2009. október 17., szombat

Falunapi élmények

A falunap délelőttjén, az óvoda udvarán jó időben tudtuk megtartani a családi vetélkedőt. 11 órától, amíg vártuk, hogy az aulába átjöjjenek a családok, a bábok életre keltek, és ismerkedtek a gyerekekkel. A bábelőadás a gyerekek bevonásával és sok-sok énekével vált kétirányúvá. Papp Rita zárta a délelőtti műsort, kit férje Bodnár Attila kísért el.
Délután iskolásaink nagy sikert aratott műsorát követően a jól ismert és várt hazaiak következtek először: A Gyermelyi Copfocskák mazsorett csoport, A Gyermelyi Varieté, és a Gyermely - Szomor tánccsoport. A Mányi nemzetiségi tánccsoport és a Szomori néptánc csoport gondoskodott a sajátos sváb hangulatról. Maksa Zoltán humorista a kis színpadon szórakoztatta a közönséget, eközben a Buldózer zenekar már előkészült a zenélésre. Benkő László mindenki számára ismerős volt, hát még a Petróleum lámpa című dal, amit nagy kedvvel énekelt a közönség is. Keresztes Ildikó zárta az aula színpadán fellépő sztárvendégek sorát, jó hangulatot teremtve színvonalas éneklésével. Ezt követően az udvarra vonultunk át, a Tűzmadarak zsonglőrcsoport előadására. A különleges előadás a tűz különböző arcait ábrázolta a mozgásszínház, a tűztánc, a zsonglőrködés és az akrobatika nyelvén. A falunap Tirpák László tanár úr Retró bulijával zárult. Reméljük jól érezték magukat, az előadásokon, vagy az iskola udvarán a sátrak adta közösségi lehetőségekkel élve. Legközelebb is újra várjuk Önöket!
Rácz Tibor

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!