2009. július 2., csütörtök
Kertfesztivál #1
Szeretnénk a Gyermelyi Hírlap hasábjain is megköszönni mindenkinek, aki jókedvvel, mindenféle finom ételekkel és italokkal támogatta kerti mulatságunkat. Sokan voltunk, jól szórakoztunk. Köszönjük a falunak és Végh Robinak a sörpadokat és minden egyéb segítséget. A lángos nagy sikert aratott miután kifogytunk a bográcsbeli ételekből. Külön köszönet a szomszédainknak, akik az elejétől a végéig segítettek, hol árammal, hol jó szóval, és mindenképpen sok-sok finomsággal. Nem hagyhatjuk említés nélkül Marcit és Esztert, akik a délelőtti napfényt fényezték tovább táncukkal a Rojtos banda népzenéjére.
Ha a Depeche Mode nem is, de a DaMage zenekar felpattant a kerti stégre, s a lábaik között bujkáló gyerkőcökkel nyomták a DM ismert és nem annyira ismert számait. Azt hiszem ez nekik is élmény volt. A tűz hajnali négyig pattogott, ahogy a helyi fiatalság poénjai is, egymáson.
Mi rettentő jól szórakoztunk és sok remek emberrel ismerkedtünk meg a faluból. Úgy gondoljuk, hogy az a civil összefogás és együttlét, melyet elterveztünk megvalósult.
Készül egy kis film is a rendezvényről, melyet a gyermelyi webportálon igyekszünk megosztani az érdeklődőkkel. Talán nem ez volt az egyetlen Kertfesztivál idén. Mi mindenesetre tervezünk jövőre is egyet. Mást és máshogyan, de mégis.

Réka, Béla, Tekla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése