Már csaknem idusához érkeztünk az első „emberes” hónapnak. Mostanában hangzik fel az erdők mélyén a szarvasbikák tehéncsalogató, meg vetélytársriasztó bőgése, meg az idényt nyitó vadászkürtök jól ismert hallalija. El is gondolkodtam a dolgon: micsoda lehetőséget szalasztott el az emberiség, azzal, hogy „beszabályozta” például a párválasztás mikéntjeit. Aztán jobb a békesség, gondolatával, ezt a számomra, és remélem mások számára is fontos témát mindenkinek a szabad fantáziájára hagyva, nem taglalom tovább. Annak örüljünk, drága polgártársaim hogy még élvezhetjük a vénasszonyok nyarának „elbocsátó szép üzeneteit.” Ugyanis még néhány nap, és mielőtt a következő Hírlapot a kezünkbe vehetnénk a sötétség és a világosság harcában az utóbbi húzza a rövidebbet. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy szeptember 24-én (emberiség figyelem!) az éjszaka hossza tavasz óta először haladja meg a nappalét. Uraim, hölgyeim, nem semmi lehetőségek.
(más)
Egy nem régi, ám igen laza hangvételű „Patakvéri” összejövetelen az egyik mindennapos odalökte elém a kérdést: - Béla bátyám! Mi a ...nak strapálod az agyad azokkal a kétpercesekkel, hát nem veszed észre, hogy itten a szelektív amnézia ténye forog fenn. A dialóg további részleteit nem idézem, de azért piszkált a dolog. Eszembe is jutott hajdanvolt tanárom figyelmeztető intelme: „Fiúk, nagyon vigyázzatok azokra az eszkimókra, akik meg akarják mondani a kongóiaknak, hogy mit kell tenni a hőguta ellen!”
Tetszenek érteni? Hát most akkor mi legyen? Meg se szólaljunk, kussolni, hallgatni végül is nem nagy bűn. Tényleg. A szót kapó ember szívesen teszi, közhírré mutatja vendégeinek a virággal díszített köztereket az akadálymentes följáróval bővült szépen, ízléssel felújított községházát, meg a műfüves villanyfényes kis focicentrumot, de ennek a szót kapó embernek nem kellene, pl. dadognia, ha rákérdeznének a környék talán legelegánsabban kinéző vendéglőjének közszolgálati működésére.
Pedig ez a „létesítmény” (csak úgy záró jelben jegyzem meg) benne van pl. az idegenforgalmi prospektusokban is. De nem kevésbé kínos lehet az is hogy a magán adakozásból épült szép forráskút melletti, amúgy szépen megcsinált tájékoztató tábla mellől, ha nem akar szégyenkezni az ember gyereke, a vendégét, vagy az éppen arra járó utazót ügyes fondorlattal odébb csalogatja, nehogy arra gondoljon, a kedves vendég, hogy ez egy olyan település ahol hivatalból viccelik meg a tájékozódni kívánót, ahol az erre, nem erre van, hanem arra.
Hajdan volt és az előbbiekben már említett embernevelő tanáromnak végül is igaza lehetett, miszerint abból mindig bajok, gubancok lehetnek, ha például a muflon akarná megmondani a vadásznak, miként kezelje a puskát. Vagyis „emberesre” lefordítva dolgot, ez úgy hangzana: Vegyétek már tudomásul, hogy a gyalogos olyan dolgokról is tudhat, amit csak ő láthat, (hiszen a földön jár) ahová az autós ki sem teszi a lábát. Járjunk tehát néha a földön is, itt többet is látni, tapasztalni, meg aztán a láb úgy is mindig kéznél van.