2009. szeptember 12., szombat

Ajánló: Otthonunk (Home) Franciaország, 2009

Nagyon szeretem a szép felvételeket, legyen az fotó, vagy mozgókép. Nem tartom magam természetfilm rajongónak, de pont a szép fényképezésért szerettem a BBC által készített Bolygónk, a Föld sorozatot is. Nem olyan régen erről a sorozatról beszélgettünk néhányan, és eközben ajánlotta egyik ismerősöm az Otthonunk című dokumentumfilmet. Ezen belül már nehéz besorolni, mert ez nem természetfilm, legalábbis a műfaj jegyeit talán nem mind hordozza.
Manapság sokat hallani a környezetszennyezésről, a globális felmelegedésről, és egyáltalán a Földet pusztító hétköznapi hatásokról. Ez a film is erről szól, azonban a téma kibontása és tálalása egyedi, egyértelműen az ember szépérzékére és érzelmeire hat, és ezeken keresztül táplálja az észérveket az agyunkba. A film elején bemutatja azokat az érintetlen tájakat, s így az élet kezdetének esetleges körülményeit, ahol még a természet — s később benne az ember — harmóniában él a Földdel. Aztán megmutatja a Föld 50 országából vett példákon keresztül az emberi beavatkozás nyomait, és ennek a beavatkozásnak talán már visszafordíthatatlan körülményeit, hatásait. Mindezt javarészt az égből, fantasztikus, lélegzetelállító felvételekkel illusztrálva, és nem utolsó sorban kitűnő narrációval, mely zömmel csak a tényeket közli és magyarázza azokat. A filmet helikopterről CineflexHD technológiával vették fel (hasonlóan a Bolygónk, a Földhöz), mely megdöbbentő és gyönyörű látványt tár elénk, hála a nagyfelbontású képeknek.
Hasonlóan, mint a jobbra látható képen, melyen több városnyi területű melegház telepek láthatók, ahol tömeggyártásban „termesztik” a zöldségeket, gyümölcsöket (érdemes a Google Térképen is megnézni). Mindezeket a képeket, a narrációt és a témát összegyúrva igazán értékes a film.
A végén szerencsére jut idő az elénk tárt sok elszomorító tény mellett a pozitívumok, a lehetőségek feltárására is. „Nincs idő pesszimistának lenni!” hangzik el többször is az utolsó részben.
A filmet Luc BESSON produceri támogatása mellett Yann ARTHUS-BERTRAND rendezte, a fantasztikus képeket pedig Tanguy THAUD-nak köszönhetjük.
A kiadvány magyarul a mozikban látható még, és DVD-n is megvásárolható, illetve a YouTube-on is több nyelven ingyenesen (akár nagy felbontású változatban) is megnézhető. Érdemes rászánni egy kis időt.
Pósfai Csaba

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!