Úgy tűnik, hogy, a húsvéti ünnepek, koleszterin (meg egyéb maligánfokokban is mérhető fogyasztmá-nyainak) egészségkárosító hatásait egyedi esetektől eltekintve, viszonylag jól megúsztuk. Hogy mindezt miből gondolom? Például abból is, hogy a szerda délelőtti orvosi rendelésen, a szokásos „törzslátogatókon” túl a váróban alig lézengett egy- két sápadt arcú, és igazán maródinak látszó polgártársunk. Pedig ragyogó idő volt és hétágra sütött a Nap, és lenne mit pücskörészni, netán metszeni (bár ilyenkor már nagyon könnyeznek a vesszők) a szőlőben, veteményezni kertekben stb. (a többit meg tessenek idegondolni).
Summa summárum, ezek bizony biztató jelek, és válság ide, válság oda, (ilyen tapasztalatok alapján) most már kellő optimizmussal várhatjuk a következő, a „Gyarmatpusztai Majális” össznépi hacacáréjának, újabb meg próbáltatásait. Hogy érdekes emlékezetű polgártársunkat, Cseszneki Pityut a „Patakvéri” B.S. (becsületsüllyesztő) örökös tagját idézzem: „Ismétlés a tudás anyja — mondta az anyós — és ágyába hívta az ifjú vőt” Szóval reményeink szerint nem lesz baj, hiszen edzésben vagyunk. Következésképpen az ismétlésekhez már rendelkezünk kellő tapasztalatokkal. és ez nem semmi.
Májusra mondják, hogy a szerelem hónapja. Istenuccse én is így gondolom. Meg a régi szokások is eszerint terelgették az egymáshoz epekedés dolgait. A farsangi bálokon való összeismerkedés néha úgy kibegyesedett, hogy májusra lánykérés, szeptemberre (pláne ha légy esett a tejbe) meg esküvő is sikeredhetett belőle.
Ez a hónap szinte az ősidők óta a megvalósult tavasz, a termékenység, a „zsendülés” örömünnepe. Régi leírásokból tudjuk, hogy e hónap első napját (különösen a falvak népe) vidám erdő-mezőjárásokkal, szabadtéri mulatságokkal köszöntötte. Hajnaltájt pedig, hazafelé menet mezei virágokat zöld faágakat szedtek és vittek haza. Vagyis „bévitték” a tavaszt a lakásba. Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom a „Gyarmatpusztai Majális” is ennek a szép hagyománynak a leszármazottja. Például itt is van köcsögverésre, ajándékszerzésre (egyáltalán az ügyességre) megmászható májusfa, sütés, főzés, igazi népi zsivaj (meg délutánra várható zápor) úgy ahogy az ilyenkor illik.
Az én (legénykori) időmben is volt majális, meg májusfa is, de akkor még volt kisbíró is. Kisbíró, aki az utcasarkokon a községi elöljáróság nevében közhírré tette: az urasági és a községi erdőkből, vagy bárhonnan, májusfa állítás céljából, fát kivágni szigorúan tilos. A regulával nem sokat törődtünk, hiszen napok óta tudtuk, hol van az a fiatal nyárfa, amit ki fogunk vágni, és hol lakik az a lány, akinek a háza előtt május elseje hajnalán az a fa felpántlikázva állni fog. Most azt mondom: Ne vágjuk ki azt a fát! De ennek a szép napnak a hajnalán — legalább gondolatban — tegyünk, egy pántlikás csokrétát a Kedves kap újára.