Kedves olvasók! Engedjék meg, hogy előző lapbéli ígéretünkhöz híven tovább méltassuk a „Mi pálinkánkat”!
Hogy miért a miénk? Mert így szól a 2002. július 1-jén életbe lépett 1-3-1576/89-es számú előírás (Magyar Élelmiszerkönyv)!
Érdekes anekdota az Uniós tárgyalásokról, hogy amikor a pálinka szó használatáért küzdött az Uniós panel előtt a román és a magyar delegáció vezetője, a következő esemény zajlott le. Arra a kérdésre, hogy ki hogyan tudja megindokolni saját álláspontját, – mármint, hogy országa nyelvében ered a szó és országának volna kizárólagos joga ezt a szót használni, – a magyar Külügyminisztérium képviselője felütötte a román nyelv értelmező kéziszótárát, ahol palincă címszó alatt a következő magyarázat volt olvasható: „A palincă magyar eredetű, gyümölcsből erjesztéssel és lepárlással készülő szeszesital.” Az Európai Uniós panel ezzel a kérdést eldöntöttnek tekintette, hiszen ha maguk a románok is „magyar eredetűnek” nevezik az italt, akkor az tényleg csak magyar lehet. Így Magyarország megkapta a kizárólagos szóhasználat jogát.
Persze ez által nem csak jogokat, de felelősséget is kaptunk, hiszen ezek után még inkább meg kell felelnünk a minőségi elvárásoknak, ha a hírnevet tovább kívánjuk öregbíteni. Nem könnyű ez sok esetben, hiszen a pálinka hazai „konkurenciája” igen erős és jelentős „szakmai” múltra tekint vissza.
Úgy, ahogy a bort, ezt az italt is szinte végtelen fantáziával tudjuk elkészíteni, a leg különbözőbb alap- és adalék anyagokkal. Az igen ízletes mesterséges vagy akár természetes íz-, állag-, vagy színjavító adalékanyagokkal nehéz felvenni a versenyt és csak a valóban hozzá értők tudnak ezek között különbséget tenni. Egyes esetekben mi magunk is rájöhetünk, hogy valódi pálinkát fogyasztunk-e, de ezzel sokszor meg kell várjuk a másnapot. Mindezek előtt egy kis segítség, hogy is illik (vagy kell!) fogyasztani.
A pálinka igazán sokoldalú ital, de a jó pálinkában félreérthetetlenül felismerjük annak a gyümölcsnek az aromáját, melyből készítették. Ha bármilyen más illatot, szagot érzünk, amely akár kellemetlen is lehet, az gyártási, előállítási hibát jelez. A jó pálinka elfogyasztása után – akkor is ha négy centiliternél többre sikeredett – az ember nem kel másnaposan, tiszta a feje és gyomra. A pálinkát még manapság is tévesen gyakran hűtve fogyasztják. Ám ha hűtjük az italt, akkor az pontosan azt az élvezeti értékét veszíti el, amiért fogyasztjuk: a gyümölcsösséget és az illatát. A pálinkát legjobb 18-20 °C-on felszolgálni, hogy a gyümölcs kellemes ízét teljes mértékben élvezhessük.
A teljes íz, és aroma, amely a pálinka minden cseppjében megtalálható, csak akkor élvezhető igazán, ha a megfelelő formájú pohárból fogyasztjuk. Ez az úgynevezett tulipánforma, amely alul öblös, felül összeszűkül. Ez azért fontos, mert az alsó, öblös részben található nagy felületű párlat illatanyagait a felső rész összeszűkítve az orrhoz vezeti. Így elég, ha egy kicsit megdöntjük a poharat, és mozgatjuk, hintáztatjuk az italt, és máris érezzük, élvezzük illatát.
A pálinkát nem szabad csak úgy egy szuszra, egyetlen hörpintésre meginni, csak lassan kortyolgatva, ízlelgetve szabad fogyasztani. Csak így élvezhető igazán a minősége. Ha a pálinka hibátlan minőségű, akkor néhány perccel a fogyasztása után is érezhetjük, hogy milyen kellemes illatok szabadulnak fel az üres pohárból. Ilyenkor találkozhatunk a gyümölcs legkarakteresebb alkotóelemeivel, amelyek sokat érnek, és fontos minőség meghatározó tényezőként is szerepelnek.
És még egy további fontos tudnivaló: december 6-án van a magyar pálinka napja. Szent Miklós a pálinkafőzők védőszentje.
Bederna Zoltán