Ha minden úgy alakul, ahogy az a nagy könyvben megvagyon írva, vagy ahogyan reméljük, akkor alig több mint három hét múlva, az idő homokóráján, a megfáradt Öregesztendő utolsó szemcséi is leperegnek. Hogy csak az éléskamrákat, hűtőszekrényeket feltérképező konyhauralmi fehérnépek, meg a borosgazdák pinceszeres sürgölődését említsem szinte kézzel foghatóan érzékelhető, hogy a Jövő már itt motoszkál a küszöbön.
Ez az a Jövő, amibe mindig lehet reménykedni, és amire majd előre fogadkozhatunk, hogy például új lapot kezdünk, hogy na, most aztán megváltozunk, több időt szánunk a gyerekekre, a mamára, a papára, meg egymásra, az egymásnak tett „nem hagylak el, ha bajban vagy”, meg az egy egész életre szóló „holtomiglan-holtodiglan” ígéreteinkre.
Mostanában sokat olvashatunk az újságokban, láthatunk a Tv-ben a klónozásról, az őssejt beültetések „embercsináló” próbálkozásairól. (Nekem pl. kifejezetten tetszett az annak idején a TV-ben is bemutatott jó kiállású, szép bundájú Dolly, a klónozott birka) meg is mozgatta a fantáziámat. Milyen érdekes, sőt hasznos lehetne, ha ezek a „hozzáértők” néhány kiválasztott emberpéldány szeretet, bizalom, hűség stb. génjeit az emberiség védőoltása céljából a háziorvosok (ingyenes TB hozzájárulással) mindenkibe átültethetnék.
Micsoda szép álom! Ez volna ám az igazi rendszerváltás!Képzeljétek, csak eltűnne az a sok-sok szelektív amnéziába szenvedő „eszkimó” aki csupán, csak azért mert jókor jó helyen volt, most jogot formál arra, hogy előírja (pl. a kongóiaknak) mit kell csinálni hőguta ellen. Leszerelnék a katonákat, meg a börtönrácsokat, mert nem lenne kivel háborúzni, meg kit fogva tartani.
Okafogyottá válnának az umbuldák, a gyóntatószékek, a házasságkötéseket is csak hagyományőrzésből és csakis a lakodalmi hacacáré kedvéért tartanák, meg csak azért, hogy mindenki hallhassa, ha akarja, hogy ezután már csak az ásó-kapa meg a nagyharang lehet az akadály Mámorító álom.
De azért ácsi! Miközben ez a klónozási mizéria ide-oda rohangál az evilági hírszolgálatokon, nem ártana a körültekintő óvatosság sem Nekem is eszembe jutott, de a korombéliek is emlékezhetnek rá, hogy vagy 50-60 évvel ezelőtt, — igaz más minőségben — de nálunk is volt már klónozás. Volt akkoriban ugyanis egy Micsurin nevű természetátalakító úriember, aki például, a szibériai tundrákon asztrahánnyi dinnyéket akart termeszteni. Mi pedig, nagy lihegéssel követtük, a testvéri útmutatásokat és megerőszakolva a magyar föld eredendő természetét, internacionalista módon, a búzaföldek helyén gumipitypangot meg gyapotot akartunk produkálni.
Akkoriban még nem volt szabad szombat, ezért kötelező önkéntességgel ilyentájt, vagyis november végén, december elején, mert a magyar gyapot ilyen korra érett (akkorára, mint egy mákgubó) vasárnap vittek bennünket (dombóvári gimnazistákat) ponyvás teherautókon a Dalmandi Állami Gazdaságba, sokszor ramatyul fagyos, didergős időben gyapotot szüretelni.
Nagy élmény volt annyi szent akkoriban igen jellemző, kissé fonák humorként az a mende-monda is járta, hogy ez a Micsurin nevű úriember keresztezte a dinnyét a bolhával, amiből az következett, hogy ha léket vágtak a dinnyén, a magok maguktól kiugráltak belőle.
Azon is jókat röhingcséltünk, amikor a bennünket kísérő tanár úr, a melegedőben arról mesélt, hogy akadnak olyan „hithű micsurinisták” akik szerint a Gyümölcsoltó Boldogasszony, a Micsurin felesége volt.
Béla bácsi