Valahogy mostanság nem minden alakul, úgy ahogy az illendő lehetne, például az időjárás esetében. Ugyanis, egy héttel ezelőtt, amikor bolygónk, a jó öreg Nap, örök vándorlásában (ebben az évben először) odaért a „déli-félteke” utolsó körívéhez és átkukucskált az „északi-féltekére” abból az okból, hogy hivatalosan is tudtunkra adja: „Emberek! Ez itt már a tavaszi napéjegyenlőség ideje, kezdődhet a tavasz.” És mi történt? Az történt, hogy legalább is „tavaszilag” nem történt semmi. Hiába csillog, villog a Napocska, öt nappal a hivatalos tavasz kezdete óta (mert, hogy 26-án írom e sorokat) Zsámbék és Bajna felől még mindig kemény böjti szelek nyargalásznak. Dider az egész emberiség Nem állhat mindenki szélárnyékban, csak azért mert állítólag ott már tavasz van? Nem bizony. Itt kérem tisztelettel az időjárásban illetékes valaki, vagy valakik nem álltak a helyzet magaslatán. Évekkel ezelőtt, a mostanihoz hasonló időjárási helyzetben egy „patakvéri” szimpóziumon e témakörben alakult ugyan egy (a parlamentiekhez hasonló) vizsgálóbizottság, de szintén a parlamentiekhez hasonlóan, ez a bizottság sem derített ki semmit. Aztán eszembe jutott egy ugyancsak kacifántos tavasznak egy úgy is mondhatnám, hogy jópofa népi legendáriumi magyarázata. Lehet, hogy elmondtam már valahol, lehet, hogy nem. Mindegy. Nekem nagyon tetszik.
Tót ziher, ami ziher, így hát elmesélem!
Szent Péter a kapuban ülve rápillant a mennyei portásfülkében kifüggesztett meteorológiai táblázatra és látja, hogy az égi program szerinti dolgok (legalább is formailag) teljesültek. Nevezetesen, az hogy a Nap süt, és a hőmérséklet (legalább is a kapu hőmérő szerinti, szélárnyékban) az évszaknak megfelelően alakul. Tehát minden rendben. De Szent Péternek mégis valahogy gyanús, hogy a felhők eszementen száguldoznak, ezért aztán le is pillant a réseken a Földre ahol azt látja, hogy Kárpátiában, de főleg Sopron és Nyíregyháza közötti részeken igencsak dideregnek az emberek. Szent Péter, mint hajdanvolt halász tudja mi az, hogy fázni. Megsajnálja az embereket és egy zsákba meleget köttetett majd odaszól édesegykomájának Sándornak: hogy vigye már le a fázó embereknek a Földre. Sándorunk, ment mendegélt, míg el nem fáradt és igencsak meg nem szomjazott. Amikor megállt pihenni és egy kicsit körülnézett, a Tejút sarkán meglátott egy takaros ki csárdát. Be is tért, egy kicsinység. Először pihent, majd iddogálni kezdett.
Be is somfordált nyomban. A jó-szívű csapláros látta rajta, hogy nem csak fáradt, de szomjas is meg éhes is. Nem sajnálta a vándortól a kínálást. Különösképpen mikor megtudta, hogy a zsákjában meleget cipel. Gondolta fizetség helyett majd ő is kér belőle egy kicsinység. Sándor pedig miután evett is, ivott is, úgy elpilledt, hogy megfeledkezett a küldetéséről, és elaludt. Egy idő után Szent Péter is lenéz a felhők közül és azt látja, hogy az emberek csak vacognak, csak vacognak, és jól láthatóan a melegért esdekelnek. A Sándor meg sehol. Ezért aztán Szent Péter Sándor után elküldi a meleggel töltött zsákkal az ácsot, vagyis a Jóskát, azaz úri nevén a Józsefet is, hogy vigye már le a meleggel töltött zsákot az emberekhez. Hogy nagyon ne szaporítsam a szót, ez után az történt, hogy József is megtalálta a csárdát, meg Sándort is, és miután neki is ízlett a borocska, ő is ott ragadt a kármentő mellett rendesen.
Eridj, fiam Benedek - mérgelődött a sikertelenség láttán Péter atyánk - nézz utána hol kujtorog ez a két lator. Hát ezek után most akár hiszik akár nem, de az igazság az, hogy Benedek is ott ragadt az ivoldában. A legendárium aztán még azt is elmeséli, hogy a három magyar, (mert a nevük után gondolva ezek a derék borszerető lelkek csak magyarok lehettek) ahogy ilyenkor illik elkezdtek dalolni. De olyan hangosan, hogy az az égi kapun is behallatszott. Mérges is lett Péter atyánk. Oda is szólt Mátyásnak, (tudják ő az, aki februárban a jégtörő szokott lenni) itt a korbács fiam, tedd rendbe a dolgot.
Hát ezek után én most abban reménykedem, hogy Mátyás teljesíti a parancsot és már most a hétvégére úgy rendbe teszi a dolgokat, hogy a vasárnapi istentiszteletre, vagy a szentmisére (legfeljebb esernyővel, de) már télikabát nélkül is elmehetünk.