2009. július 2., csütörtök

Borkultúránk ápolása

Több éve fogant meg bennünk a gondolat, hogy nemzeti borkultúránkat az erre alkalmas rendezvényeinken magunk is ápoljuk-építsük. Terveink szerint országunk borvidékeiről, az ott termesztett legjellegzetesebb szőlőfajták borairól egy-egy kóstolásos bemutatót tartanánk valamelyik összejövetelünk részeként.
A pincészetek kiválasztásakor alapkritériumokat követünk. Kerüljük a ,,sztárolt”, sokat reklámozott pincészeteket, a borász (tulajdonos) szakmai hitvallásáról felkészültségéről személyesen meggyőződünk. A borok kiskereskedelmi forgalomban is elérhetők legyenek, mert így bárki számára hozzáférhetőek. A bemutatásra kerülő 5-6 jellemző bort a pincészet ajánlásával, de saját megítélés alapján választjuk ki és vásároljuk meg. Mindenképpen kerüljük a divatos fajták, a pártosság, ízlésvilág vagy a ,,baráti kapcsolatok” alapján való választás valóságtorzító hatásait.
Az első bemutatóra június 20-án a Családi Délután részeként került sor a balatonfőkajári Feind borház öt borának (Zenit, Cabernet Sauvignon és Rose, Irsai Olivér, Sauvignon Blanc) bemutató kóstolásával. A borok a Balaton keleti medencéjének nem vulkáni talajú szőlőültetvényeiről származtak.
A szervezők nevében: Tóth László

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!