Az i-re a pontot a Végh Róberték által készített sült libacombból és párolt káposztából összeállított vacsora és a desszertként felszolgált rétes tette fel. Ezek után már nincs is mit mondani, csak annyit, hogy köszönet a szervezőknek. Jövőre, ugyanitt ismét találkozzunk!
Pósfai Csaba

A bor és az irodalom

A bor különleges helyet foglal el az emberiség történetében: nem egy a különféle italok között, nem csupán gasztronómiai értéke van, hanem kultúrtörténeti szerepe is, sőt spirituális tartalmakat is hordoz. Az ókori görög kultúrkörnek meghatározó eleme volt a Dionüszosz-kultusz (Dionüszosz a szőlőművelés, a bor, a mámor istene.) A Dionüszosz-ünnepekhez kapcsolódik a színház születése, hisz ekkor kecskebőrbe öltözve tréfás történeteket adtak elő a görögök, s ebből fejlődött ki később a dráma, a drámaírási verseny, és ezek eljátszása.
Az egyetemes és a magyar kultúrtörténet számos alkotásában találkozhatunk a borral. Egyetlen más italról sem született annyi költemény, annyi dicsőítő megnyilatkozás, mint a borról.
A bor és az irodalom, a költészet jóformán egyidősek, mindkettő az emberiség legősibb kultúráiban gyökerezik. Se szeri se száma a szőlőről és a borról szóló verseknek, elbeszéléseknek, meséknek, legendáknak.
Ami a magyar irodalom és a bor kapcsolatát illeti, a magyar versírók és dalnokok is tisztelték és szerették a jó bort. Erről tanúskodik költészetünk több évszázados története.
A magyarokat a tréfát szerető, az anekdotát kedvelő népek között tartják számon. A nevettető, tréfálkozó, rendszerint csattanós végű történeteknek mindig volt valamilyen tanulságos tartalmuk is. A szőlőhöz, a borhoz, vagy ez utóbbi fogyasztóihoz kötődő anekdotakincsünk is rendkívül gazdag.
Az irodalom kezdete a népköltészet, melynek része a népdal, népmese, népmonda, népi anekdoták. Következzen hát két anekdota, melyek Erdélyből származnak (Kolozsvári Grandpierre Emil: Erdélyi boranekdoták). Az egyik a bor eredetéről szól, a másik pedig a borkő keletkezésével kapcsolatos.

A bor eredete
A bort Noé találta ki unalmában. Hat állat vérét keverte össze. A hat állat az oroszlán, a tigris, a medve, a disznó, a majom és a galamb volt. Ez a hatféle vér mutatkozik meg a részegek hatféle természetében. Van, ki büszke, mint az oroszlán, kegyetlen, mint a tigris, düledezik, mint a medve, disznó módjára sárban hentereg, majomhoz hasonlóan bujálkodik, vagy olyan szelíd, mint a galamb.

A borkő
Szigeti József enyedi professzor egyik tanulóját küldte szekéren borért. Egy földesúr adományozta a bort a tudós professzornak, amiért a fiát a tudományba bevezette. A deák felült a professzor szekerére, elhajtott az uradalomba, fölrakta a hordót a szekérre, s mindjárt illogatni kezdte.
Mikor Enyed határába érkeztek, már tetemes híja volt a bornak. Gondolta a deák, hogy ebből baj lesz, mert a bort nemcsak ő szerette, hanem a gazdája is. Vesztegetésképpen megkínálta a kocsist a professzor borából, majd szólt neki, hogy gyűjtsön két kalapra való kavicsot. Maga is gyűjtött. Aztán a deák meg a kocsis leült a hordó mellé, s tömni kezdték kaviccsal. Addig tömték, mígnem a bor feljött, a hordó ismét megtelt.
Odahaza Enyeden Szigeti Józsefnek első dolga volt, hogy a bort megízlelje. Azt mindjárt látta, hogy a bort a deákja nem nádolta meg vízzel. Ennek utána békés nyugalommal illogatta a bort ebédhez, vacsorához, amíg el nem fogyott. Mikor a hordó kiürült, a professzor kiverette a seprőjét s látta, hogy módfelett sok a kavics benne. Magához hívatta a deákot s megkérdezte szigorúan: „Ehhez mit szól kegyelmed?”
„Eddig csak hírét hallottam a borkőnek válaszolta a deák, most legalább tudom, hogy csakugyan van.”

Hamvas Béla külön könyvet írt a borról és az életről A bor filozófiája címmel. Íme ebből egy idézet:

Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember, komoly nép számára ennyi elég.
(...)
Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bármikor, bárhol, bárhogyan. De viszont itt is, ott is minden körülmény fontos. A bor természetéhez meg kell választani az évszakot és a napszakot. Van henyélő bor, mesélő bor, tragikus bor. A legnagyobb érzéketlenségre vall például kedélyes családi ebéden drámai bort inni. Ugyanilyen ízléstelenség hivatalos lakomán parázna bort inni. Ha egyedül vagy és kint, mindig keress távlatot; a bor szereti a magasságot és a kilátást, és szeret felülről nézni.
Tirpák László

A bor és az egészség

A bor egészségre kifejtett jótékony hatását már az ókorban is ismerték. Mezopotámiában orvosságként is használták. A régi Egyiptomban a bor értékes gyógyszer volt, mint fertőtlenítő és fájdalomcsillapító. Gyógyszerként használva a borba mézet, gyógyfüveket, fűszereket vegyítettek.
Az ókori Görögországban még a mitológia, a vallás szintjén is összekapcsolták a bor és a gyógyítás fogalmát. Hippokratész híres görög orvos mértékkel fogyasztva betegségek gyógyítására alkalmasnak találta.
Hadjáratok alkalmával a különböző ragályos betegségek (pl. tífusz, kolera) elkerülése végett bort itattak a katonákkal, mivel az tapasztalták, hogy a bort fogyasztók ellenállónak bizonyultak a járványokkal szemben. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tífusz bacillusok a borban néhány perc alatt elpusztulnak. A bor fertőtlenítő hatása miatt a bélfertőzésekkel szemben is kedvező.
(…)
A mértéktelen borfogyasztás negatív hatásai a XIX. századtól ismertté váltak, emiatt a XX. században megkezdődtek azok az antialkoholista mozgalmak melyek hatására például a skandináv országokban és az USA-ban alkoholtilalmat vezettek be.
Az utóbbi évtizedek kutatásai eredményeképpen változik a bor szerepének megítélése. A fejlett országokban élő emberek igyekeznek tudatosan és egészségesen élni. Mind több tudományos intézet foglalkozik a mértékletes borfogyasztás egészségre gyakorolt hatásának kutatásával.
A kutatások révén az igazolódott, hogy egészséges felnőtt ember esetében a mérsékletes borfogyasztás jó hatással van bizonyos betegségek kialakulásának csökkentésére, a testi-lelki erősítésre, a szervezet karbantartására. Meglepő módon kimutatták azt is , hogy a leghosszabb életre nem azok az emberek számíthatnak, akik egyáltalán nem fogyasztanak szeszes italokat. Tovább élnek nagy valószínűséggel azok, akik mértékletes borfogyasztók. Legrosszabb életkilátásuk a mérték nélkül ivóknak, az alkoholistáknak vannak.
(...)
Fontos az étkezéshez fogyasztott bor kedvező étrendi hatása. Az energiatermelő alkotórészeken kívül a borok vitaminokat, szerves savakat, enzimeket, ásványi sókat tartalmaznak. A húsos ételek fogyasztásánál különösen nagy szerepük van a szerves savaknak. Az alkoholos italok közül a bor pH értéke van a legközelebb a gyomornedv pH-jához. Gyomorsav hiány és étvágytalanság esetén a savas fehérborok és a fanyar vörösborok a felnőtt ember számára valóban gyógyszernek tekinthetők.
A francia paradoxon fogalma az 1990–es évek elején született. Franciaország bortermelő vidékein észlelték, hogy meglepően alacsony volt a szív és érrendszeri betegségek előfordulásának aránya a mérsékelt mennyiségben rendszeresen alkoholt fogyasztók körében.
A zsírban gazdag étrend és a mozgásszegény életmód ellenére a napi 2-3 pohár bort fogyasztók körében jóval alacsonyabb a szív és érrendszeri betegségek előfordulása.
Ez nemcsak az alkohol, hanem elsősorban a borban kimutatható polifenoloknak köszönhető. A szívinfarktus oka a szív saját ereinek elmeszesedése, majd a meszes erekben trombus, azaz vérrög kialakulása.
A mérsékelt alkoholfogyasztás úgy hat az infarktus ellen, hogy csökkenti koleszterin szintet, emeli az érfalvédő hatású HDL koleszterin szintjét, akadályozza a vérrögképződést. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a bor csekély alkohol tartalma előnyösen hat az idegekre, a szívre, és az érrendszerre, csökkenti a lelki feszültséget, mely érszűkítő hatású.
Ezek a kedvező hatások azonban csak a mértékletes borfogyasztásra igazak. Egészséges felnőtt napi maximum 2-3 pohár bort fogyaszthat el anélkül, hogy az a májat károsítaná. Maximum 60-80 g alkohol napi fogyasztása ártalmatlan az egészséges felnőtt számára. A károsodás nélkül elfogyasztható alkohol mennyisége azonban függ az általános állapottól, az egyéni érzékenységtől, a szedett gyógyszerektől is.
Nagyobb mennyiségű alkohol rendszeres fogyasztásának májkárosító hatása jól ismert. Kevésbé ismert azonban, hogy az alkohol nem csak a májat, hanem egyéb szerveket is károsíthat. A májkárosodás mellett gyakori az alkoholos szívbetegség, valamint idegrendszeri betegségek kialakulása. Amennyiben valaki rendszeresen nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt, hirtelen elhagyva, vagy csökkentve a megszokott adagot megvonási tünetek, súlyos esetben zavartság, eszméletvesztés, epilepsziás roham, úgynevezett „delirium tremens” alakulhat ki.
A mértékkel fogyasztott bor a szervezet számára kedvező hatásokkal rendelkezik. Tartsuk ezt mindig be!
Dr. Kocsis Tamás

Luca napi vásár

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenység varázslásra, mint házasság és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére. A mi kis falunkban ehhez a naphoz kapcsolódik az ovis Luca napi vásár. Az eseményen a helyi óvoda óvónői, dadusai és a szülők által készített kedves kis ajándékokat árusítjuk sütemény, tea, és kellemes karácsonyi zene mellett. A vásárból befolyt összeggel óvodánkat támogatjuk. Várjuk a kedves érdeklődőket december 12–én pénteken délután 3 óra és este 8 között az OKK aulájába!
Balogh Dorottya

Köszönetnyilvánítás

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, bármilyen módon is segítették a Jótékonysági Erzsébet bált. Akár tombola ajándékot hoztak, akár tombola jegyet vásároltak.
A süteményt készítőknek külön köszönjük a sok finom süteményt. Erikának, Lacinak szívből köszönjük a sok segítséget, amelyet évről évre végeznek. A többiek is nagy örömmel készültek, hogy szebb legyen az este, és ugyanazért fáradozott Nyíri Hajnalka és a gyerekek is.
Polgármester Úr őszinte szavakkal köszönte meg a Karitász csoport munkáját. Nagyon meghatódtam magam is, talán meg sem köszöntem illendően. Köszönjük Polgármester Úr figyelmességét, annyit tudunk csak mondani, hogy részünkről és családjaink részéről is, mert ők is sokat segítenek, ez természetes dolog.
Az összefogás eredményeként 105.000 forint tiszta bevételünk lett. Így most már 205.000 forintunk van, amit fel tudunk használni a kálvária felújításához. Még egyszer köszönet a legkisebbért is!
Hálásan köszöni meg a Karitász csoport még a sok ruhaneműt, cipőt, amellyel megajándékoznak bennünket, hogy tovább segíthessünk másokon.
Minden segítőnek és olvasónak szép karácsonyi várakozást kívánunk!
A Karitász csoport nevében: Fülöp Lászlóné

Felhívás

Az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási Zrt., mint a szemétszállítást végző szolgáltató folyamatos ellenőrzést tartott és tart Gyermelyen is. Az ellenőrzés tapasztalatai alapján, a hulladék elszállításának szabályairól az alábbiakban tájékoztatom.
  1. A hulladék elszállítására való jogosultságot az edényen elhelyezett matrica igazolja.
  2. A 110-120 liter térfogattól eltérő nagyságú edény használata esetén eltérő színű matrica szükséges, így azt az Önkormányzati Hivatalban be kell jelenteni (az ügyintézővel egyeztetés szükséges).
  3. Az edény térfogatát meghaladó mennyiségű hulladékot (tehát ha az edény teteje nem becsukható) a szállítók nem viszik el. A többlet hulladék elszállítására szolgáló zöld AVE feliratú zsák a hivatalban megvásárolható, csak ebben a zsákban lévő többlet hulladékot szállítják el.
  4. A szelektív hulladékgyűjtőben kizárólag a rajta feltűntetett hulladék helyezhető el. Az edényekbe és környékükre másfajta szemét lerakása TILOS!
  5. Tapasztalható még a jogtalan matricahasználat, melyek az ellenőrzések során folyamatosan kiszűrésre kerülnek.
Felhívom a Tisztelt Polgárok figyelmét a fenti szabályok betartására, saját maguk és mindannyiunk érdekében.
Sáros György, polgármester

Szülők Bálja 2009

Az iskolai Szülői Munkaközösség 2009. február 7-én rendezi meg a Szülők Bálját. Minden eddiginél nagyobb vállalkozásba fogtunk, igen nagyszabású rendezvényt tervezünk: bálunkon a Royal Express Band exkluzív show-és tánczenekar zenél, és gondoskodik a jó hangulatról. Az együttes hattagú, magas színvonalú zenét játszik, műsorukkal nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is fellépnek. Talán túl korainak tűnik, hogy erről tudósítunk, hisz még csak december van. Szeretnénk azonban, hogy a bálról időben értesüljenek és akár karácsonyi ajándékként is lehetőségük legyen belépőjegyet vásárolni.
A belépőjegyeket az általános iskola diákjai árusítják, egy osztályok közötti verseny keretében. Hagyományainkhoz híven a legtöbb jegyet eladó osztályt pénzjutalomban részesítjük, melyet kirándulásra fordíthatnak. A bevételből tudja a Szülői Munkaközösség minden karácsonykor ajándékokkal meglepni a gyerekeket, melyre idén is készülünk. Ebből támogatjuk a Diákönkormányzat munkáját, gyereknapi rendezvényt szervezünk, és különféle eszközfejlesztésekhez járulunk hozzá.
Bálunk a falu életének egyik színvonalas, sok résztvevőt vonzó rendezvénye. Szülők, nagyszülők, pedagógusok, gyerekek, vállalkozók fognak össze évről-évre a siker érdekében. Idei rendezvényünk legfőbb szponzora a BA-SA-KÖ Kft. Minden eddigi és jövendő támogatónknak köszönetet mondunk.
Minden gyermelyi számára Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!
az SzMK vezetősége

Szilveszteri tűzijáték

A Gyermelyért Faluvédő Egyesület szervezésében idén december 31-én is megrendezésre kerül a szilveszteri tűzijáték. A hagyományoknak megfelelően a faluközpontból kerülnek fellövésre a rakéták. Eme látványos, az évet lezáró esemény finanszírozását a Gyermelyi Faluvédő Egyesület vállalja, azonban szívesen várjuk és örömmel fogadjuk bárki anyagi hozzájárulását. A támogatásokat a Faluvédő Egyesület Takarékszövetkezetnél vezetett 58600537-11032182 számú számlájára lehet befizetni. A támogatásokat előre is köszönjük!
az Egyesület vezetősége

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!