2009. szeptember 26., szombat

Borkultúránk ápolása

Nemzeti borkultúránk ápolásának jegyében indított kezdeményezésünk következő felvonásához érkezett: a Falunapon ismét borsátor várja az érdeklődőket.
A szó most a magasabb kategóriájú egri vörösboroké lesz. Az egri borvidék két kiemelkedő tehetségű borászának néhány borával, valamint munkásságával ismerkedhetnek meg a sátort felkeresők.
Tóth István tradicionális pincészetében az Egri Bikavér lehető legmagasabb minőségi fokozatának létrehozásán fáradozik immár negyedszázada. A bemutató során Superior kategóriájú 2005-ös Bikavért, valamint a házasításhoz felhasznált Merlot és Cabernet fajták más évjáratú borait kóstolhatjuk meg.
A másik bemutatásra kerülő borász Kaló Imre Szomolyán — a fekete cseresznye hazájában — tevékenykedik. Alacsony tőketerheléssel, kizárólag késői szüretelésű szőlőkből készített különleges borainak nagy része soha nem kerül kereskedelmi forgalomba, azok csak a pincéjében, személyes látogatások során kóstolhatók mindenki számára díjtalanul!
Így nem meglepő, hogy pincéje a borász szakma, a magyar borkultúráért önzetlenül küzdők és az igényes borfogyasztók állandó zarándokhelyévé vált.
A bemutatáson szereplő borai rendezvényünket megelőző napon általa kerülnek kiválasztásra.
A borbemutató és borkóstoló most is a Gyermelyért Faluvédő Egyesület borsátrában kerül megrendezésre a Falunapon, október 3-án 17 órakor.
Tóth László

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!