2009. február 28., szombat
SZJA 1%
Közeledik a személyi jövedelemadó bevallásának időszaka. Mindenkit arra bíztatunk, hogy az SZJA 1+1 százalékáról mindenképpen rendelkezzen, hiszen a „nagy állami kalap” helyett célzottan juttathat különböző feladatokat ellátó szervezeteknek.
Az első 1%-ot egyházaknak, a második 1%-ot pedig közhasznú egyesületeknek, alapítványoknak lehet felajánlani. Mellékelten közöljük abc rendben a Gyermelyen működő szervezetek neveit és adószámait, mely a rendelkezéshez szükséges. Ki-ki döntsön saját belátása és céljai szerint!
18604180-1-11 „Aki időt nyer, életet nyer” Alapítvány a sürgősségi betegellátás fejlesztésére
19147730-1-11 Alapítvány a Gyermelyi Református Egyházközség vallási és karitatív céljainak támogatására
18602968-1-11 Gyermelyért Faluvédő Egyesület
18608287-1-11 Gyermelyi Katolikus Templom és Kápolna Alapítvány
19151238-1-11 Tóth Béla Emlékalapítvány

Szerkesztőség

Falubusz használati szabályzat
A februári képviselő-testületi ülésen került elfogadásra a falubusz használatával kapcsolatos szabályzat, melynek fontosabb részleteit az alábbiakban ismertetjük.
Ingyenes: Az igénybevevő intézmény költsége a sofőr és az üzemanyag is.
Önköltséges: A km-re eső üzemanyag költség, plusz a sofőr díjazása (bruttó 1.400.- Ft/óra).
Ingyenes (önkormányzati, illetve intézményi finanszírozású) szolgáltatások
1.) Idősek (öregségi nyugdíjas, leszázalékolt nyugdíjas) szállítása, segítése, házi segítségnyújtás a házigondozó elfoglaltsága esetén, a házigondozó jelzése alapján lép szolgálatba a falubusz.
2.) Minden páros héten kedden a háziorvos javaslata alapján a Szent János Kórház rendelő intézetébe szállítás. Jelentkezés, előjegyzés felvétel a szociális gondozónál (előnyt élveznek a gyarmatpusztai, szeszgyári, szőlőhegyi betegek)
3.) Minden páratlan kedden zsámbéki bevásárlás (műszaki bolt, CBA), jelentkezni lehet Tolnai Péternél a 20/252-3829 telefonon (előnyt élveznek a gyarmatpusztai, szeszgyári, szőlőhegyi idősek).
4.) Óvodás és iskolás gyerekek szállítása (iskolatársulás tagjai részére), óvodások, iskolások szállítása szorgalmi időben, az iskola által szervezett szabadidős programokra, kulturális rendezvényre szállítás.
Önköltséges szolgáltatások:
1.) Nyugdíjas csoportok kirándulása, kulturális programokra szállítás. Jelentkezés Rácz Tibor szabadidő szervezőnél a 30/378-9464 telefonon
2.) Nagycsaládosok: legalább két nagycsalád által szervezett kirándulás, kulturális rendezvények, programok megtekintése. Igénybejelentés: Rácz Tibornál
3.) Civil szervezetek: közösségek által szervezett programokra szállítás, kölyök- és utánpótlás korosztály szállítása Igénybejelentés: Önkormányzati Hivatalban
4.) Egyesített Szociális Intézmény: szervezett intézeti programokra szállítás. Igénybejelentés: Önkormányzati Hivatalban
A kötött programok (keddi napok, szolgalmi időben iskolába- iskolából utaztatás) kivételével az igények nyilvántartását az Önkormányzati Hivatal végzi. Igények ütközése esetén az alábbi fontossági sorrendet kell alkalmazni: szociális feladatok, OKK, szabadidős programok, civil szervezetek (egyesületek), nagycsaládosok, önkormányzati dolgozók, egyéb feladatok
Gyermely község Önkormányzata
Térítési díjak:Ingyenes: Az igénybevevő intézmény költsége a sofőr és az üzemanyag is.

Farsangi batyus buli
A február 7-i lapból sajnálatos módon kimaradt az alábbi cikk, melyért elnézést kérünk. A cikket most pótlólag közljük.
Szerkesztőség
Szombaton (január 31-én — a szerk.) megrendezésre került az első farsangi batyus buli Gyermelyen. A jelmezek sokasága, a remek hangulat számomra maradandó emlék marad. Örülök, hogy rajtam kívül még sokan átélhették ezt az élményt, önfeledten és kötöttség nélkül szórakozhattunk. Köszönjük a remek zenét Tirpák tanár úrnak. A szülőknek és az óvoda dolgozóinak a plakátok készítését, a pezsgő felajánlásokat, a díszítésben és a takarításban való részvételt.
Ugyan bevétellel nem dicsekedhetünk, mert nem jótékonysági rendezvény volt, mégis jó volt látni, ahogy az óvoda dolgozói a szülőkkel és a vendégekkel karöltve fergetegeset buliztak, ezáltal is erősítve kicsiny közösségünket és emberi kapcsolatainkat.
Balogh Dorottya
Kérek két percet
Hát veled mindig történik valami Béla bá, – mondta szolid megrovással a hangjában a Főszerkesztő, mikor a hivatalos lapzárta előtti pillanatokban elrebegtem a telefonba, hogy általam ismeretlen huncut erők nem tudom milyen indíttatásból, de úgy tűnik, meg akarják akadályozni, hogy újra kérjem ezt a számomra kedves „Kétpercesemet”. Röviden el is soroltam, mire gondolok.
Az első „fondorlatos” akció az lehetett, hogy éppen Valentin napon úgy besíkosították az utat, hogy a régi könyvtár előtt dobtam egy isteni hátast, és az adófizetők pénzén, azaz államköltségen látogatást tettem a János kórház embergyógyászainál. Egy csomó gipszet rámpazaroltak. Azóta (várhatóan, akár Nagyböjtig is) nem használom a balkezes kesztyűmet, ez például tiszta haszon. A másik akadályoztatási fondorlat a lehetett, hogy a hozzám idomultan rozoga számítógépem felmondta a szolgálatot. Egy bottettja és nagyon szolgálatkész „hozzáértő” szétszedte (és különféle pótalkatrészekkel kiegészítve) összerakta. Formailag jól nézett ki a dolog, csak nem működött. Egy sort sem olvashatnának most, ha egy majdnem szomszéd, tizenéves ifjú titán Menyhárt Jenci barátom (megérdemli, hogy a nevét is ide írjam) szerda estére (febr. 25) vissza nem varázsolja a masinámat. Hát most itt tartok. Kicsit lassú a dolog az egyujjas pötyögéssel, de majd megoldom valahogy.
Hát, tessék megmondani manapság kinek higgyen az ember gyereke? Bizonyára emlékeznek rá, hogy Gyertyaszentelőkor az a magasvízlépcsős tv riporternő azt csicseregte a képernyőről, hogy az időjárási kérdésekben mértékadó Maci (mivel hogy nem látta meg az árnyékát) nem ment vissza aluszikálni. Pedig a hó megérkezett. Akinek volt „keze” hozzá hányhatta. És tegnapelőtt ez a fránya Mátyás, aki a népi hiedelem szerint „jégtöréssel” foglalkozik, az mit ígér? Mert jég az van. Én a Nap Tv-s Luciának hiszek a kertek alatt, didereg a Tavasz.
A horoszkópia szerint, a februári Aladár naptól, egészen március 20-ig, azaz a tavaszi napéjegyenlőség előtti Klaudia napig, a Halak jegyében járunk. Az e jegyben születettek bolygója a Neptun és őket tartják a tavaszvárás igazi képviselőinek. Különösen ha „nőből” vannak, és március 12. (Gergely nap) előtt születtek.
Ez a „jelkép-funkciójuk” csak fokozódik, ha a hölgy (aki lehet a szívünk csücskei) gesztenyebarna és kékszemű, vagy a paradicsomszőke és ugyancsak a kékszemű virágszálak, közé tartozik. Ugyanis, többnyire ők azok, akik igencsak szeszélyesek. Pl. nem lehet igazándiból megtudni, hogy mikor, miért sértődtek meg, mikor tűnnek el mellőlünk hirtelen, hogy aztán néhány perc múlva úgy jöjjenek vissza mintha mi sem történt volna.
Kiismerhetetlenek, mint a tenger. Remek beleérző képességük van. Szinte minden szerelmüket óriási élményként élik meg. De ez nem akadályozza ezeket a tündérlaki hölgyeket abban, hogy több, (úgy is mondhatnám) „párhuzamos” ügyletet különösebb lelkifurdalás nélkül lebonyolítsanak. De (férfitársak figyelem!) ha „kikapták” maguknak az igazit, akkor aztán azt teljes mellszélességgel kisajátítják beborítják szerelmükkel. Könnyen sírnak. Nagy „Oszkár”-díjas szintű látványos-könnyes jeleneteket tudnak rendezni, ha céljaik eléréséhez ezeket a „fellépéseket” szükségesnek érzik.
Más.
Azaz merre van az arra? Várható, hogy a tavasz megjöttével megszaporodnak a remélhetőleg tovább szépülő épülő falunkba, vagy sajnos csak a falunkon keresztül (pedig már szállodánk, meg zárva tartó vendéglőnk is van) utazók. Sokan megállnak az öregapó által hűségesen őrzött, látványnak is szép, barátságos forráskútnál, meg a mellette felállított ugyancsak csinosra készíttetett „Tájékoztató táblánál” Aztán csodálkoznak. Merre van az arra? Ha nem hiszik járjanak utána. Legalább két esztendeje ez térképes tájékoztató huncut módon „félretájékoztat”. Azt mutatja, hogy a szomoriakat Tarján felé költöztették, a tarjáinak meg Szomorra mentek. Már szóltam ez ügyben tavaly is. Most megint koptatom a klaviatúrát.

Béla bácsi
A gyermelyi forrás nitrát tartalma
A falu közepén fakadó forrás vízéből 2009. február 8-án mintát vettem, majd másnap vízkémiai laboratóriumban megmérték a vízben lévő nitrát mennyiségét.A vizsgálat 96 mg/liter nitrátot mutatott ki. A magyarországi ivóvizek minőségi követelményeivel foglalkozó 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet 1 mg/liter nitrát mennyiséget enged meg! Forrásunk vize tehát, ivóvízként felhasználásra nem alkalmas!
Tóth László, vegyészmérnök
Egyházi hírek
Kedves Szülők! Mint az már hagyománnyá vált, ilyenkor március elején látogatja meg egyházközségünket a Tatai Református Egyházmegye küldöttsége. Ekkor egy rövid istentisztelet után a gyermekek számot adnak arról, (kérdéseim alapján), mit tanultak a hittanórákon. Az egyházmegyei látogatás időpontja 2009. 03. 05. (csütörtök), az istentisztelet kezdési időpontja 16.30, melyre szeretettel várom Önöket is, de kérném, hogy a gyermekeket engedjék (küldjék) el erre a kb. 1/2 órára a református templomba. Életüket kísérje Istenünk áldása!
Petró Klaudia
református lelkész
református lelkész
Közmeghallgatás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei közmeghallgatás 2009. március 19-én, szerdán 18 órakor kerül megrendezésre az Önkormányzat tanácstermében. A közmeghallgatáson a polgármesteri tájékoztatót követően a költségvetés főbb irányvonalaival és a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos beszámolót hallgathatnak meg. A közmeghallgatás keretében kerülnek átadásra a „Szép közterületért” díjak is.
A közmeghallgatás kitűnő lehetőség Mindenki számára, hogy hivatalos keretek között elmondja véleményét, feltegye kérdéseit a falu életével kapcsolatosan, ezért várunk és hívunk Mindenkit!
A közmeghallgatás kitűnő lehetőség Mindenki számára, hogy hivatalos keretek között elmondja véleményét, feltegye kérdéseit a falu életével kapcsolatosan, ezért várunk és hívunk Mindenkit!
Gyermely község Önkormányzata
Rendhagyó történelemóra
Február 10-én délelőtt az ÁMK aulájában a Honfoglalásról adott elő Altdorferné Pál Gabriella régésznő. Az előadásához kapcsolódó vetített anyagot Dallos István, a Tatabányai Múzeum fotósa készítette el. Ebben az iskolaévben ez volt a második rendhagyó történelemóra. December 2-án egy általános régészeti előadást hallgathattunk meg szintén tőle. A mostani előadás a kulturális kerekasztal tanácskozását előzte meg, a korábbi apropója pedig a Tatabányai Múzeum ÁMK-ban akkor megtekinthető kiállítása volt.
Mindkét előadást rögzítettük, és a Falu TV adásaiban megtekinthető.
A régésznő a református temető melletti gázvezeték fektetése kacsán történt régészeti vizsgálatkor Árpád kori kemencét talált községünkben.
A falu házait bemutató séta folyamán a népi építészet is felkeltette Altdorferné Pál Gabriella érdeklődését, ami munkájának másik szakterülete. Első alkalommal is sok érdekességre hívta fel a figyelmet.
Köszönjük előadásait, és falunkban folytatott munkáját.

Rácz Tibor
Csermely
„Csermely” címmel közéleti portréműsort láthattak a Falu TV nézői. Vargáné Heike Kramp tanárnő iskolánk német anyanyelvű tanárával beszélgettünk munkájáról, családjáról, élményeiről. A Csermely különkiadásaként Pál Gabriella régésznő Honfoglalás című előadása tekintjük meg. Ezekben a portréműsorokban Gyermelyen élő, vagy falunkban dolgozó, valamilyen módon hozzánk kapcsolódó személyeket kívánunk megszólaltatni. A felvétel nyilvános, honlapunkon, a képújságban, plakátokon is meghirdetjük.
Bízunk benne hogy a felvételeknek kialakul a törzsközönsége, akik a beszélgetés végén további kérdéseket is feltehetnek, és a felvétel személyességének varázsát is élvezhetik.
A műsor névválasztását falunkban magyarázni sem kell, hisz az egyik elmélet szerint településünk a nevét a községben átfolyó csermelyről kapta.
Hívjuk a következő műsor nyilvános felvételére is az érdeklődőket!

Kistérségi Kulturális Kerekasztal
TATABANYA.HU — A további együttműködés lehetőségeiről tanácskoztak a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Kerekasztalának tagjai a közelmúltban a Gyermelyi Általános Művelődési Központban. A tatabányai kistérség kilenc (Gyermely, Héreg, Környe, Szárliget, Szomor, Tarján, Tatabánya, Várgesztes, Vértesszőlős) településének közművelődési szakemberei megismerkedtek a vendéglátó intézmény szakmai tevékenységével, továbbá meghatározták a szervezet számára az elkövetkezendő időszak feladatait.
A vendéglátó település részéről Gábor Lajosné, a helyi Általános Művelődési Központ igazgatója és Rácz Tibor könyvtáros köszöntötte a jelenlévőket. A meghívott közművelődési szakemberek a Gyermelyi Általános Művelődési Központ szakmai tevékenységét az intézmény népszerűsítése céljából elkészített rövidfilm megtekintésével és az épület bejárásával ismerték meg.
Ezt követően a 2008. szeptemberében útjára indult kistérségi kézműves és helytörténeti vándorkiállítás februári állomásaként a környei kiállítás megnyitójára került sor. A kiállító település által összegyűjtött tárgyakat Eisenbart Győzőné, a környei Művelődési Ház vezetője mutatta be a Kerekasztal tagjainak.
A kiállításon id. Szántó Jánosné és Lengyel Ferencné kézimunkáiban, illetve Soltész László, a helyi Kisfaludy Mihály Általános Iskola rajz szakos tanárának Környét idéző olajfestményeiben gyönyörködhetnek az érdeklődők. Néhány kerámia tárgy is megcsodálható Pákozdi Noémi munkáiból, aki évek óta vezeti a Művelődési Házban működő fazekas szakkört.
Glász József munkáiból fából faragott címereket, emléktárgyakat és néhány Környéről készült festményt tekinthetnek meg a látogatók. A kiállítás részeként Lehrreich Nándor és Simon Péter fotógyűjteménye is bemutatatásra kerül, melynek témája „Környe község élete”. A kiállítás 2009. február 22-ig a helyi általános iskolában tekinthető meg az érdeklődők számára.
A Kulturális Kerekasztal tagjai megállapodtak abban, hogy 2009. augusztus végén a vándorkiállítás lezárásaként a kistérségi községek és a megyeszékhely által összegyűjtött kézműves tárgyak, illetve helytörténeti dokumentumok válogatott darabjai a tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeumban kerülnek bemutatásra. A megnyitó ünnepségen az érintett települések művészeti együttesei is bemutatkoznának.
A találkozó résztvevői felkérték a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetét, hogy készítsen egy adatbázist az egyes települések 2009. évi kulturális programjairól, és azt lehetőség szerint a szervezet honlapján is jelenítse meg.
Az egyeztetés végén a Kulturális Kerekasztal tagjai megállapodtak abban, hogy a soron következő találkozó 2009. május 19-én a Tarjáni Általános Művelődési Központban kerüljön megrendezésre. A megbeszélést követően a résztvevők a Gyermely Zrt. központi üzemébe tettek látogatást.
Köszönetnyilvánítás
A Kerekasztal résztvevői közül többen még sem Gyermelyen, sem a tésztagyárban nem voltak, ezért a résztvevőket különösen érdekelte a gyárlátogatás. Ezúton is köszönjük a Gyermely Zrt. által biztosított lehetőséget, mind a vezetőség, mind a csoportot végigvezető, és a különböző kérdéseinkre alapos felvilágosítást adó Pósfai János igazgató úrnak.

Köszönettel: Rácz Tibor
Sikeres volt a Szülők bálja
Tisztelt Gyermelyi Polgárok!
Szeretném tájékoztatni Önöket a Szülők báljáról. A rendezvény sok munkát kívánt a gyerekektől, pedagógusoktól és a szülőktől. Együttműködés nélkül nem jöhetett volna létre ez a Jótékonysági bál. Szeretném megköszönni a Szülői Munkaközösség nevében a sok támogatói jegyvásárlást, a felajánlott tombola nyereményeket, a szülőknek a terem díszítést, pakolást, az Akács Kft-nek a fuvart, Végh Robinak a büfét, és a Ba-Sa-Kö-Kft-nek a Royal Express Zenekar finanszírozását.
A bálon kettőszázan voltunk, jó hangulatú disco zenét játszott az együttes. Jó volt hallani az elismerő szavakat a terem díszítésért. A bál nyeresége, mely az iskolát gyarapítja 502.000 forint, ebből a pénzből adtunk át 50.000 forintot a 4. osztálynak, ők nyerték meg az SZMK által kiírt pályázatot, mely a legtöbb jegyet eladó osztályt jutalmazta.
Összefogással lehet, szép és nagy dolgokat létrehozni, szeretném mindenkinek, aki ebben részt vett, megköszönni.
A bálon, Szederkényi Vetró Gabriella által készített fényképek megtekinthetők a Picasa webalbumok között, melyet ide kattintva érhetnek el.

Zelenákné Baranyai Ildikó
A Szülői Munkaközösség vezetője
A Szülői Munkaközösség vezetője
A bálon, Szederkényi Vetró Gabriella által készített fényképek megtekinthetők a Picasa webalbumok között, melyet ide kattintva érhetnek el.
Szerkesztőség
2009. február 7., szombat
Fotógyűjtési pályázat - jelentkezési határidő meghosszabbítva
Többek kérésére a fotógyűjtési pályázatra való jelentkezési határidőt 2009. február 15-re módosítottuk. Így mindenkinek van lehetősége még jelentkezni a pályázatra! A pályázati feltételek itt olvashatók.
Faluvédő Egyesület
Kérek két percet!
Istenuccse, gondoltam rá, mégis váratlan gyorsasággal ért, újraéledt újságunk főszerkesztőjének üzenete: szívesen közreadjuk dolgaidat, írjál.
Hát most Kedves Olvasóim itten vagyok. Azt nem tudom pontosan, hogy mikor találkoztunk utoljára, de hogy sok víz lefolyt azóta az öreg szoborapó által hűségesen őrzött forráskút csövein, meg (sajnos) sok-sok utcáinkbelit kísérhettünk ki a temetőkbe, azt bízvást állíthatom. Igaz engem is hívtak (nem tudom, hogy a többes szám itt helyénvaló e), de az igazság valahol akörül van, hogy igazándiból nem is volt mehetnékem, valahogy mindig találtam valami kapaszkodót, indokot, hogy maradjak, hogy maradhassak, valakiért, valakikért, valamiért.
Hogy újra hallhassam az „Adagio” dalait, hogy megérhessem, hogy falunkba újra fészket találjanak az évek óta hűtlen (vagy elűzött) gólyák, hogy újra benyithassak a kitudja mióta miért, de zárva tartó Malom Vendéglő „utcára nyíló” ajtaján, és kinézhessek az ablakán, hogy jön-e már… a tavasz, meg nyár meg ősz s talán a tél is. Hogy maradhassak még, hiszen akárhogy fúj is a szél, veri a fákat az eső és környékeznek bajok, gondok, azért jó dolog találkozni egymással, odasomolyogni, huncutkodni parolázni egyáltalán szóba állni, beszélgetni, mert ezt csak az élő tudja. Bizony. Szóval érdemes, ha hiszitek, ha nem, érdemes élni. Csak meg kell találni kiért, kikért, miért.
Február van. Rövidebb, mint a tavalyi. Egy nappal hamarabb jön a postás. Tiszta nyereség. Nem tudom, hogy hétfőn (2-án) lesték-e a híradást a mackóról. Kijön, visszamegy? A hiedelem szerint ha a maci ilyenkor meglátja az árnyékát elnyúlik a tél, de ha nem akkor korai tavaszra számíthatunk.
Na de kérem tisztelettel, ki tudja az igazat. Egy Claude nevű francia tudós ez ügyben azt állítja, hogy kevesebb volna a félreértés, és biztosabb lehetne az időjárási jóslás is, ha a medvének (ő nem macizott mint én) nem nappal, hanem éjjel kellene megnézni az árnyékát. Ugyanis, ha az adott február másodikán telihold van (tudják teliholdkor–ha tiszta felhőtlen az égbolt–akkor világos is van), tehát árnyékát láthatja a maci. Azaz visszamegy és brr jön a hideg. Kimentem, megnéztem (volna) de a ködtől, párától nem láttam sem csillagot sem Holdat. Hát most itt lennénk a nagy bizonytalanságban ha a meteorológiában jártas és mindig csinos Lucia nem biztatna bennünket, a kertek alján ácsingózik a tavasz.
Jó lenne elhinni. A hirdetőtáblákon olvasom azért a jónép szervezkedik. Egyik bál a másik után. Igazuk van. Ne vegyék fenyegetésnek (hiszen korábban nem igen volt báli muri ahol nem lejtettem volna), hogy jövőre én is elmegyek.
Elmegyek.

Civil összefogás községeink közbiztonságáért
Sajnos, ahogy régebben is, az elmúlt hónapokban is sok betöréses lopás történt Gyermelyen és Szomoron. Bizonyára sokan hallották már, —esetleg a 24 óra című újságban talán olvastak is róla — hogy civil kezdeményezésként (Földházi Tamás és Dr. Kocsis Tamás szervezésében) január 10-én megalakult a Szomor-Gyermely Közbiztonságáért Egyesület, a két település önkormányzatainak, valamint magánszemélyek támogatásával. Az egyesület célja, hogy a két községben a köz biztonságát, a lakosok biztonságérzetét javítsa és ezáltal a trükkös és a betöréses lopások számát csökkentse.
Az egyesület tagjai szabadidejükből áldoznak a köz érdekében: különböző időpontokban a két faluban egy járőr páros járja a képen látható matricával jelölt (egyelőre saját) gépkocsival az utcákat és jelzi, figyeli a gyanús eseményeket. A szolgálatosokat az alábbi telefonszámon lehet elérni: 06-30/690-01-06
Az ötvenöt egyesületi tag kommunikációját nem könnyű megoldani, ezért az egyesületnek —Földházi Tamás által szerkesztett— honlapja is van, mely folyamatosan frissül, új információkat szolgáltatva az látogatóknak és tagoknak egyaránt.
Ez az egyesület, ez a civil kezdeményezés komoly lépés előre a biztonságos falu megteremtése érdekében. Azonban fontos, hogy mindenki figyeljen környezetére is: a saját, a szomszédai értékeire, mert közösségként fellépve biztonságosabb életteret teremthetünk magunk körül!
Az egyesület tagjai szabadidejükből áldoznak a köz érdekében: különböző időpontokban a két faluban egy járőr páros járja a képen látható matricával jelölt (egyelőre saját) gépkocsival az utcákat és jelzi, figyeli a gyanús eseményeket. A szolgálatosokat az alábbi telefonszámon lehet elérni: 06-30/690-01-06Az ötvenöt egyesületi tag kommunikációját nem könnyű megoldani, ezért az egyesületnek —Földházi Tamás által szerkesztett— honlapja is van, mely folyamatosan frissül, új információkat szolgáltatva az látogatóknak és tagoknak egyaránt.
Ez az egyesület, ez a civil kezdeményezés komoly lépés előre a biztonságos falu megteremtése érdekében. Azonban fontos, hogy mindenki figyeljen környezetére is: a saját, a szomszédai értékeire, mert közösségként fellépve biztonságosabb életteret teremthetünk magunk körül!
Pósfai Csaba
Bormustra
A Gyermelyért Faluvédő Egyesület sok szeretettel hívja és várja az érdeklődőket a 2009. február 27-én pénteken 18 órai kezdettel, a Gyermelyi Oktatási és Kulturális Központban megrendezésre kerülő Bormustra rendezvényére.
A rendezvényen előadást tart Német Tibor, a BASF területi képviselője, a „2008-as év növényvédelmi tapasztalatai” címmel, valamint Nyúlné Dr. Prüha Beáta a Nyakashegy Kft. borásza, „Új technológiák a borkezelési folyamatokban” címmel.
A rendezvény kötetlen beszélgetéssel és egymás borainak kóstolgatásával fejeződik be.
Részvételi szándékát kérjük, jelezze Végh Zsigmond, illetve Fülöp László uraknál és a részvételi díjat 1000 Ft/fő (vacsora) egyidejűleg szíveskedjenek befizetni.

A Szervezők
Egyházi hírek
Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért
2009. február 9 – február 13.
„…legyenek eggyé kezedben”
Ezékiel 37,17
2009. február 9 – február 13.
„…legyenek eggyé kezedben”
Ezékiel 37,17
Az idei imanyolcad mottója egy ószövetségi próféta, Ezékiel könyvéből vett idézet: „…és eggyé lesznek a kezedben”, ami Isten bíztatását fejezi ki az ókorban megosztott Izrael népének, de ugyanígy a mai kereszténységet is az egység elérésére buzdítja, mert „Krisztus követői között is szükség van még az együttműködés bővítésére és erősítésére”.
Az emberiség történelme a széthúzás, az egyénieskedés, az önzés történelme. Sajnos ez még az egyházban is így alakult. Így töredezett és töredezik az egyház. Hányan és hányan próbálták már szétzilálni, darabokra törni és szaggatni az egyházat. Emberek, s ember feletti hatalmak. S mi próbálkozunk a széttört üvegcserepeket újra összeilleszteni. Nem egyszerű. Néha el is keseredünk, mert vállalkozásunk reménytelennek tűnik. Amikor valami közelebb kerül, amikor a szakadék fölött elkészül a híd, újabb nehézség mutatkozik. Tovább erőlködünk. S azután itt is megértjük, amit Pál apostol így fogalmazott: „nem azé aki akarja és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Mert bár emberileg érezzük a fájó pontokat, a megoldhatatlannak tűnő tanításbeli különbségeket, tapasztaljuk megosztottságunkat és töredezett voltunkat, mégis átéljük a csodát: „Uram, kezedben eggyé lehet”.
-előszó kivonat-
Ezzel a lelkülettel, hívjuk az érdeklődőket a Gyermelyi- Református és Római Katolikus Egyházközségek vezetése nevében „Ökumenikus Imahetünkre”. Az istentiszteletek 18 órakor kezdődnek, felváltva a református és a katolikus templomban, melynek rendje a következő:

Február 9. hétfő
ref. templom: dr. Németh János kanonok, plébános (Esztergom)
Február 10. kedd
kat. templom: Oláh Emil katona lelkész (Balatonfüred)
Február 11. szerda
ref. templom: Lak Gábor káplán
(Esztergom belváros)
Február 12. csütörtök
kat. templom: Petró Klaudia lelkész (Gyermely)
Február 13. péntek
ref. temlom: dr. Harmai Gábor plébános (Esztergom)

Nyíri Róbert, r.kat. kanonok, plébános
és Petró Klaudia, ref. lelkész
és Petró Klaudia, ref. lelkész
Óvodai Farsangi Batyus Buli
Január utolsó napján került megrendezésre az óvoda dolgozói és az SZMK közreműködésével az első Farsangi Batyus Buli, mellyel új hagyományt kívántak teremteni.
A rendezvény minden várakozást felülmúlt: sok nagyszerű és ötletes jelmez, fergeteges hangulat, szuper zenék (ismételt köszönet érte Tirpák Lászlónak) és fantasztikus előadás a Gyermelyi Varieté közreműködésével!
Azt hiszem, méltán lehetünk büszkék erre a „kis” csapatra, akik önzetlenségükkel, lelkesedésükkel, időt és fáradtságot nem kímélve dolgoztak heteken át, hogy meglepetés előadásukkal szórakoztassák a buli résztvevőit. Köszönet érte. Hajrá lányok, csak így tovább!
Kedves Olvasó!
A január 31-én rendezett farsangi mulatság képeit megtekinthetik a http://sites.google.com/site/szevega321 oldalon keresztül. Lehetőség van rendelni is a fotókból, ezt a szevega@gportal.hu címre várom.
Az óvodai farsangi bál jelmezversenyének díjazottjai
A jelmezverseny első helyezettje Balogh Krisztián lett, ősember jelmezével, második Balogh Dorottya, mint madárijesztő, míg harmadik a Szederkényi-Vetro házaspár férfi, illetve nő jelmezével, természetesen nemenként megfordítva. Különdíjban részesült a Friedrich-Bitter házaspár óvodások jelmezével. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek és biztatunk minden Olvasónkat a fenti webcímen található fényképalbum megtekintésére!
A rendezvény minden várakozást felülmúlt: sok nagyszerű és ötletes jelmez, fergeteges hangulat, szuper zenék (ismételt köszönet érte Tirpák Lászlónak) és fantasztikus előadás a Gyermelyi Varieté közreműködésével!Azt hiszem, méltán lehetünk büszkék erre a „kis” csapatra, akik önzetlenségükkel, lelkesedésükkel, időt és fáradtságot nem kímélve dolgoztak heteken át, hogy meglepetés előadásukkal szórakoztassák a buli résztvevőit. Köszönet érte. Hajrá lányok, csak így tovább!
Komáromi Szabolcs
Kedves Olvasó!
A január 31-én rendezett farsangi mulatság képeit megtekinthetik a http://sites.google.com/site/szevega321 oldalon keresztül. Lehetőség van rendelni is a fotókból, ezt a szevega@gportal.hu címre várom.
Szerderkényi Vetro Gabriella
Az óvodai farsangi bál jelmezversenyének díjazottjai
A jelmezverseny első helyezettje Balogh Krisztián lett, ősember jelmezével, második Balogh Dorottya, mint madárijesztő, míg harmadik a Szederkényi-Vetro házaspár férfi, illetve nő jelmezével, természetesen nemenként megfordítva. Különdíjban részesült a Friedrich-Bitter házaspár óvodások jelmezével. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek és biztatunk minden Olvasónkat a fenti webcímen található fényképalbum megtekintésére!
Szerkesztőség
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!