Hát veled mindig történik valami Béla bá, – mondta szolid megrovással a hangjában a Főszerkesztő, mikor a hivatalos lapzárta előtti pillanatokban elrebegtem a telefonba, hogy általam ismeretlen huncut erők nem tudom milyen indíttatásból, de úgy tűnik, meg akarják akadályozni, hogy újra kérjem ezt a számomra kedves „Kétpercesemet”. Röviden el is soroltam, mire gondolok.
Az első „fondorlatos” akció az lehetett, hogy éppen Valentin napon úgy besíkosították az utat, hogy a régi könyvtár előtt dobtam egy isteni hátast, és az adófizetők pénzén, azaz államköltségen látogatást tettem a János kórház embergyógyászainál. Egy csomó gipszet rámpazaroltak. Azóta (várhatóan, akár Nagyböjtig is) nem használom a balkezes kesztyűmet, ez például tiszta haszon. A másik akadályoztatási fondorlat a lehetett, hogy a hozzám idomultan rozoga számítógépem felmondta a szolgálatot. Egy bottettja és nagyon szolgálatkész „hozzáértő” szétszedte (és különféle pótalkatrészekkel kiegészítve) összerakta. Formailag jól nézett ki a dolog, csak nem működött. Egy sort sem olvashatnának most, ha egy majdnem szomszéd, tizenéves ifjú titán Menyhárt Jenci barátom (megérdemli, hogy a nevét is ide írjam) szerda estére (febr. 25) vissza nem varázsolja a masinámat. Hát most itt tartok. Kicsit lassú a dolog az egyujjas pötyögéssel, de majd megoldom valahogy.
Hát, tessék megmondani manapság kinek higgyen az ember gyereke? Bizonyára emlékeznek rá, hogy Gyertyaszentelőkor az a magasvízlépcsős tv riporternő azt csicseregte a képernyőről, hogy az időjárási kérdésekben mértékadó Maci (mivel hogy nem látta meg az árnyékát) nem ment vissza aluszikálni. Pedig a hó megérkezett. Akinek volt „keze” hozzá hányhatta. És tegnapelőtt ez a fránya Mátyás, aki a népi hiedelem szerint „jégtöréssel” foglalkozik, az mit ígér? Mert jég az van. Én a Nap Tv-s Luciának hiszek a kertek alatt, didereg a Tavasz.
A horoszkópia szerint, a februári Aladár naptól, egészen március 20-ig, azaz a tavaszi napéjegyenlőség előtti Klaudia napig, a Halak jegyében járunk. Az e jegyben születettek bolygója a Neptun és őket tartják a tavaszvárás igazi képviselőinek. Különösen ha „nőből” vannak, és március 12. (Gergely nap) előtt születtek.
Ez a „jelkép-funkciójuk” csak fokozódik, ha a hölgy (aki lehet a szívünk csücskei) gesztenyebarna és kékszemű, vagy a paradicsomszőke és ugyancsak a kékszemű virágszálak, közé tartozik. Ugyanis, többnyire ők azok, akik igencsak szeszélyesek. Pl. nem lehet igazándiból megtudni, hogy mikor, miért sértődtek meg, mikor tűnnek el mellőlünk hirtelen, hogy aztán néhány perc múlva úgy jöjjenek vissza mintha mi sem történt volna.
Kiismerhetetlenek, mint a tenger. Remek beleérző képességük van. Szinte minden szerelmüket óriási élményként élik meg. De ez nem akadályozza ezeket a tündérlaki hölgyeket abban, hogy több, (úgy is mondhatnám) „párhuzamos” ügyletet különösebb lelkifurdalás nélkül lebonyolítsanak. De (férfitársak figyelem!) ha „kikapták” maguknak az igazit, akkor aztán azt teljes mellszélességgel kisajátítják beborítják szerelmükkel. Könnyen sírnak. Nagy „Oszkár”-díjas szintű látványos-könnyes jeleneteket tudnak rendezni, ha céljaik eléréséhez ezeket a „fellépéseket” szükségesnek érzik.
Más.
Azaz merre van az arra? Várható, hogy a tavasz megjöttével megszaporodnak a remélhetőleg tovább szépülő épülő falunkba, vagy sajnos csak a falunkon keresztül (pedig már szállodánk, meg zárva tartó vendéglőnk is van) utazók. Sokan megállnak az öregapó által hűségesen őrzött, látványnak is szép, barátságos forráskútnál, meg a mellette felállított ugyancsak csinosra készíttetett „Tájékoztató táblánál” Aztán csodálkoznak. Merre van az arra? Ha nem hiszik járjanak utána. Legalább két esztendeje ez térképes tájékoztató huncut módon „félretájékoztat”. Azt mutatja, hogy a szomoriakat Tarján felé költöztették, a tarjáinak meg Szomorra mentek. Már szóltam ez ügyben tavaly is. Most megint koptatom a klaviatúrát.