2009. augusztus 29., szombat

Környezetbarát, egészséges otthon

Előző cikkeimből mindenki számára kiderülhetett, mennyire fontos számomra természetünk, bolygónk megóvása. Hiszen minden általam feldolgozott téma — bár néha úgy tűnhetett főleg a takarékosságról szólt — ,végső soron a környezet védelmét célozta meg.
Van azonban még valami, amit szintén szívügyemnek tekintek, ez pedig szűkebb környezetünk, otthonunk berendezése, élhetővé, sőt élvezhetővé, harmonikussá tétele. Hiszem, hogy ezt csakis a környezettel összhangot teremtve érhetjük el.
E két témát kapcsolom össze következő két írásomban, hogy egy rövid, de átfogó képet adjak róla, milyennek kell lennie egy egészséges, környezettudatos otthonnak.
Természetesen az előzőekben leírtak mind hozzájárulnak lakhelyünk egészségessé válásához.
Nyilván más a helyzet egy újonnan épülő ház esetében, ahol már a tervezésnél környezettudatosan járhatunk el, és a természet energiáit felhasználva, annak javára fordítva alakíthatjuk ki otthonunkat.
Legtöbben azonban legfeljebb felújítunk, átalakítunk, vagy átrendezünk.
Kissé megfoghatatlan, de az ember mégis érzi, ha egy egészséges otthonba lép be, ahol harmónia és tisztaság veszi körül. Elégedettséggel és energiával töltődik fel ezeken a helyeken.
A legalapvetőbb lépés, amit megtehetünk, hogy tisztaságot és rendet tartunk magunk körül. A tiszta levegőért szellőztessük át gyakran a szobákat. A konyhába és ha szükséges a fürdőbe szereljünk elszívót. A fűtő- és hűtőberendezések szűrőjét cseréljük rendszeresen. A levegőminőség javítására a legjobb módszer, ha csökkentjük a házba bevitt mérgező anyagok mennyiségét. Ez éppúgy vonatkozik a szintetikus anyagokkal előállított bútorokra, mint a felhasznált takarítószerekre. Ne dohányozzunk a lakásban! (Persze legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk!)
Mi, akik Gyermelyen élünk, mind olyan szerencsések vagyunk, hogy ajtónkon kilépve máris a kertben, az udvaron találjuk magunkat. Tiszta a levegő, gyönyörű a környezet. Egy rövid sétával bármelyikünk az erdőbe, vagy a patakpartra érhet. Ha kinyitjuk az ablakainkat madárdal száll a lakásba. Használjuk ki, és értékeljük ezeket az adottságokat, hiszen sokan csak álmodhatnak erről. Vigyük magunkkal a természetet otthonunkba. Vegyük körül magunkat növényekkel, természetes anyagokkal.
A NASA kutatásai szerint bizonyos növények tisztítják a levegőt, elnyelik a formaldehidet, benzolt, szén-monoxidot és más káros gőzöket, sőt semlegesítik az elektomos eszközeinkből környezetünkbe került elektroszmogot is.
E célból a padlófelület minden 10 nm-én legalább két növényt kell elhelyezni. Ilyen szobanövények például a vitorlavirág, a szobapáfrány, a bambuszpálma, a japán vizipálma, a szobaborostyán, a törpe gerbera, több dracéna faj, a sárgaszegélyű anyósnyelv, a krizantém. Ha nem földben, hanem vízkultúrában neveljük ezeket, a penészspórák megjelenését is elkerülhetjük.
Fontos, hogy legyen minden tárgyunknak helye a lakásban, és igyekezzünk is rögtön odatenni. Időről időre válogassuk át dolgainkat. Amit már egy-két éve nem használtunk, gondoljuk végig, tudjuk-e máshol hasznosítani. Ha nem, adományozzuk oda egy rászorulókat támogató szervezetnek, vagy adjuk el, ha pedig már semmire sem jó, vigyük szelektív hulladékgyűjtőbe.
Az áttekinthető, nem zsúfolt otthonban felszabadulnak gondolataink és lelkünk is. E mellett sokkal könnyebb tisztaságot, rendet tartani, kevesebb munkával jár, ha sima, egyszerű felületeket kell takarítani. Ezt pedig tegyük környezetbarát szerekkel!
Válasszunk természetes anyagokból készült berendezést. A padló legyen fa, kerámia, kő, cserép, tégla. Ha szőnyeget szeretnénk, válasszunk gyapjúból vagy gyékényből készültet. A bútorok inkább tömör fából készüljenek, ne sajtolt faanyagból. Kárpitos bútoraik huzata legyen mosható pamut vagy vászon. A felhasznált festékek, lakkok, mázak legyenek vizes alapú, biológiailag lebomló termékek az olaj alapúak helyett.
Ha új berendezést szeretnénk, gondoljuk át, nem használhatjuk-e fel a régit. Néha egy egyszerű átfestés csodákra képes… Esetleg új funkciót adva egyes daraboknak meghökkentő és igazán eredeti hatást érhetünk el. Ráadásul így az újrahasznosított, megjavított, kézi munkával készült tárgyak értékké, családi ereklyékké válnak. (Sőt nagyanyáink, dédanyáink bútorait restauráltatni manapság divat is lett. Persze e miatt nem kell nekünk is. Viszont ha ilyen régi darabjaink vannak, és mi nem használjuk, semmiképp ne dobjuk ki, hiszen másoknak örömet szerezhetnek még.)
Gábor Brigitta

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!