2009. október 31., szombat

Gimnazista szemmel a reformációról

Ma már az, hogy valaki református, vagy egyszerűen elszakadt a katolikus hittől, mindennapos. Sok évvel ezelőtt viszont emberek életét keserítette meg ez a szó. Többek között Kálvin János és Luther Márton harcolt azért, hogy ez lehetővé váljon. Igazán hálásak lehetünk nekik.
Manapság ha az utcán sétálsz csak minden tízedik, vagy rosszabb esetben huszadik ember hívő. Gyerekek pedig már nem is nagyon járnak templomba. Sajnos sok ember csak akkor kezd el hinni, vagy jön rá, hogy fontos a hit, amikor már nagy bajban van, és már csak Istentől várhat segítséget.
Azért, hogy az emberek reformátusok legyenek, nagyon sok önzetlen munkára volt szükség. Amikor már látták egykor, hogy a katolikus hit mennyire elhagyta az alapelveit, és rossz irányt követett, akkor kaptak segítséget, amellyel kialakult a reformáció, és a katolikusok is visszatértek az alapokhoz.
Hiszem, hogy mindez okkal történt. Szerintem nem számít, hogy valaki katolikus vagy református, csak higgyen. Ebben a világban is még mindig fentről jön a segítség, csak kérni kell.
Mivel egy református gimnáziumba járok, sokszor kritizálnak a hitetlen emberek, és „meglátom majd, hogy engem is ugyanúgy utolér a rossz, mint őket”. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy nekem az segítség, hogy hitem van, és én ettől is több vagyok, mint ők.
A reformációval megkezdődött az egyszerűség. A lényeg került előtérbe, hogy Isten ingyen kegyelemből szeret minket Krisztus érdeméért és nincs szükség pénzre ahhoz, hogy megvásároljuk a szeretetét és a bocsánatát.
Földházi Dalma,
Baar Madas Gimnázium 11.E.

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!