A vasárnapi ebédnél családtagjaimmal többek között arról is beszélgettünk, hogy mennyire szeretek a Gyarmatpuszta felé vezető úton egyedül futni, s elmeséltem, hogy néha milyen „furcsán” viselkednek egyes autósok. A nővérem naivságom láttán felháborodottan figyelmeztetett, hogy igen veszélyes a sorsot kihívni magunk ellen, nem szabad egyedül futni, mert nem lenne példa nélküli, ha valami történne velünk, ha egyedül vagyunk az út szélén, egy pillanat alatt tragédia történhet.
Elmeséltem barátnőmnek, aki szintén többször nekivág egyedül a futásnak és jót kuncogtunk. Ugyan!? Itt Szomor után, illetve itt Gyarmatpuszta felé!?
Tegnap (a levél május 12-én érkezett — a szerk.) este aztán a barátnőm hívott. Hihetetlen és ijesztő – mondta –, hogy épp előző nap beszéltünk róla, és egy nap sem telt el, majdnem rosszul végződött egy futás!
Anyácsa felé megállt egy kocsi, és az út szélén futó lányt be akarta rántani, kevésen múlott, hogy az erdőbe tudott menekülni támadója elől. Okuljunk belőle, vigyázzunk! Ez tényleg nem vicc!