Az „Iskolás fiú” szobor esete többeket arra késztetett, hogy tollat ragadjanak, véleményt nyilvánítsanak, ki ilyen, ki olyan stílusban. Mindenki eldöntheti melyik vélemény, stílus áll hozzá közelebb. Érdekes módon van közös pont, hiába a pro és kontra megközelítés. A két levelet változtatás nélkül közöljük.

Volt… nincs (egy szobor története)
Az iskola előtt álló szobor összetört, összetörték.
Vandalizmus, véleménynyilvánítás, baleset? Különbözőképpen lehet megítélni az esetet, főleg ha nem ásunk a dolgok mélyére.
Az ajándékba kapott szobor fel- és kiállíthatóságának kérdése már a képviselőtestületet is megosztotta, végül a többséget mégis sikerült meggyőzni.
Az „Iskolás fiú”-ról a falu nyilvánossága előtt hullott le a lepel. A viharos tetszésnyilvánítás elmaradt: „Ilyenek a mi gyerekeink?”; „A mi iskolánk így megnyomorítja az idejárókat?”; „Szeretnénk, hogy a Gyermelyen sétáló idegenek ez alapján képzeljék el tanulóinkat és az intézményben folyó munkát?”; „Ez talán az egész magyar oktatási rendszer kritikája akar lenni?”; „És akkor biztos, hogy épp a mi iskolánk előtt kell állnia?”
Sokaknak azóta se sikerült azonosulni az alkotás üzenetével. Talán ez is az oka, hogy nem övezte kellő tisztelet a szobrot. (Természetesen utólag is elmondhattuk volna a véleményünket, de egy avató ünnepség után vajmi kevés esély lett volna arra, hogy a döntést megmásítsák.)
A szobornak nem volt nyugta, több ízben leemelték a talapzatról, kiállították az út közepére, táncoltatták stb. Ennek a tisztelet hiányán kívül az is oka volt, hogy nem volt megfelelőképpen rögzítve. Később meg is sérült: letört a lába hátul. Erre pedig a szobor nem megfelelő, közterületre — pláne iskola-óvoda elé — nem való törékeny anyaga adott lehetőséget.
A kegyelemdöfést végül egy szerencsétlen mozdulat adta meg, amitől a szobor eldőlt és darabokra törött. (Azóta a család kifizette a félmilliós kártérítést.)

Nem értünk egyet a közvagyon rongálásával, minden ilyen cselekedet elítélünk! A konkrét esetben mégsem csak azt terheli a felelősség, aki a szobrot összetörte. Felelős a falu vezetése, mert nem adta meg a lehetőséget a lakosoknak az előzetes véleménynyilvánításra, mert valószínűleg nem a legmegfelelőbb anyagból készült és nem elég biztonságosan volt rögzítve a szobor, mert nem reagált kellő időben a szoborral szembeni gúnyos viselkedésre. Felelős a falu felnőtt lakossága, mert nem fejezte ki véleményét, nem figyelmeztette a szobrot játéktárgynak tekintőket, rossz példát mutatva így a fiataloknak.
Jó lenne, ha tanulnánk az esetből! Együtt gondolkodva, meghallgatva és segítve egymást válhatunk jó és sikeres közösséggé. Ezért június 27-én délelőtt közös társadalmi munkára, este pedig egy szolidaritási bulira (este 8-tól a Malom vendéglőben, a bevételt a kártérítésre kötelezett családnak ajánljuk fel) hívunk mindenkit!!
Legyen ez a nap az ÖSSZEFOGÁS NAPJA!

Hagyomány teremtő célzattal idén először, majd minden év június 27-én reggel 8 órától társadalmi munkára invitálunk mindenkit, aki felelősséget érez a községért, ötletével, erejével, munkájával tud tenni a közösségért, környezetünk szépségéért.
A kis közösségek, csoportok ötletei alapján határozzuk meg minden évben a tennivalókat.
Gondolunk itt pld. szemét szedésre, fűnyírásra, játszótéri játékok festésére, de minden további ötletre nyitottak vagyunk!
Szeretettel várunk tehát Minden Összefogni Vágyót 2009. június 27-én a Főtéren Az ÖSSZEFOGÁS NAPJÁN!


Szoborsirató
Amikor tavaly felavattunk az iskola épülete előtt „Az iskolás fiú” című, közel életnagyságú, festett terrakotta szobrot, Szabolcs Péter, Munkácsy díjas szobrászművész alkotását, akkor egy, a szobrot méltató és elismerő cikkel akartam üdvözölni a gyermelyi közteret díszítő művészi alkotást, a községet elhivatottan szponzoráló Köteles testvérek (Margit és Erzsébet) adományát. Elsősorban is azért, mert már akkor ambivalens volt a szobor fogadtatása. Sokan – de sajnos nem nyíltan – a szobor ellen foglaltak állást, mondván, hogy csúf, visszataszító, szánalmas, és nem odaillő.
Amikor szóba került az adomány elfogadása, akkor a képviselőtestületben is komoly vitát váltott ki a szobor megítélése. Végül eltelt pár hét és már nem éreztem aktuálisnak a szoborról beszélni, és úgy gondoltam majd visszatérek rá valamilyen esemény kapcsán. Ez az esemény a napokban sajnos bekövetkezett: községi fiatalokból álló társaság „vidámkodását” követően, egy máskülönben szelíd és tisztelettudó, jóravaló gyerek összetörte a szobrot.
Hogy mégis mi vezette erre a rongálás bűncselekményét kimerítő, szörnyű tettre, azon érdemes egy kicsit elmélkedni.
De nézzük először azt a szobrot, amit oly sokan gondoltak elfogadhatatlannak (és itt okkal merül fel a kérdés, hogy akkor miért nem szerveztek egy eltávolítási mozgalmat, vagy miért nem tiltakoztak ellene nyíltan – az sportszerű és elfogadható lett volna, hiszen mindenkinek joga van a saját ízléséhez).
A szobor kétségtelenül rendkívüli alkotás volt. Rendkívüliségére utalt az ünnepélyes átadás során Stark István festőművész a Gyermelyi Művésztelep vezetője is. Másrészt ugyanakkor vele szemben – elsősorban rejtve kifejezésre juttatott - ellenérzések ugyancsak a szobor rendkívüliségét jelzik.
De vajon miért ezek az ellenérzések? Mert a szobor nem erőt, nem szépséget, nem hatalmat és méltóságot sugároz. Hanem ellenkezőleg: megszeppent, törékeny gyermekfigura, amely esendőséget, kiszolgáltatottságot mutat, de ugyanakkor titokzatosságot, és a jövő rejtélyét is sejtetni engedi. Egy gyerekről soha nem lehet tudni, hogy milyen felnőtt válik belőle. Véleményem szerint ezt fejezte ki a szobor. Klasszikus értelemben vett művészi alkotás volt, de nem klasszikus stílusban. Mert a művészet lényege nem illúziókeltés, hanem az adott kor leképzése, a valóság visszatükrözése, rejtett énünk kifejezése. Nem klasszikus korban élünk. És talán valamennyien szépek és makulátlanok vagyunk? - mégis van helyünk a nap alatt.
És ez a szobor nincs többé. Szomorú veszteség ez, mert egy kicsit megszégyeníti a gyermelyi közvéleményt is. Nem tudott elfogadni egy olyan művészi alkotást, amely nem az átlagos közízlést fejezi ki.
És itt kanyarodnék vissza a bűnös fiatalkorú tettéhez. Mert nem elsősorban Ő a felelős – Ő csak kifejezésre juttatta azt a mélyben meglapult véleményt, amely nem fogadta el a szobrot, de nyíltan nem mert kiállni vele szemben. Ezzel viszont a Gyermelyi Önkormányzatot is megalázta, hiszen az Önkormányzat — bár vita után, de —egyhangúan elfogadta a szobrot.
Végül is Ők győztek, akiknek nem tetszett a szobor. Ez helyénvaló lenne, ha nem ilyen módszerrel kerül sor az eltávolítására, mert ez nem sportszerű, ez nem demokratikus, ez szégyenteljes, mert a brutalitást, a vandalizmust emelte győzelemre. Ezt viszont – feltételezhetően - nem akarhatták az ellenérzők sem.
De ha már mégis megtörtént, hogyan lehetne kiköszörülni a csorbát. Van erre egy javaslatom: mindazok, akik ellenérzéseket tápláltak a szoborral szemben, nézzenek magukba, és a szégyenteljes győzelem miatti lelkiismeret furdalásukat enyhítsék azzal, hogy segítenek azon a szerencsétlen szülőpáron, akiknek 500 ezer forint kárt kell megtéríteniük. Mert a rongálás jogszerű következménye a kártérítés. Lehetett volna ezt másként is.


Széljegyzet
Nem szokásom az olvasói levelek mellé vélemény nyilvánítást fűzni a megjelenéssel egy időben, mert a helyzeti előny miatt nem tartom etikusnak. Ezt most sem teszem, de annyit azonban a tisztánlátás, és a pontos tájékoztatás érdekében engedjenek meg, kedves Olvasók, hogy ismertessem a tényt, mely az immár nagy vihart kavart szobor elhelyezésének hátterével kapcsolatos.
Az ominózus képviselő-testületi ülésen a képviselők 7 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett döntöttek a szobor felajánlás elfogadásáról, elhelyezéséről, tehát a fentebb leírtakkal ellentétben korántsem volt egyhangú a döntés.