2009. március 28., szombat
Gyermelyert.hu — a Faluvédő Egyesület honlapja
Régen terveztük már egy honlap elkészítését, melyen az egyesületet érintő eseményeket, híreket, programokat megjelentethetjük. Tájékoztathatunk mindenkit a jövőbeli tervekről, az érdeklődőket, és a minket nem ismerőket pedig az eddigi tevékenységünkről.
Az egyesület idén ünnepli megalakításának 15. évfordulóját, melynek keretében — a korábban említettek szerint — több programmal készülünk. Ebbe a sorba illeszkedik a honlap elkészítése is.
Működik tehát honlapunk, igaz bizonyos részei még fejlesztés alatt vannak, bizonyos funkciók még nem elérhetők, vagy feltöltés alatt vannak, de mindez már csak idő kérdése.
Néhány szóban a honlap tartalmáról.
A Történelem menüpont alatt az egyesület elmúlt tizenöt évének fontosabb momentumairól olvashatnak, míg a Programok oldalon az aktuális tudnivalókról, eseményekről és a szervezés alatt lévő programokról tájékozódhatnak. Ide kerülnek fel a fotópályázattal kapcsolatos tudnivalók és itt lesz olvasható a verseny állása, eredménye is.
A Letöltések oldalra a felkerült az egyesület aktuális alapszabálya, a belépési nyilatkozat, valamint a Hírlap eddigi számai.
A Fotóalbumban, a nevéből is adódóan, az egyesület által szervezett eddigi és a jövőben megrendezésre kerülő programjain, valamint községünkről készült fotókat tekinthetik meg. Kellemes böngészést!
A honlap címe: www.gyermelyert.hu

Gyermelyért Faluvédő Egyesület
Környezetvédelmi cikksorozat indul a Hírlapban
Nagy öröm volt számunkra, hogy Gábor Brigitta jelentkezett ezen új cikksorozat ötletével és felajánlotta munkáját ezzel kapcsolatban, hiszen égető fontosságú a környezetünk védelme, melyet az előrelátás, a gondolkodás és az ehhez hasonló kezdeményezések alapoznak meg.
Új sorozat indul e lap hasábjain, melynek témája igen fontos számomra, és remélem hamarosan az lesz mindenkinek. Tudom, néha valamennyien úgy érezzük, hogy még a csapból is a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás folyik, ugyanakkor nem véletlenül van ez így. Hiszen egy napról napra sürgetőbb problémáról van szó.
Mégis, én inkább arról szeretnék írni az elkövetkezőkben, mi az, amit mi magunk megtehetünk mindennapjainkban. Egyszerű ötleteket fogok bemutatni, melyekkel nem csak a környezetet óvjuk, de a pénztárcánkat is gazdagíthatjuk, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben szintén elég lényeges szempont. Témáim közt szerepel majd többek között, hogy hogyan takarékoskodjunk az árammal, a fűtéssel; hogyan lehet környezettudatosan vásárolni, háztartást vezetni, autózni; mit tehetünk saját kertünkben; miért cipeljük el szemetünket a szelektív hulladékgyűjtőkbe. Bízom benne, hogy sokan megfogadják tanácsaimat, és együtt teszünk gyermekeink, unokáink élhetőbb környezetéért.
Legelőször a Természetvédelmi Világalap (WWF) felhívását a Föld Óráját szeretném továbbítani.
Szerkesztőség

A Föld Órája
2009. március 28-án (szombaton), 20:30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára, ez a Föld Órájára. Az akció célja azt bebizonyítani, hogy globális összefogással eredményesen léphetünk fel a klímaváltozás ellen.
A Föld Órája (Earth Hour) 2007-ben indult hódító útjára Sydneyben, Ausztráliában, amikor 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára. Egy évvel később az esemény már globális fenntarthatósági mozgalommá vált, több mint 100 millió ember és 35 ország részvételével. 2008-ban már elsötétült a Golden Gate híd San Francisco-ban, a római Kolosszeum, illetve a Vár és a Lánchíd Budapesten, jelképezvén egy olyan ügyet, amely minden órával egyre sürgetőbbé válik.
A Föld Órája 2009 egy világméretű felhívás, hogy minden egyes ember, minden üzleti vállalkozás és minden közösség cselekedjen. Felhívás a felelősségvállalásra, a fenntartható jövőért való munkálkodásra. Ezen az estén Európától Amerikáig szimbolikus épületek és terek fognak sötétbe borulni. Az emberek a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára, és csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja a természet megóvása, bolygónk jövőjének biztosítása.
A Föld Órája a remény és a tettek üzenete. Mindenki változtathat. Csatlakozzunk mi is a Föld Órájához, kapcsoljuk le a világítást 2009. március 28-án, szombaton, 20.30-kor egy órára! Ennyit mi is megtehetünk Földünkért! (Forrás: earthhour.org/about/hu:hu)

Gábor Brigitta
Bormustrai aggodalmak
Február utolsó péntekén, a sokéves hagyománynak megfelelően került sor az Oktatási és Kulturális Központban az elmúlt évben termett borok mustrájára. Az elegánsan terített asztalok, borhoz-szőlőhöz szorosan kapcsolódó két szakmai előadás, no meg a bemutatandó 2008-as évjáratú borok várták a résztvevőket.
Ez alkalommal a megszokottnál ugyan kisebb számban gyűltünk össze, de a megjelentek által hozott és bemutatott borok azért jól tükrözték a tényt, hogy a tavalyi évet a jó évjáratok közé sorolhatjuk.
Hasznos ötlet volt egykoron annak rendszerré tétele, hogy e kellemes hangulatú, boros-nótázós esti találkozók egyúttal szolgálják a szőlészeti-borászati ismeretek bővítését is, s minden alkalommal tartsanak előadásokat a témát hivatásként művelő jól felkészült szakemberek.
Az idei bormustra első előadója — a nagymúltú BASF vegyészeti cég területi képviselője — a szőlő növényvédelméről kívánta bővíteni ismereteinket. Ilyen esetekben tudomásul kell vennünk, hogy bizonyos fokú egyoldalúsággal az előadó csak cége kimagasló termékeiről fog bennünket tájékoztatni, s csak kizárólag ezek a szerek orvosolhatják szőlőültetvényeink betegségeit. Meghívott előadónk azonban ijesztő szemléletmódot próbált meg velünk elfogadtatni.
Vetített ábrái és ezeket kísérő útmutatása azt sugallta: az a szőlőtermesztő jár jó úton, aki rügypattanástól lombhullásig szinte szünet nélkül ontja szőlőjére a vegyszereket, mert így nem kell félnie a peronoszpóra és a lisztharmat támadásaitól. E mértéktelen vegyszerhasználatra szorgalmazó javaslatot tökéletesen prezentálta a vetített ábra, melyen a teljes vegetációs időszakot kitöltötték a használatra javasolt permetezőszerek.
Az előadó mindezt még szóban is megkoronázta: a száraz, napos szeptember igen kedvező (?) a lisztharmat számára, mert ekkor fejlődnek az áttelelő, tehát a következő évben károsító egyedek, ezért ilyenkor is védekeznünk kell!
Nem akármilyen szemlélet fogalmazódott itt meg. A legoptimálisabb, száraz szeptemberi érési időben, egyre édesedő fürtjeinkre is zúdítsunk permetlevet, mert a következő évben majd talán valamilyen hasznát látjuk. Sajnos másutt is találkozhatunk hasonló ijesztő tanáccsal növényvédelmi szakembertől. Nélkülözhetetlen a preventív módszer! Ha nincs semmi gond haszonnövényeinkkel, akkor is védekezzünk vegyszerekkel, így megelőzhetjük a majd esetlegesen támadó kórokozókat! No meg szorgosan növelhetjük a növényvédőszert gyártó cégek forgalmát. Válsággal terhelt időkben égető szükség van rá.
Második előadónk — dr. Prüha Beáta, a töki Nyakashegy Kft. borásza — volt aki ,,Új technológiák a borkezelési folyamatokban” témában tartott előadást. A cím egy kistermelő számára vonzó lehet, mert a borkezelésben évről évre számos problémával kell megküzdenie szerényebben felszerelt pincéjében.
Az előadó által bemutatott eszközök, eljárások, berendezések azonban aligha használhatók egy családi borászatban kedvtelésből tevékenykedő számára, mert az árak alsó határa is milliós nagyságrendű. Az előadás összességében végül is a silány (bor)minőség ipari javíthatóságának új technológiái és a manipuláció ipari eszköztára címet is kaphatta volna, ha nevén akarnánk nevezni a gyermeket.
Az előadó is megfogalmazta előadása végén a nyomasztó tényt: a bemutatott eljárások áldásos termékei a 300—400 forintos, palackozott bornak nevezett innivalók a nagy bevásárlóközpontok polcain, no meg másutt…
Aggodalmam nem csitul azóta sem, szőlőhegyi világunk ez idáig mentes volt az ilyen ,,modern tanok” alkalmazásától, de vajon meddig tudunk ellent állni a tudományosság álarcát öltő reformhirdetőknek?

Tóth László
Forradalmat ünnepeltünk
Március 15-én szép számmal gyűltünk össze az iskolában, hogy fejet hajtsunk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt, hogy felidézzük a hősök emlékét: a magyar szíveket melengető dicsőséges forradalmat, majd a magyarság jövőjét évszázadokra meghatározó, levert szabadságharcot és az azt követő aljas megtorlást. Dr. Nyírán Gergely alpolgármester méltatta az ünnepet párhuzamot vonva a mával, az Általános Művelődési Központ tanárai, Nyíri Hajnalka és Tirpák László megható megemlékezést állítottak össze az alkalomra. Sokak véleménye volt, hogy az utóbbi idők legszínvonalasabb, legmeghatóbb műsora állt össze. Az ügyes gyermekszereplők mellett szép számmal vettek részt felnőttek.
Mindennek üzenete az kell legyen, hogy csak akkor tudjuk gyermekeinknek megmutatni, hogy nemzeti ünnepeink mit jelentenek, hogy megemlékezni és lelkünkben visszatérni a múltba, hogyan kell, ha mi is élen járunk e téren.
A megszokott előadásmódhoz szokott füleknek új volt, a Nemzeti dal előadása, mely megmutatta, hogy ez a költemény mennyi tartalékot rejt magában, s hogy elnyűni, megunni nem lehet soha!
A hegedű szó, a szép gyermek és felnőtt hangokkal elsiratta a hősöket, a gyertyák értük égtek!

Kókai Rita
Szomor-Gyermely KbE alakuló közgyűlés
A két –úgymond– próba hónap után, 2009. március 17-én, a szomori sportcsarnokban tartott közgyűlésen hivatalosan is megalakult a Szomor-Gyermely Közbiztonságáért Egyesület. Az egyesületi név mellett a közgyűlés a „Faluőrség” megnevezés mellett tette le a voksát, így a közeljövőben ez jelenik majd meg az egyesület jelképein, logóin is.
A közgyűlés elején Dr. Kocsis Tamás számolt be az elmúlt két hónap tapasztalatairól, eredményeiről. Elhangzott, hogy január közepe óta 65 szolgálati napot adtak az önkéntesek, mely során átlagosan napi 60-80 kilométert vezettek a járőrözést végzők, így napi több alkalommal tették meg a Somodorpusztától Gyarmatpusztáig vezető utcákat, utakat.
Bár az elmúlt időszakból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de rendőrségi adatok alapján 2008 utolsó két hónapjában a két községben hat, míg –ezen beszámoló születéséig– 2009-ben kettő betörés történt. A szolgálati napló adatai szerint több gyanús autónak a rendszáma került felírásra, nem egy esetben a gyanús idegen gépkocsi éppen a faluőrség gépkocsijának feltűnése után hajtott el a településekről.
A rövid időszak alatt ifjúságvédelmi tevékenységet is végzett az egyesület, a gyermelyi buszmegálló rongáláson rajtakapott tizenéveseket kellett hazaküldeni a szülők értesítése mellett.
Az ülésen megszavazásra kerültek a törvény által előírtak, többek között az egyesület székhelye (Szomor, Vörösmarty u. 3. – a Polgármesteri Hivatal épülete), és a tisztségviselők is. Az egyesület elnöke Földházi Tamás lett, az elnökhelyettesi Pintér István, míg a titkári posztot Szabó Gábor tölti be. Alelnök lett Tógyer Imre és Dévényi Tibor. Határozott a közgyűlés a két községi önkormányzattal és a megyei rendőrkapitánysággal való együttműködés megkötéséről, illetve 1200 forintos éves tagdíj megfizetéséről, melyből a járőrözéssel kapcsolatban felmerülő költségeket kívánja fedezni az egyesület. (A tagdíjat minden év március 31-ig kell majd az egyesület számlájára megfizetni.) Természetesen az egyesületi forma lehetőséget biztosít a jövőben pályázatokon való részvételre is.
A közgyűlés során az egyesület tagjai és vezetői köszönetet mondtak minden eddigi támogatónak, mellyel a napi munkát segítették, legyen az ötlet, anyagi, vagy tárgyi hozzájárulás.
Az egyesület tehát megalakult, hivatalossá vált, azonban a célok és módszerek mit sem változtak: Szomor, Gyermely, Gyarmatpuszta és Somodorpuszta közbiztonságának javítása és segítségnyújtás, a hétköznapi és hétvégi őrjáratok biztosításával.
A Faluőrség telefonszáma:
06-30/690-01-06
Az egyesület honlapja:
http://sites.google.com/site/szomgyerkozbegy

A Szomor-Gyermely KbE vezetősége és tagjai
Meghívó a nyári német út megbeszélésére
A német Veldhausen-Osterwald községekkel való kapcsolattartásunk következő állomásához érkezett. Idén nyár elején nekünk lenne lehetőségünk Németországba utazni. Április 3-án, pénteken 17 órakor az iskola aulájában megbeszélést tartunk, amelyre szeretetettel várunk mindenkit (gyereket és felnőttet), aki eddig részt vett a cserekapcsolatban, vagy most szeretne bekapcsolódni. Témák: időpont, költségek, létszámfelmérés. Kérjük, hogy aki a megbeszélésre nem tud eljönni, de utazni szeretne, részvételi szándékát üzenje meg valakivel, hogy tudjunk a létszámmal kalkulálni!
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők
Kérek két percet!
Valahogy mostanság nem minden alakul, úgy ahogy az illendő lehetne, például az időjárás esetében. Ugyanis, egy héttel ezelőtt, amikor bolygónk, a jó öreg Nap, örök vándorlásában (ebben az évben először) odaért a „déli-félteke” utolsó körívéhez és átkukucskált az „északi-féltekére” abból az okból, hogy hivatalosan is tudtunkra adja: „Emberek! Ez itt már a tavaszi napéjegyenlőség ideje, kezdődhet a tavasz.” És mi történt? Az történt, hogy legalább is „tavaszilag” nem történt semmi. Hiába csillog, villog a Napocska, öt nappal a hivatalos tavasz kezdete óta (mert, hogy 26-án írom e sorokat) Zsámbék és Bajna felől még mindig kemény böjti szelek nyargalásznak. Dider az egész emberiség Nem állhat mindenki szélárnyékban, csak azért mert állítólag ott már tavasz van? Nem bizony. Itt kérem tisztelettel az időjárásban illetékes valaki, vagy valakik nem álltak a helyzet magaslatán. Évekkel ezelőtt, a mostanihoz hasonló időjárási helyzetben egy „patakvéri” szimpóziumon e témakörben alakult ugyan egy (a parlamentiekhez hasonló) vizsgálóbizottság, de szintén a parlamentiekhez hasonlóan, ez a bizottság sem derített ki semmit. Aztán eszembe jutott egy ugyancsak kacifántos tavasznak egy úgy is mondhatnám, hogy jópofa népi legendáriumi magyarázata. Lehet, hogy elmondtam már valahol, lehet, hogy nem. Mindegy. Nekem nagyon tetszik.
Tót ziher, ami ziher, így hát elmesélem!
Szent Péter a kapuban ülve rápillant a mennyei portásfülkében kifüggesztett meteorológiai táblázatra és látja, hogy az égi program szerinti dolgok (legalább is formailag) teljesültek. Nevezetesen, az hogy a Nap süt, és a hőmérséklet (legalább is a kapu hőmérő szerinti, szélárnyékban) az évszaknak megfelelően alakul. Tehát minden rendben. De Szent Péternek mégis valahogy gyanús, hogy a felhők eszementen száguldoznak, ezért aztán le is pillant a réseken a Földre ahol azt látja, hogy Kárpátiában, de főleg Sopron és Nyíregyháza közötti részeken igencsak dideregnek az emberek. Szent Péter, mint hajdanvolt halász tudja mi az, hogy fázni. Megsajnálja az embereket és egy zsákba meleget köttetett majd odaszól édesegykomájának Sándornak: hogy vigye már le a fázó embereknek a Földre. Sándorunk, ment mendegélt, míg el nem fáradt és igencsak meg nem szomjazott. Amikor megállt pihenni és egy kicsit körülnézett, a Tejút sarkán meglátott egy takaros ki csárdát. Be is tért, egy kicsinység. Először pihent, majd iddogálni kezdett.
Be is somfordált nyomban. A jó-szívű csapláros látta rajta, hogy nem csak fáradt, de szomjas is meg éhes is. Nem sajnálta a vándortól a kínálást. Különösképpen mikor megtudta, hogy a zsákjában meleget cipel. Gondolta fizetség helyett majd ő is kér belőle egy kicsinység. Sándor pedig miután evett is, ivott is, úgy elpilledt, hogy megfeledkezett a küldetéséről, és elaludt. Egy idő után Szent Péter is lenéz a felhők közül és azt látja, hogy az emberek csak vacognak, csak vacognak, és jól láthatóan a melegért esdekelnek. A Sándor meg sehol. Ezért aztán Szent Péter Sándor után elküldi a meleggel töltött zsákkal az ácsot, vagyis a Jóskát, azaz úri nevén a Józsefet is, hogy vigye már le a meleggel töltött zsákot az emberekhez. Hogy nagyon ne szaporítsam a szót, ez után az történt, hogy József is megtalálta a csárdát, meg Sándort is, és miután neki is ízlett a borocska, ő is ott ragadt a kármentő mellett rendesen.
Eridj, fiam Benedek - mérgelődött a sikertelenség láttán Péter atyánk - nézz utána hol kujtorog ez a két lator. Hát ezek után most akár hiszik akár nem, de az igazság az, hogy Benedek is ott ragadt az ivoldában. A legendárium aztán még azt is elmeséli, hogy a három magyar, (mert a nevük után gondolva ezek a derék borszerető lelkek csak magyarok lehettek) ahogy ilyenkor illik elkezdtek dalolni. De olyan hangosan, hogy az az égi kapun is behallatszott. Mérges is lett Péter atyánk. Oda is szólt Mátyásnak, (tudják ő az, aki februárban a jégtörő szokott lenni) itt a korbács fiam, tedd rendbe a dolgot.
Hát ezek után én most abban reménykedem, hogy Mátyás teljesíti a parancsot és már most a hétvégére úgy rendbe teszi a dolgokat, hogy a vasárnapi istentiszteletre, vagy a szentmisére (legfeljebb esernyővel, de) már télikabát nélkül is elmehetünk.

Béla bácsi
Nyári táborok
Tisztelt Szülők!
Ezúton is tájékoztatjuk Önöket a várható nyári programokról, táborokról.
Napközis tábor alsós tanulók részére a gyermelyi iskolában: június 15-19-ig. Naponta 8-tól 16 óráig. Ebéd igényelhető, napi 330 forintért.
Kézműves tábor – Bodajk Művészeti Iskola szervezésében június 22-27-ig. Részvételi díj: gyermelyi gyermekek részére 15.000 Ft. Ebéd igényelhető napi napi 330 forintért. Részletes információ és jelentkezés: Hellenbach Gabriellánál a 06 20/594-1831-es telefonszámon.
Cserkész mintatábor 9-12 éves gyermekek részére: július 25-29-ig Részvételi díj várhatóan 6000-7000 Ft + útiköltség. A szállás sátrakban lesz, az étkezést a tábor közös konyhája biztosítja. Részletes információ és jelentkezés: Csepregi Mártonnál a 06-20/828-0822-es telefonszámon.
Német tábor Máriahalmon augusztus 1-7-ig, 5-8. osztályosok részére. Külön értesítés kaptak a gyerekek a táborozással kapcsolatos tudnivalókról.
Úszótábor július 27-31-ig. Külön kiadott jelentkezési lapot kaptak az érdeklődők.
Focitábor (vendég gyerekek részvételével) augusztus 3-8-ig. 1-8. osztályosok részére. Részvételi díj várhatóan 4000-5000 Ft. Részletes információ és jelentkezés: Csepregi Mártonnál a 06-20/828-0822-es telefonszámon.

az ÁMK vezetése

Sporthírek
A Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség (MGYLSZ) szervezésében — és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jóvoltából — csaknem tízezer gyerek szurkolhat majd a Puskás Ferenc Stadionban jövő szerdán a Magyarország-Málta világbajnoki selejtező mérkőzésen. Egyesületünkből negyven gyerek vesz részt a mérkőzésen, közülük öten a játékosok felvezetésében is részt vesznek. Az MGYLSZ tájékoztatása szerint az április 1-jén 19 órakor kezdődő találkozón a gyerekek körében tekinti meg a mérkőzést több mint húsz MGYLSZ nagykövet, vagyis korábbi válogatott labdarúgó. Ők fogadják majd a tíz elkülönített szektorba beözönlő gyerekeket a mérkőzés előtt, s végig velük is maradnak.
A Gyermely-Szomor LE következő mérkőzései:
Öregfiúk:
Gyermely - Vértessomló március 30. (hétfő) 17 óra nagypálya
Gyermely – TBSC április 6. (hétfő) 17 óra nagypálya
Előkészítő:
Gyermely- Tát április 6. (hétfő) 17óra műfű
Serdülő:
Kecskéd – Gyermely március 28 (szombat) 15.30
Gyermely – Tardos április 4. (szombat) 09.15
Ifi, Felnőtt
Gyermely- Kocs április 4. (vasárnap) 16.30 és 14.30
Előkészítő csapatunk a felkészülés során egynapos bajnokságon vett részt ahol első helyen végzett. Kovács Norbert edző az alábbiakat nyilatkozata: „Gratulálok csapatomnak a tornagyőzelemhez! A játék minden elemében felülmúlták ellenfeleiket a mai napon.”
Szombatonként továbbra is várjuk a labdarúgást kedvelőket a műfüves pályára. Most szombaton még 3 órakor találkozunk, áprilistól viszont 4 órakor kezdünk!

Csepregi Márton
2009. március 18., szerda
Közmeghallgatás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei közmeghallgatás 2009. március 19-én, szerdán csütörtökön 18 órakor kerül megrendezésre az Önkormányzat tanácstermében. A közmeghallgatáson a polgármesteri tájékoztatót követően a költségvetés főbb irányvonalaival és a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos beszámolót hallgathatnak meg. A közmeghallgatás keretében kerülnek átadásra a „Szép környezetért” díjak is. (A Szép környezetért díjjal eddig jutalmazott porták tulajdonosainak névsora a ide kattintva megtalálható.)
A közmeghallgatás kitűnő lehetőség Mindenki számára, hogy hivatalos keretek között elmondja véleményét, feltegye kérdéseit a falu életével kapcsolatosan, ezért várunk és hívunk Mindenkit!

Gyermely község Önkormányzata
2009. március 13., péntek
Meghívó a március 15-i ünnepségre
Tisztelettel meghívjuk Gyermely község Polgárait a hagyományos március 15-i ünnepségre, melyet március 15-én, vasárnap 17 órakor tarunk az Általános Művelődési Központban.Ünnepi műsor:
Egyházak megemlékezése,
Gyermelyi Általános Iskola műsora
Első osztályos tanulók köszöntése
A műsor után a HŐSÖK TERÉRE vonulunk,
ahol koszorúzás előtt ünnepi beszédet mond
Dr. Nyírán Gergely alpolgármester úr.

A megemlékezést követően Pilvax kávéház jellegű beszélgetés lesz az Aulában. Mindenkit szeretettel várunk, emlékezzünk közösen nemzeti ünnepünkre!
Gyermely község Önkormányzata
és az Általános Művelődési Központ
2009 marcziusa
Azt gondoltam, talán nekem is kellene kérnem azokból a ciánkapszulákból, melyeket a nagy magyar liberális párt egyik tagja, nevezetesen Kuncze Gábor kínált fel azoknak, akik „ettől a rettenetes országtól meg a helyzettől” nincsenek úgymond feldobva. Ezek szerint ez belefér a mai kor liberális nézeteibe? Fel sem merül az, hogy az ember hangulatát nem kizárólag saját maga boldogulása határozza meg? Vannak olyanok, akiket elszomorít az ország sorsa, s benne mindenkié? Az, hogy az ország helyzete nem független az egyénektől?
Leginkább azoknak kellene rosszul érezniük magukat, akiknek feladata lenne, vagy lett volna mindezt elkerülni. De ha már így alakult, akkor megtenni mindent a kárenyhítés érdekében. Nem csak beszélni patriotizmusról, hanem tenni is érte, s nem a válságot okolni mindenért.
A 48-asok – az igazi liberálisok – is kaphattak volna a ciánból. Mert nekik igenis az ország sorsa volt fontos, hogy kiharcolják függetlenségünket, hogy saját maguk kezébe vegyék az ország irányítását, s ezt a jóra és a fejlődésre használják. Olyan vívmányokat értek el, mint a sajtószabadság, a népképviseleti országgyűlés, melyek korábban elképzelhetetlennek tűntek. Nem a saját és a holdudvaruk zsebének megtömése jelentett prioritást! Hol van mára a népképviselet? Hol vannak az igazi reformerek, hol hallani olyat, amit Kossuth írt?
„Midőn hírlapunk első száma megjelenik, előnapját éljük az első nemzetgyűlésnek, melyre a nép képviselői egybegyűltenek, hogy ítéletet mondjanak az első magyar felelős minisztérium sáfárkodása felett. Ez ítélet irányt fog szabni az ország kormányzatának, s ez irány a nemzet jövendője felett határozand. Legyen szerencsés e hármas találkozás. – Legyen annak jósjele, hogy a nemzet képviselői, a végrehajtó hatalom, s a szabad sajtónak minden becsületes orgánuma, kivetkőzve személyes gyarlóságukból, egyetlen gondolatban forrandnak össze. S e gondolat a haza megmentése.” (Kossuth Lajos, 1848. július 1.)
Manapság már senki nem beszél így. Vagy ha mégis, nem hiszi el senki. Nehéz manapság úgy beszélni a múltról, hogy a jelen történései ne villannának fel. Nehéz látni azt, hogy amit egyszer elért ez a nemzet, az ország, azt újra és újra elveszíti, s nem először a történelem folyamán. Cián ide, vagy oda, akárki akármit is mond, nekem ez bizony elszomorító.

Pósfai Csaba
Önkormányzati hírek
Engedjék meg, hogy röviden tájékoztassam Önöket az elmúlt időszak fontosabb önkormányzati eseményeiről.
Szomor, Zsámbék és Gyermely község önkormányzatai közösen fordultak a Volánbuszhoz egy olyan buszjárat indításának igényével, mely Budapestet az 1-es főút felől közelítené meg a BAH csomópont–Déli pályaudvar–Széna tér útvonalon. Jelen igény reggel egy Gyermely-Budapest és délután egy Budapest-Gyermely járatról szól.
A 2008-ban nyert pályázati pénzből az orvosi rendelőben és a hivatalban az ablakcserék, továbbá a hivatal folyosójának festése, felújítása megtörtént. A továbbiakban az épület homlokzatának felújítására (szigetelés, festés) kerül sor.
A 2009-es költségvetés 363.790.000 forint kiadási és bevételi főösszeggel került tervezésre, melyben a gazdasági körülmények mellett sajnos bizonytalansági tényező a központi költségvetés várható változása is.
Önkormányzatunk legfőbb fejlesztési feladatának idén az úthálózat minőségének javítását tűzte ki. A források rendelkezésre állásának függvényében az alábbi utcák, illetve munkák kaptak a tervben prioritást:
a.) az Iskola utca nem szilárd burkolatú részének aszfaltozása
b.) a Viola utca nem szilárd burkolatú részének aszfaltozása
c.) a Tabán utcában a süllyedések és a templom előtti szakasz javítása
d.) a Rákóczi utca aszfaltozása (ennek kialakítására pályázatot is nyújtunk be)
e.) a Berekben mart aszfaltos út kialakítása, árokjavítás
A tervek között szerepel még a Tatai út melletti járda javítása, illetve a külterületen lévő utak nagyobb hibáinak javítása. A fejlesztésekre összevont (több út felújítását tartalmazó) pályázatot ír ki az Önkormányzat a közeljövőben. A községen átvezető út (Szomori u., Dózsa Gy. u.) javításával kapcsolatban is kiemelten kíván foglalkozni az Önkormányzat, azonban ehhez a Közútkezelővel való egyeztetés is szükséges, mivel a fenntartás az ő hatáskörük.
Dr. Borbíró Ibolya körjegyző munkaviszonyát, kinevezését közös megegyezéssel a két község egyetértésével a felek megszűntették. Gyermely-Máriahalom községek Körjegyzősége emiatt pályázatot írt ki a körjegyzői állás betöltésére, melynek beadási határideje március 22. Az átmeneti időre helyettesítő jegyzőt kért fel a két község, sajnos a helyettesítésre felkért jegyző végül egészségügyi okok miatt nem tudta vállalni a feladatot.
Megérkezett a falubusz is, melynek szabályzatát elfogadta a képviselő-testület, ennek kivonatos változatát a Hírlap előző számában már olvashatták.
Az idei közmeghallgatást március 19-én 18 órakor tartja meg az önkormányzat a hivatal tanácstermében.

önkormányzati képviselő
önkormányzati képviselő
A Falugyűjteményről
Bizonyára ismerik azt az iróniával jól megfogalmazott mondást, hogy a „szomszéd kertje mindig zöldebb”. Ebből az apropóból indult el 2007-ben az a kezdeményezés nálunk is – más szomszédos községekhez hasonlóan – hogy régebbi életformánk, munkánk, környezetünk megmaradt emlékeit, relikviáit múltunk jellemző tárgyait, eszközeit összegyűjtsük s majdan a „falugyűjteményből” egy házi múzeumot hozzunk létre. Mert miért ne legyen nekünk is olyan, ami már más községekben van.
A Képviselő-testület 2007-ben erről határozatot is hozott, melynek kapcsán megalakult egy bizottság, amely feladatul kapta, hogy gyűjtse össze a községben még fellelhető – főleg a múlt századi használati és berendezési tárgyakat, eszközöket, mezőgazdasági, kézműipari szerszámokat és egyéb a múltat idéző és jellemző – ma már jobbára díszként vagy megtűrt, elfekvő érdekes tárgyként még megtalálható. De gyűjtésre kerülhet sok korábbi írásbeli dolog is pl.: szerződések, mesterlevelek, bizonyítványok egyéb leírások.
A polgármester kezdeményezésére olyan emberekre bízták e feladatkört, akik a falu régi életének (múlt század elejétől, közepétől) jó ismerői, sok emberrel közvetlen a kapcsolatuk, esetleg maguk is megélték azt a korszakot, életformát, készítettek, használták ama tárgyakat.
Így került a bizottságba Balogh István, Bokros Zsigmond, Erős Ferencné, Gubó Jánosné, Dr. Kocsis Tamás, Szente László, Tolnai Imre.
E hálás, de nehéz feladatot mindnyájan komolyan vettük, így is kezdtünk a tárgyi és szellemi emlékek felkutatására. Elsősorban azokat a családokat és személyeket kerestük meg, ahol feltételezésünk szerint találhatók még muzeális emlékek. Az emberek szívesen fogadták a kezdeményezést, a falu hozzáállása igen pozitív, sok jó szándékú javaslat mellett számos dolgot sikerült már eddig is összegyűjteni. Elsősorban háztartási eszközök, mezőgazdasági szerszámok, kisebb kézi szerek, berendezési tárgyak, konyhai eszközök kerültek a gyűjteménybe. Vannak közöttük díszes tálak, köcsögök, konyhai edények, mozsarak, tejszűrő, passzírozó. De van lisztes láda, komód, konyhai szék, régi függöny, ágyterítő, parasztkötény, sótartó, kocsikerék, cséphadaró, vonyogó, szerkocsi, kézi fúró, szikracsapó, abrakostarisznya, házilag készített faszánkó, parasztágy, 24 fős evőeszköz készlet, (de még nincs hozzá tányér, levesestál) van már 1806-os gyermelyi szemekkel olvasott Biblia, de nincs énekeskönyv… és még (szerencsére) sok más is. Kilátásban van egy kovácsműhely, lovas szekér és egy-két nagyobb tárgy beszerzése is.
Gyűjtőmunkánk során érdekes érzelmi, indulati megnyilatkozással is találkoztunk. Egyik családnál – ahol még ma is három generáció él együtt – érdekes és viharos beszélgetés tanúi voltunk. A fiatalok több régi tárgyat felajánlottak, aminek ők is, mi is megörültünk, de az egyik tárgynál a nagymama emelt hangon közbeszólt: „Ezt a vasmozsarat nem adom, mert azt az én anyám kapta emlékül akkor, amikor apánk szerencsésen hazatért az első világháborúból!” Nem is kell mondani, hogy mi is megkönnyeztük ezt a kedves visszaemlékezést.
De van még más érdekességünk is, hogy egy dagasztóteknő milyen érzelmeket tud kelteni – még most is – még ennyi év után is azt Erős Ferencné tollából most elolvashatják:
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! – Mondjuk napi imáinkban a fohászt. Hogy e mondat tartalma mennyire igaz, akkor érezzük valójában, ha a kenyér eltűnik a házból. Volt ilyen már nemegyszer a magyar történelemben. Előfordulhat az háború nélkül is. Elég egy járvány, rossz időjárás, árvizek stb. Akár egy hófúvás is elzárhatja az utánpótlást, s ilyenkor már hogy odavagyunk.
Apai nagyanyám kenyérkének hívta, és ha néha leejtette egy darabját, akkor fölvéve leporolta és megcsókolta. Ő tudta mi a mindennapi kenyér! Hét gyermeket nevelt fel, kilenc ember heti adagját egyszerre sütötte. Nem volt elég ahhoz egy tál. Külön kenyérdagasztó teknőre volt szüksége. Ugyanez a sors jutott édesanyámnak is. Ő hat ember kenyeréről gondoskodott. Látom, ahogy a nagy szitával – ma is meg van még – átlevegőzi a lisztet, majd az előző hétről félre tett beáztatott kovásszal, élesztővel, sóval bedagasztja a gyermekszemnek mérhetetlen mennyiségű nyersanyagot. Igen nehéz munka. Egyszerre 3-4 nagy kenyeret sütött. A megkelt tésztából szakajtókba szétadagolta (szakajtókat édesapám kötötte zsuppszalmából). Némi idő elteltével – mire telekelt a kosár – sütőlapátra tette, megpaskolta kissé a kenyeret és forró kemencébe vetette, rájuk csukta az ajtót. Jézus nevében süljetek! – mondta ezután.
Mi gyerekek a pici kémlelőnyíláson lestük, hogy feljön-e magasra, pirul-e már a héja. Úgy két óra elteltével eléggé sültnek bizonyultak, így édesanyánk kiszedte őket. Úgy kellett elhessegetni bennünket, nehezen tudtuk kivárni míg kihűl. Az egész kenyérszegés egy rituálé volt. Az asztalra finomságok kerültek: méz, lekvár, kacsazsír, ki mit szeretett rákenni. A ropogós héjú, foszlós bélű kihűlt kenyeret édesanyánk kezébe vette, késsel keresztet vetett rá, amikor megszegte.
Így köszönve meg a Teremtőnek a mindennapi kenyeret.
E nemes gyűjtőmunkának még nincs vége. Úgy érezzük, még sok szép dolog előkerül, de ehhez elsősorban a lakosság hozzáállása kell. Ezért tisztelettel azt kérjük minden Gyermelyitől és jó szándékú más segítőtől, hogy faluközösségünk kulturális fejlesztése érdekében segítse munkánkat a régiségek gyűjtésében, adakozásával, felajánlásaival, javaslataival járuljon hozzá a Falumúzeum létrehozásához.
Kérjük a bizottság tagjait fogadják bizalommal. A hívott szóra bármikor személyesen is felkeressük Önöket!

A bizottság nevében:
Tolnai Imre, Erős Ferencné
Tolnai Imre, Erős Ferencné
Az ÁMK hírei, programjai
Csárdáskirálynő
2009. február 28-án a felvidéki Komáromi Jókai Színház Csárdáskirálynő című nagyoperettjét néztük meg. Az út családias hangulatú volt, hiszen az új kisbusszal és egy személyautóval mentünk. A kiváló társulat, a remek szereposztás, a frissen felújított belső tér, a telt ház, az élő zene emlékezetessé tették Keresztes Attila rendezését.
Az operettre jellemző könnyedség és keletkezési korának felszín alatti forrongásai jegyében az előadás az „utolsó boldog békeév” végnapjaiban játszódik, a hamadik felvonás időpontja pedig épp 1914. június 28., a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet, a béke végének napja.
Az orfeumcsillag Vereczki Szilviát ezen az estén Stubendek Katalin a Pécsi Nemzeti Színház művésznője játszotta, aki a város szülötte, de évek óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Az alábbi weboldalon olvasható a vele készített riport.
Magántájak
2009. február 26-án csütörtökön este hat órakor került sor Nádas Alexandra festőművész és Nagy Gábor Munkácsy Mihály díjas festőművész Magántájak című kiállításának megnyitójára a Forrás Galériában. A kiállítást dr. Egri Mária művészettörténész nyitotta meg, aki alapos elemzésében méltatta az alkotók munkáit. A továbbiakban a Mentés Másként Trió „újraénekelt” csángó dalait hallhattuk, akik közreműködése kiváló hangulatot teremtett a zsúfolásig megtelt termekben. Gyermelyről többen jöttek a megnyitóra, a Falu TV felvétele hamarosan esténként látható lesz.
A galéria weblapján is megnézhetjük a megnyitó felvételét, valamint a kapcsolódó sajtómegjelenéseket. Jó volt részt venni ezen a nagyszerű alkalmon, sok sikert kívánunk a Gyermelyen élő házaspár további alkotó munkájához!
Színház látogatás
Müller Péter – Seress Rezső: SZOMORÚ VASÁRNAP
2009. március 29-én, vasárnap színházlátogatást szervezünk a felvidéki Komáromi Jókai Színházba.
Honlapjuk: http://jokai.sk
A színházjegy ára 6 Euro/fő, mely az útiköltséget nem tartalmazza. (A jelentkezők létszámának megfelelően kisbusszal és néhány személyautóval mennénk.)
Indulás 13 órakor az iskola elől,
jelentkezés március 24-ig.
Jelentkezni a részvételi díj befizetésével együtt Rácz Tibor szabadidő szervező - könyvtárosnál lehet a racz.tibor@gyermely.hu email címen
Kistérségi Vándorkiállítás
március 9 – március 24.
Felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy az ÁMK-ban a vándorkiállítás keretében Várgesztes bemutatkozását láthatják.
A kiállítás megtekinthető a könyvtárossal keddenként 16 -18 óra között,
vagy az alábbi időpontokban:
Kedd: 10 - 13, és 14 - 18 óráig
Szerda: 10 - 13 óráig
Csütörtök: 14 - 16 óráig
Péntek: 14 - 16 óráig

Rácz Tibor, szabadidő-szervező
Sporthírek - a Gyermely-Szomor LE hírei
Gyermely-Szomor Labdarúgó Egyesületünkről:
Anyagi háttér:
Legfőbb szponzorunk a Gyermely Zrt. és Gyermely Önkormányzata. Nélkülük a környező településekhez hasonló lehetetlen helyzetbe kerülnénk. Az elmúlt héten például a tarjáni egyesület, különböző nehézségek miatt visszaléptette csapatait (Felnőtt, Ifi, Serdülő) a bajnokságból.
Fő támogatóink mellett, sok cég, vállalkozó és magánszemély segíti egyesületünket felajánlásaival. Ehhez próbálunk nekik minél több lehetőséget nyújtani például: szomori főzőverseny, gyermelyi sportbál, pártoló tagsági kártya (bérlet a hazai mérkőzésekre), stb.
További forrásaink: tagdíjak: idén márciustól 500Ft/fő/hó tagdíjat szedünk. Pályázatok: a 2008-as edzőtábor pozitív tapasztalataira alapozva idén is komoly nyári programot szervezünk. A tábor előre láthatólag augusztus első felében lesz, a pontos időponttal kapcsolatban még egyeztetések folynak.
Humán erőforrás:
A társadalmi munkával készült például a sportöltöző belső festése, a pálya gyeptéglázása, a tábor, a bál és a főzőverseny szervezése. A szülők gyakran segítenek a gyerekek szállításában. Az elnökség és a küldöttgyűlés nagy létszáma is mind azt bizonyítja, hogy sokan képesek áldozni szabadidejükből az egyesület zökkenőmentes működése érdekében.
Tevékenységünk:
A megyei bajnokságban 5 korosztályt szerepeltetünk (Öregfiúk, Felnőtt, Ifi, Serdülő, Előkészítő,). Terveink között szerepel a kölyökcsapat toborzása és újraindítása, utcabajnokság szervezése, kupák rendezése.
Műfüves pálya:
A Gyermely Zrt. közhasznú anyagi felajánlásával, az Ollé Program keretében Önkormányzatunk műfüves pályát épített, aminek felelősségteljes működtetését egyesületünkre bízta annak minden bevételi lehetőségével, karbantartási kötelezettségével, és működtetési költségével együtt.
A pálya népszerűsítésének, reklámozásának érdekében internetes oldalt hoztunk létre www.mufuves.hu néven, amelyen nyomon követhető a nagypályás bajnokság is (tabellák, mérkőzések). Új lehetősége a regisztrált látogatóknak a tippjátékban való részvétel. A tavaszi szezonban a felnőtt bajnokság csapatainak mérkőzésére lehet tippelni.
Hírek:
Szombatonként délután 3 órától továbbra is várjuk a labdarúgást kedvelőket a műfüves pályára. Reméljük a hamarosan beköszönő jó idő kiűzi a lustaságot a lábakból, és az előzetes ígéreteknek megfelelően azok is lejönnek néhány gólt (és 5 darab százast) gurítani, akik eddig csak ígérgették.
Tavaszi szezon első két fordulója:
16. Forduló 2009.03.15. 14.30 és 12.30 óra:
Gyermely-Szomor LE Nagyigmánd KSK
17. Forduló 2009.03.22. 15.00 és 13.00 óra:
Ácsi Kinizsi Gyermely-Szomor LE
Téli átigazolási időszakban visszatérő felnőtt játékosaink: Felsőházi Ákos, Izsó Tamás, Kiss Zoltán, Kovács Norbert, Könyves Péter, akiket három tarjáni és egy héregi játékos is követett. Ifjúsági és serdülő bajnokságba 1 bajnai és 8 tarjáni játékost igazoltunk.
Öregfiúk bajnokság március 30-án (hétfőn) indul, várjuk a régi játékosokat és új érdeklődőket egyaránt!
Programjainkra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

az elnökség nevében: Csepregi Márton
Fotópályázat
A Gyermelyért Faluvédő Egyesület fotógyűjtési pályázata a finishez közeledik
(a gyűjtés március 31-ig tart). A pályázatra három osztály jelentkezett, akiket az osztályfőnökök képviselnek. Már több, mint kétszáz fénykép gyűlt össze, továbbá egyéb dokumentumok, térképek, melyeket ezúton is köszönjük a felajánlóknak!
Még van tehát lehetőség fényképeket gyűjteni, így a pontok számát gyarapítani!
Ezúton is tájékoztatjuk a pályázaton résztvevő osztályokat és vezetőiket, hogy 2009. március 25-én, délután fél 5-től az ÁMK könyvtárában újra lesz lehetőség a fényképek digitalizálására.

Faluvédő Egyesület
Helyreigazítás
Február 28-án megjelent számunkban forrásunk vizének nitrát tartalmával foglalkozó hírünk egyik adata hibásan jelent meg, melyért elnézést kérünk. A pontosítást és kiegészítést az alábbiakban közöljük.
Az ivóvizek minőségi követelményeivel foglalkozó 201/2001. (X. 25.) Kormány rendelet a fogyaszthatóság határát 50 mg/liter nitrát tartalomnál jelöli ki, azonban az iható víznek ezen túlmenően a nitrát és nitrit együttes mennyiségében még további feltételnek is meg kell felelnie. (A nitrát mennyiség ötvened, valamint a nitrit mennyiség harmad részének összege 1-nél nagyobb nem lehet.)
Mivel a laboratóriumi vizsgálat 96 mg/liter nitrátot mutatott ki, a tény egymagában is alkalmatlanná teszi forrásunk vizét ivóvízként való felhasználásra

Tóth László, vegyészmérnök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!