2009. november 23., hétfő

A fűtésről környezettudatosan

Hazánk energiafelhasználásából több mint 40 százalékban részesedik az épületek létesítése és üzemeltetése, ami azt jelenti, hogy az ebből eredő környezeti hatások arányos része is a lakásszektornak a számlájára írható. A negyven százalékba az irodák és középületek fűtési és hűtési energiafelhasználása is beleszámít. A lakásfűtés ugyan csak egy, de egyáltalán nem elhanyagolható részt tesz ki ebből. Lássuk, mi a dolgunk, ha fűtési szezonban is tenni szeretnénk valamit környezetünkért, és nem mellesleg pénztárcánkért!
Először is: tekerjük lejjebb a fűtést! Semmi szükség rá, hogy télen is rövidnadrágjainkat, pólóinkat koptassuk. Ha csak 1°C-kal csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, azzal 5–10 %-os megtakarítást érhetünk el, és így évente akár 300 kg-mal kevesebb széndioxidot bocsát ki háztartásunk.
Természetesen a fűtőtesteket mindig olyan helyre tegyük, hogy se bútor, se függöny ne akadályozza a meleg áramlását. Azzal is csökkenthetjük a fűtésére felhasznált energiát, ha a termosztátot úgy programozzuk be, hogy éjszaka, illetve amíg nem tartózkodunk otthon, a hőmérséklet alacsonyabb legyen. Ezzel 7–15 %-kal csökkenthető a fűtésszámla.
A széndioxid kibocsátás csökkentésének és a hosszú távú energia megtakarításnak az egyik leghatékonyabb módja a megfelelő hőszigetelés. A falakon, a tetőn és a padlón keresztül távozó hő együtt a hőveszteség több, mint 50 %-áért felel. Szigeteljük el a meleg víz tárolóit, a központi fűtés csöveit, valamint a falak réseit, és rakjunk hővisszaverő fóliát a radiátorok mögé.
Cseréljük le szimpla üvegű ablakainkat duplaüvegű ablakokra. Ez ugyan először befektetést igényel, de a felére csökkenti az ablakon át történő energiaveszteséget, és hosszú távon kifizetődő. Ha valaki megteheti, és a piaci kínálat legjobb minőségű nyílászáróit használja (fakeretes duplaüvegű nyílászárók hőszigetelő üveggel és argongázas töltéssel), akkor akár 70 %-kal is csökkentheti az energiaveszteséget.
Szellőztessünk okosan! Résnyire nyitott ablak mellett történő tartós szellőztetés esetén észrevétlenül illan ki a meleg a lakásból. Mindig nyissuk ki az ablakokat teljesen, hogy az elhasznált, párás benti levegő minél gyorsabban és tökéletesebben kicserélődhessen. Így a friss levegő megfelelően tud áramlani, anélkül, hogy a falak kihűlnének. Miközben szellőztetünk, a fűtést csavarjuk alacsonyabb fokozatra.
Tartsunk 50% körüli relatív páratartalmat a lakásban! A téli hónapokban a lakás felmelegített levegője száraz, ilyenkor gondoskodjunk párologtatóról, helyi légkezelőkről, légpárásítókról! Ha igazán környezettudatosan akarunk eljárni, az aktív - áramfogyasztó - berendezések használatát inkább kerüljük! Sokat segítenek helyettük az élő növények, és még a hangulatunkat is javítják.
A falak és megvilágítások színhőmérsékletének tudatos megválasztása nagyban javítja a hőérzetünket. A „hidegre festett" falak (fehér, világoskék, világoszöld), illetve a hideg fények a fázósabb embereknél sokat rontanak a közérzeten. Persze évszakonként nem festegethetjük újra a lakást, de még a fehérnek is van meleg színárnyalata! Érdemes tehát alkalom adtán erre is gondolni.
Néhány szó arról, mit is érdemes és szabad elégetni:
Mivel a fatüzelés - szemben a szénnel, olajjal és gázzal - nem juttat többlet szén-dioxidot a levegőbe, csak annyit, amennyit a növény az élete során megkötött, ezért környezetvédelmi szempontból ez a legjobb tüzelőanyag.
Használhatunk még pelletet, amit fa- és egyéb növényi hulladékokból állítanak elő, így tovább hasznosítva a feleslegessé vált anyagokat, tehát ez is környezetbarátnak mondható, valamint kiváló a fűtőértéke is, habár drágább, mint a fa.
Az olaj- és szénfűtés jár a legnagyobb széndioxid-kibocsátással, így ezeket lehetőleg kerüljük.
Nagyon fontos, hogy gumit, műanyagot, vegyszert, festéket, veszélyes hulladékot soha ne égessünk el! Se a kazánban, kályhában, se pedig a szabadban. (Ezeket vigyük lomtalanításkor az önkormányzat által kijelölt helyre.) Végezetül a tűzgyújtás szabályairól a 6/2008. (VI. 5.)sz. önkormányzati rendelet 13. §-ban foglaltakat idézem:
A község területén – szabadtéren – növényi eredetű anyagok elégetésének érdekében tüzet gyújtani
a. munkanapokon 20 óráig lehet.
b. Munkaszüneti (szabad) napokon, vasárnap és ünnepnapokon tüzet gyújtani tilos.
(2) Tüzeléssel csak a kertben keletkezett (megfelelően száraz – növényi eredetű hulladékot (faág, levél, kukoricaszár, egyéb növényi eredetű hulladék)lehet megsemmisíteni. Tilos minden más háztartási hulladék égetése.
Figyeljünk ezek betartására!
Gábor Brigitta

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!