2009. június 13., szombat

Vendégek Erdélyből…

2003 őszén a Gyermelyi Református Egyházközség és a Székelyhídi Református Egyházközség testvér-gyülekezeti megállapodásra lépett. A megállapodásunk értelmében az egyik évben Gyermelyen, a következő évben Székelyhídon szervezünk találkozást.
Idén immár 4. alkalommal mi voltunk a vendéglátók. 400 km-t maguk mögött tudva 2009.06.05. (pénteken) délután érkeztek meg vendégeink, Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész vezetésével. A 38 fős csapatból voltak, akik már ismerősökként érkeztek, voltak, akik csak most ismerték meg házigazdáinkat.
Szombaton egy egész-napos gyülekezeti kirándulást szerveztünk. Várpalotán meglátogattuk a Zichy Kastélyban lévő TRIANON múzeumot, majd Herend felé vettük utunkat, ahol a porcelángyár mini manufaktúráját és a múzeumot nézhettük meg. Ezt követően a közös ebéd elfogyasztása után Tihanyba mentünk.
Vasárnap az istentiszteleten Gavrucza Tibor lelkipásztor hirdette Isten igéjét. A templom előtti téren találkozhattak a régi ismerősök, akik korábban akár vendégek, akár vendéglátók voltak. Majd a családoknál elfogyasztott ebéd után, a délutánt a Paphegyen töltöttük, ahol egy közös grillezésen vehettek részt a gyülekezetek tagjai. A jó hangulatról Agócs Gergely gondoskodott. Amikor elfáradtunk az evésben, következett az éneklés.
Hétfőn reggel kilenckor köszöntünk el a székelyhídi testvérektől azzal reménnyel, hogy 2010-ben újra találkozunk, de akkor Székelyhídon.
Köszönet mindazon gyülekezeti tagnak és vendéglátó családnak, akik fáradoztak azon, hogy ez a hétvége ilyen jó hangulatban teljen.
Petró Klaudia lelkész

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!