Az lehet, hogy a történelmet tanító tanár nénik és tanár bácsik most nagyon megrovóan néznének rám, mivelhogy én (valószínűleg felbátorodva, hogy úgy is a vége felé járunk az idei tanévnek) azt állítom, hogy ha nem is az egy az egyben, de a történelem megismétli önmagát.
Ugyanis, egyszázhatvanegy esztendővel ezelőtti június elején, ugyanúgy a pünkösdi ünnepekre készülődtek, mint (remélhetőleg) mi is a 2009. esztendőben. És (itt van a kutya elásva) bizony akkor is választásokra készülődött a népség és a katonaság, mint mostanság.
Namármost! Az külön szerencse (legalább is én így tudom és így is remélem), hogy a mi újságunk nem adja hangját, a napi politikai csatározások semmilyen oldalú kórusához. Nekünk, magunkról kell beszélgetnünk arról, hogy mi történt az iskolában, hogy hogyan játszott, a focicsapat vagy, hogy játszottak a focicsapatunkkal. Mit tervez az önkormányzat, hol épül új vagy felújított út, és hogy bármilyen hasznos is a termőföldnek, de nyáron is büdös a tyúksz…, és arról is, hogy elcseveghetünk, (bár hiába írom le immáron nem először) hogy továbbra is becsapjuk a falunkba látogatókat. Fel kellene írni az eligazító táblára. Jóember! Ha ügyes vagy, a forrás kutat megkerülve megtalálod a mongol kiscsikót simogató öregembert. Ha szépen köszöntöd ő elárulja neked: „nem Tarján felé van Szomor!” (és viszont).
Szóval, ha emlékeznek, és miért ne emlékeznének, a kétpercest azzal az állítással kezdtem, hogy előfordulhat, a történelem ismétli önmagát vagyis a l61 évvel ez előtti nyárelő most újraprodukálódik. Ugyanis 161 évvel ez előtt éppen ezidőtájt kezdődtek el az utolsó rendi országgyűlést felváltó népképviseleti választások. Ezek előkészületeit korteskedésnek, ma kampányolásnak nevezik. A jelölteket (néha önjelölteket) régen követnek, ma képviselőnek tituláltak, titulálnak. Ezek aztán beleadva apait-anyait szinte minden lehetséges eszközzel és módon, arról akarták meggyőzni a hirtelen fontosnak „előléptetett” népet, hogy akkor döntenek helyesen, ha rájuk adják a voksukat. Járták a falvakat, a városokat, és szónokoltak a népgyűléseken. És kik így, kik úgy, tisztességes és őszinte szóval, vagy ha ez hiányzott ökörsütéses csinnadrattákkal, pálinkás, boros, kocsmai traktákkal, próbálták elnyerni a választópolgárok bizalmát.
Történt pedig, hogy 161 évvel ezelőtt Petőfi Sándor hosszas töprengés után barátainak és feleségének lelkes biztatása mellett, úgy döntött, hogy indul a választásokon, és kunsági követnek jelölteti magát. „Én szerszámnak ajánlom magamat a ti kezetekbe, semmi másnak” Igaz, őszinte szavak. Értették is, vivátoztak is, akik hallgatták, de a nagy melegben nagyúr a szomjúság, meg a sercegve sülő ökör illata, és lehet, hogy ebben az egyre erősbödő bódulatban, már talán meg sem hallották a költő szavait:
„Az Isten az állatnak teremtett négy lábat. Az embernek kettőt, de azért hogy egyenesen járjon és az embertársainak a szeme közé nézzen. Ha pedig nem választotok követnek, abból látni fogom, hogy különb emberetek akadt, mint én. S ez hazafiúi szívemnek legszebb öröme lesz, mert főóhajtásom, hogy nálamnál nagyobb tehetségű ember legyen követ e hazában, Ezt adja meg a magyarok istene!”
Hát most döntsétek el! A 161 évvel ez előtti történtek megismétlődhetnek?