2009. július 2., csütörtök

Összefogás napja

A Gyermelyi Hírlap előző számában megjelent cikkünk, szándékunk ellenére néhányak számára félreérthető volt. Nem értették, hogy az Iskolás fiú szobrának sorsa miként kapcsolódik össze az általunk meghirdetett „Összefogás napja”-val. Miután a szobor megszületésének körülményeire is utaltunk, azzal kapcsolatban kritikát fogalmaztunk meg, úgy gondolták, magáért a szobor ledöntéséért keresünk további felelősöket, enyhítve ezzel magát a tettet. Hangsúlyozzuk: szándékunk nem ez volt!
Világítsuk meg tehát ismét: Az összefogás napjának gondolata éppen abból a sajnálatos esetből származott, ami községünkben az iskola előtt, közterületen álló szobor megsemmisüléséhez vezetett. És mivel ez éppen a közterületen történt, kezdeményezésünkkel pontosan azt szerettük volna demonstrálni, hogy lehet tenni a faluért, a falu közterületein, jószándékkal, tettekkel, építő munkával is.
Tudjuk, hogy ettől még nem fog „feltámadni” a szobor, de jól érzékelhetővé válhat a különbség a jó és a meggondolatlan tett között. Nem titkolt szándékunk volt az is, hogy a társadalmi munkára talán feléled a lelkiismerete azoknak a felnőtteknek is, akik könnyen járhattak volna ugyanebben a cipőben, hiszen a szobrot játékszernek, mozgatható bábunak tekintették, és csak a szerencséjükön múlott, hogy nem az ő kezüktől törött össze a szobor.
Ugyanez a gondolat vezérelt minket akkor is, amikor a gipsz szoborért kártérítést fizető család anyagi terheinek könnyítésére jótékony adakozásra buzdítottunk. Nem tisztünk megítélni, állást foglalni abban, hogy ez az összeg reális-e, de azzal talán mindenki egyetért, hogy félmillió forintot megfizetni nagyon nagy teher! Mert sokan járhattak volna ugyanígy! Vannak persze, akik hozzá sem értek a szoborhoz, de nem is tettek semmit akkor, amikor mások leemelték, az útra állították. A helytelen tettet felelősségre vonás követi. Ez így helyes, mióta világ a világ ez egyértelmű, s ennek mindig így kellene történnie. Nem hisszük tehát magunkat döntőbírónak, ítélethirdetőnek. Nem vagyunk a tettel szimpatizálók sem! Elítéljük, mint minden józan gondolkodású ember a közterületen értelmetlenül, meggondolatlanul történő ilyen és hasonló eseteket! Sajnos nem ez volt az egyetlen! Viszont meggyőződésünk, hogy a jó példa az igazán célravezető. Nem elég valamiről beszélni, elítélni, hanem meg kell mutatni a helyes utat. Nem hisszük, hogy kizárólag a kártérítés jelent megoldást. Ennél több kell. Ezért kell összefognunk, példát adnunk.
S hogy hagyományt teremtő céllal hirdettük meg, nem jelenti azt, hogy évről-évre a szobor körül zajló eseményeket akarjuk „feleleveníteni”. Éppen ellenkezőleg! Az összefogást, a közösségért végzett építő, közös munkát akarjuk követendő példává tenni.
Nem kell, hogy mindenki egyetértsen a társadalmi munkát előidéző gondolattal, de reméljük, hogy igenis mindenki egyetért a céllal, ami az összefogásra, a közösség összetartó erejére épít.

Mozdulj, segíts, szeress
Az Összefogás napján önkéntes munkára hívunk minden fiatalt és időst, gyermeket és felnőttet, hogy együtt tegyünk egymásért, a helyi közösségeinkért. 2009. június 27-én (szombaton reggel 8 órától) egynapos program keretében mutathatjuk meg Gyermelynek azt, amit talán kevésbé látványos módon egyébként is teszünk. Különleges alkalom kínálkozik a generációk közötti összefogásra, egymáshoz közelebb kerülésére a közös munka, szolgálat által. Szeretnénk megmutatni, hogy a válság ellenére nem csak önös érdekeinkkel törődünk, hanem környezetünkkel, másokkal is.
Várjuk minden olyan magánember és közösség csatlakozását életkortól függetlenül, akik az akció keretében szívesen részt vennének a segítségnyújtás legkülönbözőbb formáiban (fűnyírás, szemétszedés, játszótérrendezés, kerítésfestés) Lépjünk együtt a tettek mezejére, hogy szeretetet vigyünk a környezetünk és a benne élők számára! Mozduljunk együtt június 27-én, hogy közösen munkálkodva segíthessük és szerethessük környezetünket és a benne élőket. Szeretettel buzdítunk mindenkit a részvételre, hogy megtapasztalhassuk az összefogás, a közös önkéntes munkálkodás örömeit és áldásait. A nap résztvevőinek az Összefogás Napja jelképévé választott gipsz Napocskát ajándékozunk.
Bízunk benne, hogy sokan összegyűlünk majd a Főtéren. Együtt fogunk dolgozni a falunkért, s este a nap záróakkordjaként együtt fogunk szórakozni is a Malom Vendéglőben. Nem mást ünnepelve, nem mást hangsúlyozva, mint magát az Összefogás, a közös munka napját!
Kókai Rita, Petró Klaudia, Juhász Attila, Tóth Ágnes

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!