2009. május 30., szombat
19 km. Letekertük!
Május 23-án, délután tizenketten gyűltünk össze a meghirdetett kerékpáros kirándulásra. Szerencsénkre az időjárás is kedvezett, mert szép napos, ugyanakkor széllel frissített időben vágtunk neki a majdnem fél maratoni távnak. Persze, nem volt ez olyan vészes, hiszen kényelmesen, egymást figyelve és megvárva haladtunk a kitűzött útvonalon. Az első rövid pihenőt Gyarmatpusztán (a Szőlőhegyen át elérve) tartottuk. Egy kis szusszanás és folyadék pótlás után folytattuk a tekerést, a nyúlasomi erdőig meg sem álltunk. Ismét egy kis levegő keresgélés következett, majd miután megállapítottuk, hogy a vadles még mindig a régi helyén áll, és a hegyre nekünk kell feltekerni, nem fog a bringánk alá mászni, indultunk tovább.
Megérte! Leküzdve két Mount Everestet egy jól megérdemelt, hosszú gurulással értük el a Bajnára vezető utat. Ugyan onnan még néhány kilométer (és a tóhoz vezető nem csekély emelkedő) még hátra volt, de már mindenki szeme előtt a pihenés, a frissítő ital és árnyék lebegett, így szinte pár pillanatnak tűnt csupán, hogy a horgász tóhoz érkeztünk.
Megérkezve minden kívánságunk valóra vált: árnyék, étel, ital, gyerekeknek jégkrém. Reméljük minden résztvevő jól érezte magát és a legközelebbi túrán is velünk tart! Így megragadjuk az alkalmat és ezúton is hívunk minden kerékpározást kedvelőt, tartson velünk a következő alkalommal!
A horgásztónál készült fotók már elérhetőek az egyesület weblapján a fotóalbum kirándulások, kerékpáros túrák mappájában.

Jó pihenést! A szervezők
Pünkösd üzenete
„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal voltak együtt”. ApCsel 2,1
Pünkösd a Szentlélek kitöltésének ünnepe és egyben az első Keresztény Egyház megalakulásának ünnepe is. Egyént és közösséget formáló ereje volt kétezer esztendővel ezelőtt. A Szentléleknek, emberre kisugárzott erejének, meghatározó szerepe volt és van a teremtett világ minden időszakában az emberre nézve.
Saját életünkből tudjuk, hogy mennyire fontos, — mindennapi szóhasználattal élve — tartani a lelket önmagunkban és másokban is. Egyik pillanatban, erőseknek, bátraknak érezzük magunkat, és a másik pillanatban már erőtlenek és kétségbeesettek leszünk. Ehhez hasonlóan éreztek a tanítványok is egykor. Ami mégis a többletet jelentette számukra, az az, hogy maguk mellett tudták lélekben Istent. Nem mintha Isten nem lett volna mindig mellettük, de ennek az alkalomnak el kellett jönnie, hogy befogadókká váljanak Isten Lelke iránt.
Pünkösdi üzenetünk a Biblia szavain keresztül túlmutat a csak egyéni lélekerősödéseken: „Mindannyian egy akarattal voltak együtt”!
Idilli állapot! Mondhatnánk ma a 21. század egyre elmagányosodó világában. Akkor, amikor az egyéni érdekek éleslövészetet vívnak egymással. Amikor, aki tudja, marja alapon sokakat rég nem érdekel a közösségnek a sorsa.
Az ünnep ma nagyon időszerű üzenetet közvetít. Megmaradásunk érdekében – és ez már a jövő –feltudjuk-e vállalni EGYÜTT Isten országát? Az első pünkösdhöz hasonlóan van-e bátorságunk hirdetni a keresztyén eszméket? Megérint-e minket lelkünk sivatagos útjain Jézus megannyi hívó, intő, figyelmeztető szava? Önös érzelmeinket és abból fakadó indulatainkat le tudja-e csendesíteni Isten hangja, amikor így szól hozzánk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket”! Ma már nem csak a gépek zakatolnak és dübörögnek, de sajnos ezt teszi a lélek is. És ebben a zajban, aligha lehet hallani az Isten szavát! Pedig Isten keres minket. És éppen a Pünkösdöt ajánlja fel egy lehetőségnek, amikor Rá figyelhetünk. Amikor megajándékozhat minket, — nem múló értékekkel, ahogyan mi sokszor tesszük egymás iránt, — ha nem életünkben jelenlevő, ott maradó, azt mindig többre serkentő áldott kinccsel: Szentlelkével!!
Arra kérjük a gondviselő Istenünket, hogy ne a csodákkal díszített ünnep, hanem a lélek örömeivel fűszerezett áldás legyen minden ember része ennek az esztendőnek pünkösdi ünnepén is!
Ünnepi alkalmak időpontjai a református egyháznál:
Vasárnap: 11.00
Hétfőn: 11.00 (Ezen az alkalmon konfirmációi vizsgát tesznek: Homonnai Attila, Horváth Bianka, Kiss Gréta Laura, Tógyer Dóra, Tógyer Tamara)
Az Úrnak asztalát mind a két alkalommal megterítjük.
Ünnepi szentmisék időpontjai a katolikus egyháznál:
Gyermely: vasárnap és hétfőn: 8.00
Gyarmatpuszta: vasárnap 15.00
Szomor: vasárnap és hétfőn 9.15

Petró Klaudia ref. lelkész, és Nyíri Róbert kat. plébános
Ünnepi alkalmak időpontjai a református egyháznál:
Vasárnap: 11.00
Hétfőn: 11.00 (Ezen az alkalmon konfirmációi vizsgát tesznek: Homonnai Attila, Horváth Bianka, Kiss Gréta Laura, Tógyer Dóra, Tógyer Tamara)
Az Úrnak asztalát mind a két alkalommal megterítjük.
Ünnepi szentmisék időpontjai a katolikus egyháznál:
Gyermely: vasárnap és hétfőn: 8.00
Gyarmatpuszta: vasárnap 15.00
Szomor: vasárnap és hétfőn 9.15
Kérek két percet
Az lehet, hogy a történelmet tanító tanár nénik és tanár bácsik most nagyon megrovóan néznének rám, mivelhogy én (valószínűleg felbátorodva, hogy úgy is a vége felé járunk az idei tanévnek) azt állítom, hogy ha nem is az egy az egyben, de a történelem megismétli önmagát.
Ugyanis, egyszázhatvanegy esztendővel ezelőtti június elején, ugyanúgy a pünkösdi ünnepekre készülődtek, mint (remélhetőleg) mi is a 2009. esztendőben. És (itt van a kutya elásva) bizony akkor is választásokra készülődött a népség és a katonaság, mint mostanság.
Namármost! Az külön szerencse (legalább is én így tudom és így is remélem), hogy a mi újságunk nem adja hangját, a napi politikai csatározások semmilyen oldalú kórusához. Nekünk, magunkról kell beszélgetnünk arról, hogy mi történt az iskolában, hogy hogyan játszott, a focicsapat vagy, hogy játszottak a focicsapatunkkal. Mit tervez az önkormányzat, hol épül új vagy felújított út, és hogy bármilyen hasznos is a termőföldnek, de nyáron is büdös a tyúksz…, és arról is, hogy elcseveghetünk, (bár hiába írom le immáron nem először) hogy továbbra is becsapjuk a falunkba látogatókat. Fel kellene írni az eligazító táblára. Jóember! Ha ügyes vagy, a forrás kutat megkerülve megtalálod a mongol kiscsikót simogató öregembert. Ha szépen köszöntöd ő elárulja neked: „nem Tarján felé van Szomor!” (és viszont).
Szóval, ha emlékeznek, és miért ne emlékeznének, a kétpercest azzal az állítással kezdtem, hogy előfordulhat, a történelem ismétli önmagát vagyis a l61 évvel ez előtti nyárelő most újraprodukálódik. Ugyanis 161 évvel ez előtt éppen ezidőtájt kezdődtek el az utolsó rendi országgyűlést felváltó népképviseleti választások. Ezek előkészületeit korteskedésnek, ma kampányolásnak nevezik. A jelölteket (néha önjelölteket) régen követnek, ma képviselőnek tituláltak, titulálnak. Ezek aztán beleadva apait-anyait szinte minden lehetséges eszközzel és módon, arról akarták meggyőzni a hirtelen fontosnak „előléptetett” népet, hogy akkor döntenek helyesen, ha rájuk adják a voksukat. Járták a falvakat, a városokat, és szónokoltak a népgyűléseken. És kik így, kik úgy, tisztességes és őszinte szóval, vagy ha ez hiányzott ökörsütéses csinnadrattákkal, pálinkás, boros, kocsmai traktákkal, próbálták elnyerni a választópolgárok bizalmát.
Történt pedig, hogy 161 évvel ezelőtt Petőfi Sándor hosszas töprengés után barátainak és feleségének lelkes biztatása mellett, úgy döntött, hogy indul a választásokon, és kunsági követnek jelölteti magát. „Én szerszámnak ajánlom magamat a ti kezetekbe, semmi másnak” Igaz, őszinte szavak. Értették is, vivátoztak is, akik hallgatták, de a nagy melegben nagyúr a szomjúság, meg a sercegve sülő ökör illata, és lehet, hogy ebben az egyre erősbödő bódulatban, már talán meg sem hallották a költő szavait:
„Az Isten az állatnak teremtett négy lábat. Az embernek kettőt, de azért hogy egyenesen járjon és az embertársainak a szeme közé nézzen. Ha pedig nem választotok követnek, abból látni fogom, hogy különb emberetek akadt, mint én. S ez hazafiúi szívemnek legszebb öröme lesz, mert főóhajtásom, hogy nálamnál nagyobb tehetségű ember legyen követ e hazában, Ezt adja meg a magyarok istene!”
Hát most döntsétek el! A 161 évvel ez előtti történtek megismétlődhetnek?

Béla bácsi
Családi Délután júniusban
A Gyermelyért Faluvédő Egyesület megalapításának 15. évfordulója alkalmából, egy minden generációnak kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtó Családi Délutánt szervez a gyarmatpusztai szabadidőparkban, június 20-án szombaton, 14 órai kezdettel, melyre ezúton is tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk Mindenkit!
A programok között gyermekeknek kézműves foglalkozások, ügyességi versenyek, Ricsi bohóc fellépése szerepel. A felnőttek, fiatalok énektudásukat tehetik próbára karaoke versenyen. A délután folyamán a Balaton-felvidéken termelt borokból egy ismertetővel egybekötött borkóstolót is szervezünk a borkedvelőknek.
A délután folyamán a helyismereti kvíz kérdésekre jó választ adók között egy sporteszközt sorsolunk ki. A bátrak próbára tehetik ügyességüket egy rodeóbika hátán. A nap végén kihirdetjük a délután hangját és rodeósát.
Vacsorára minden kilátogatót egy ízletes és tartalmas gulyásra vendégül látunk!

Találkozzunk június 20-án délután Gyarmatpusztán!
A szervezők
A szervezők
A református ravatalozó felújítása
Tisztelt Gyermelyiek! Mint azt többen láthatták elkezdtük a református ravatalozó felújítását. A ravatalozó az 1960-as években épült, azóta igencsak elhasználódott, időszerűvé vált az épület felújítása, hiszen nem mindegy milyen környezetben veszünk búcsút szeretteinktől, milyenek az utolsó pillanatok emlékeinkben. Nem szeretünk erre gondolni sem, elodázzuk ezt a kérdést, pedig ez a mindennapi életünk része. Közös érdekünk, hogy a környezeti körülményeken változtassunk, javítsunk, így a felépítésben, kivitelezésben is közös tettekre van szükség.
Sokan azok közül, akik ugyan nem a református egyházhoz tartoznak, de szerettük a református temetőben nyugszik, megkerestek azzal a kérdéssel, hogy ők mi módon járulhatnának hozzá a felújításhoz. Számukra tesszük közzé, hogy támogatásaikat a református alapítvány számlaszámára: 58600537-12000083, valamint a református egyházközség számlaszámára: 58600537-11031088 küldhetik. (Az előbbit azok számára javasoljuk, akik személyi jövedelemadó visszaigényléssel tudnak élni.) Megjegyzés rovatba feltétlenül be kell írni: „Ravatalozó felújítás”.Hálás szívvel köszönjük meg minden támogatónknak a segítségét! Életükre és munkájukra kérjük Istenünk áldását!
Tisztelettel a Gyermelyi Református Egyházközség presbitériuma nevében:

Petró Klaudia, református lelkész
Az EP választás — 2009. június 7.
Sólyom László köztársasági elnök 2009. június 7-én, vasárnapra írta ki az Európai Parlament képviselőinek választását. Előző számunkban a szavazás előtti teendőkről szóltunk, a mostani tájékoztatóban a szavazás menetéről olvashatnak. Külön mi is felhívjuk a figyelmet a szavazáshoz szükséges dokumentumok meglétére, mert a bizottság tagjainak ellenőrizniük kell a dokumentumok meglétét, függetlenül attól, hogy esetlegesen személyesen ismernek minket, vagy nem! A szavazás helye Gyermelyen az Önkormányzat épülete. Az ismertetőt az Országos Választási Iroda (OVI) által összeállított anyagból közöljük.
A szavazás módja:
Szavazni csak személyesen, reggel 6 és este 7 óra között lehet. A szavazatszámláló bizottság megállapítja a szavazni kívánó személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben (az értesítő bemutatása nem szükséges). A személyazonosság és a lakcím igazolására a következő, érvényes igazolványok alkalmasak:
1. lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány („régi”, könyvecske formátumú) vagy
2. személyazonosító igazolvány (kártya formátumú)
3. vagy útlevél,
4. vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély (kártya formátumú)
5. és mindegyik felsorolt igazolvány mellett a lakcímigazolvány (lakcímkártya).
Vissza kell utasítani azt, aki személyazonosságát és lakcímét nem tudja igazolni (függetlenül attól, hogy a bizottság tagjai személyesen ismerik-e az állampolgárt, avagy sem—a szerk.), vagy nem szerepel a névjegyzékben. A szavazatszámláló bizottság a névjegyzékbe nem vehet fel választópolgárt.
Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgár részére a szavazólapot és a borítékot. A szavazólapot a választópolgár jelenlétében kell lebélyegezni. A szavazólap átvételét a választópolgár a névjegyzéken saját kezű aláírásával igazolja.
A szavazásához szavazófülke áll rendelkezésre. A választópolgár kitölti a szavazólapot. Érvényesen szavazni csak egy listára lehet, a neve felett elhelyezett körbe tollal írt X vagy + jellel! Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehető figyelembe.
Végezetül a választópolgár a szavazólapot borítékba teszi, és a borítékot a szavazatszámláló bizottság előtt az urnába helyezi.
Szerkesztőség

(az OVI által összeállított tudnivalók alapján)
Kertfesztivál — meghívó
Mindenkit szeretettel meghívunk a június 13-án megrendezésre kerülő Kertfesztiválra. Nem más ez, mint egy rendezvény a kertünkben a Csalogány u. 9. szám alatt. Kinyitjuk a kapukat, hogy mindenki bejöhessen, akinek kedve akad. Kicsi, nagy, fiatal, öreg. Az esemény délelőtt indul gyerek programokkal (pl. bábszínház, arcfestés, zene), s folytatódik ezerrel minden mással: koncertek (Depeche Mode Tribute, Pamut) aztán party mix fényfestéssel. Zenekarok fiatalok, mint mindenki, aki megjelenik. De lélekben mindenképp. Gyermelyiek, család, barátok, kollégák. Mindenki egyre, kertre. Aludni nem fogunk.
Jöjjön, mindenki, aki tud, mert tőlünk lesz jó. Természetesen ingyenes, de a jókedv a hozott dolgoktól lesz frenetikus. Kaja, pia, minden egyéb szívesen látott. Némi italról gondoskoduk, de kell majd az utánpótlás. Pörkölt, meg ilyenek lesznek, támogatói hozzájárulást szívesen fogadunk. Lesz még koktél és pálinka kimérve a sufniból kialakított bárban. A présházban lounge hangulat.Néhány szó még a Kertfesztivál gondolatiságáról: abban hiszünk, hogy manapság igyekeznünk kell magunk megoldani a dolgainkat, nem érdemes arra várni, hogy felülről oldják meg. Így jött ennek a civil kezdeményezésnek az ötlete. Célja végülis a közösség építés, melynek vannak hagyományai Gyermelyen. Bevallottan eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy a Kertfesztivál csupán első a sorban, és mások is a faluban megnyitják a kertjüket valami program keretében. Lehetne ez bármi: ökörsütés, kertmozi, mini színház, kamarazene. Ezzel a Kertfesztivál rendezvényekkel akár újabb látogatókat lehet Gyermelyre csábítani, ami jót is tehet a falunak. Persze, ha nem növi ki magát az sem baj.
Tehát a tervezett programok:
gyerekprogramok 11 órától
kora délután bográcsban babgulyás
délután táncház
kora este bográcsban pörkölt
este (kb. sötétedéskor) Depeche Mode Tribute zenekar
Este 10 körül Pamut zenekar
ezután party
éjfél körül lángos
Információt az alábbi elérhetőségeken tudunk nyújtani: 06-20-3699-034, email: szabob2@chello.hu
Kádár Réka, Szabó Béla
2009. május 20., szerda
Pályázat körjegyzői álláshely betöltésére
Újságunk közérdekűségét tekintve, s a pályázat mind szélesebb körben való terjesztésére az internetes kiadásban közzétesszük a körjegyzőség által pályázatot körjegyzői állás betöltésére.
Szerkesztőség
Gyermely Község Önkormányzat Képviselőtestülete és Máriahalom Község Önkormányzatának Képviselőtestülete pályázatot hirdet – Gyermely székhellyel – körjegyzői állás betöltésére.
Betöltendő munkakör:
Gyermely-Máriahalom Községek Körjegyzője
Ellátandó feladatok: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 36. §. (2) bekezdésében meghatározott feladatok.
A munkakör elnyerésének feltételei:
- igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés
- minimum 3-5 év közigazgatási gyakorlat,
- magyar állampolgárság
- büntetlen előélet
- felhasználói szintű MS Windows NT/2000/XP,
- B kategóriás jogosítvány
- közigazgatási szakvizsga, vagy jogi szakvizsga
- vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
Az elbírálás során előnyben részesül az a pályázó, aki MS Office (irodai alkalmazások) ismerettel, ECDL vizsgával rendelkezik
A pályázathoz csatolni kell:
- szakmai önéletrajzot (részletes)
- iskolai végzettséget igazoló okiratot (másolatban)
- szakvizsgát igazoló okiratot (másolatban)
- egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.
- nyilatkozatot arról, hogy a pályázó személyét érintő tárgyalás nyílt vagy zárt ülésen történjen,
illetve arról, hogy a pályázat elbírálásában részt vevők megismerhetik pályázati anyagát.
Illetmény és egyéb juttatások a köztisztviselők jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXIII. tv. alapján.
A pályázat benyújtása:
A pályázati anyagot „körjegyzői pályázat” megjelöléssel ellátott zárt borítékban egy példányban kell benyújtani.
Cím: Gyermely-Máriahalom Községek Körjegyzősége
2821. Gyermely, Petőfi tér 1.
A pályázat benyújtási határideje: 2009. június 8.
A pályázat elbírálási határideje: 2009. június 20.
(A pályázatokat a képviselő-testületek együttes ülésen bírálják el.)
A körjegyzői állás a döntést követően azonnal betölthető, szolgálati lakás biztosított.
A kinevezés határozatlan időre szól, 6 hónapos próbaidő kikötésével.
A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás Sáros György polgármestertől a 34/570-000-es telefonon kérhető.

2009. május 16., szombat
Az Európai Parlament képviselőinek választása — 2009. június 7.
Bár a választásig még eltelik néhány hét, azonban van több fontos információ ezzel kapcsolatban, melyre az érintettek figyelmét — a határidők miatt — már most fel szeretnénk hívni. A következő ismertetőt az Országos Választási Iroda honlapjáról közöljük. A szavazással kapcsolatos további tudnivalókat a Hírlap következő számában olvashatják.
Szerkesztőség
Szavazás Magyarországon a lakóhelytől távol
Ha a szavazás napján Ön Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat az azon megjelölt település egy kijelölt szavazóhelyiségében. Az igazolással a szavazás napját megelőzően az igazoláson feltüntetett településen a helyi választási irodában vagy a szavazás napján az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörben kérheti névjegyzékbe vételét.
Igazolást személyesen vagy meghatalmazottja útján 2009. június 5-ig kérhet a lakóhelye szerinti helyi választási iroda vezetőjétől. Ajánlott levélben úgy kérhet igazolást, hogy a kérelem 2009. június 2-ig megérkezzen a lakóhelye szerinti helyi választási irodába.
Ha az igazolás kiadását követően meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szeretne szavazni, 2009. június 4-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy - az igazolás bevonásával egyidejűleg - vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe.
Szavazás mozgóurnával
Ha Ön mozgásában gátolt, kérésére — Magyarországon — mozgóurnával szavazhat. Mozgóurna csak írásban kérhető! Mozgóurnát a szavazás napja előtt a helyi választási irodától, a szavazás napján a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottságtól lehet kérni.
Szavazás külföldön
Ha a szavazás napján Ön külföldön tartózkodik, a Magyar Köztársaság nagykövetségén vagy főkonzulátusán szavazhat. Ennek érdekében a külképviseleti névjegyzékbe vételét 2009. május 22-ig kérheti személyesen vagy meghatalmazottja útján a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ajánlott levélben is benyújthatja kérelmét úgy, hogy az 2009. május 22-ig megérkezzen a helyi választási irodába.
Ha a külképviseleti névjegyzékbe történt felvételét követően meggondolja magát, és mégis Magyarországon szeretne szavazni, ugyancsak 2009. május 22-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy a külképviseleti névjegyzékből töröljék és vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe.
Ha a külképviseleti névjegyzékbe történt felvételét követően szeretné megváltoztatni külföldi szavazásának helyszínét, ugyancsak 2009. május 22-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy egy másik külképviselet névjegyzékébe tegyék át.

(részlet az OVI által összeállított tudnivalókból)
Önkormányzati hírek
A mögöttünk álló néhány hónapban több fontos esemény is történt. Az egyik, – s talán a legfontosabb – hogy a körjegyzői pályázatot a két önkormányzat lezárta április közepén. Sajnos összesen öt pályázat érkezett be, melyből egy főt megfelelő végzettség hiányában ki kellett zárnunk, két fő visszalépett a meghallgatások előtt, így két fő közül volt lehetőség választani. Az egyik jelöltet a máriahalmi testület elfogadta volna, azonban a gyermelyi testület többsége nem támogatta az érintett személy kinevezését, így zárult eredménytelenül ez a forduló. A körjegyző kinevezéshez külön-külön a testületek minősített többségének (mely a megválasztott testületi létszám fele + 1 fő és nem a jelenlévők fele) egyetértése lett volna szükséges.
A döntést követően a máriahalmi testület részéről felmerült a körjegyzőség felbontásának gondolata, — melyről levélben is tájékoztattak minket — mivel a jegyzőválasztás során kialakult eredményt ők olyan módon értelmezték, hogy a két testület a jövőben sem tud majd körjegyzőt választani. A gyermelyi testület ezt nem tartotta elfogadható indoknak, hiszen erre semmi nem utalt, tekintve azt a tényt is, hogy a két testület most először nem értett egyet, mióta az együttműködés elkezdődött. Sajnos ezek folyományaként április végén egy nem túl jó hangulatú ülés zajlott le, melyen aztán közeledtek az álláspontok és végül az új körjegyzői pályázat kiírásra került, esélyt adva a további együttműködésre.
Hogy pontosan miért jelentkeztek ilyen kevesen az előző pályázatra (a korábbi pályázatnál 10 jelentkező volt), nem tudjuk, hiszen a híradások szerint a közigazgatásban az utóbbi időszakban jelentősebb munkaerő felesleg jelentkezett. Ezen túlmenően a környéken történő jegyzőválasztásokra is 15-20 pályázat érkezett információink szerint. Ezért a következő pályázatot szélesebb körben (a régió összes napilapjában, a Hivatalos Értesítőben) jelentettük meg.
A község költségvetésében felsorolt beruházások között – mint ahogy azt már olvashatták is – a települési úthálózat fejlesztése, javítása kiemelt helyet foglal el a 2009-es évben. Ehhez kapcsolódóan műszaki ellenőr bevonásával a testület döntést hozott a fejlesztések pontos helyéről, paramétereiről. A részletes adatok nélkül, felsorolás szinten az alábbi útszakaszok kerülnek aszfaltozásra, illetve felújításra az első körben, zárójelben az út szélessége kerül közlésre.
-Viola utca (3 m),
-Iskola utca a Csalogány utca aszfaltozott végéig (4 m),
-Sóskúti-Szomori u. (3 m),
-Berek (3 m),
-Tabán javítása (süllyedések megszüntetése és a templom előtti rész),
-Jókai utcában az összekötő út javítása, felújítása (Virágbolt előtti rész).
Itt érdemes megemlíteni, hogy a közmeghallgatáson több lakos által kérés szinten elhangzott forgalomlassítók (fekvőrendőrök) elhelyezése a falu több pontján. A testület megfogadta a tanácsokat, kéréseket, így az Iskola utcában (az óvoda előtt), a Tabán utcában (a Templom alatti részen) és a Jókai utcában kerülnek kialakításra fekvőrendőrök. A testület döntése értelmében aszfaltból épített, megfelelő hosszú és magasságú forgalomlassítókat kell készíttetni, hogy azok a gépjárművekben ne tegyenek kárt, ugyanakkor a funkciójukat betöltsék.
Az Önkormányzati Hivatal felújítására az árajánlatokat megkapta az önkormányzat. A beruházásra mihamarább sort kell keríteni, mert a pályázati támogatások felhasználásával a nyár elejéig el kell számolnunk. Az épület külső homlokzatának felújítására (szigeteléssel együtt) és a tanácsterem tapétázása, festésére kerül sor. Mindezek nettó 5,5 millió forintot emésztenek fel, melyből kb. 50% mértékű a pályázati pénzből finanszírozott rész. Az épület az iskolával megegyező színű lesz.
A közfoglalkoztatási terv keretén belül nyolc fő önkormányzat általi foglalkoztatására nyílik lehetőség. A közfoglalkoztatási program célja, hogy azon tartósan munkanélküliek, akik a Munkaügyi Központtal álláskeresés címén együttműködtek, közmunka formájában rendszeres jövedelemhez jussanak. A megállapodás egy évre szól, melyet a regionális Munkaügyi Központtal kell kötnie az önkormányzatnak. A felmerülő bérköltségek 95%-át a központi költségvetés állja, a maradék 5%-ot kell az önkormányzatnak hozzátenni.
Polgári kérésre került napirendre a Posta előtti parkoló ügye, miszerint szóbeli javaslat érkezett az érintett helyi parkolási rend szabályozására. A testület egyhangúan úgy döntött, hogy ilyen kis községben a parkolás hivatalos szabályozására nincsen szükség.
A Tatabányai Kistérségi Társulás finanszírozásában készült el a Tatabánya—Tarján—Gyermely—Szomor kerékpárút tanulmányterve, mely a lehetséges nyomvonalakat, kialakítási lehetőségeket tárta fel. Gyermelyt Tarján felől a tanulmány két lehetséges irányból közelítené meg. Az egyik az országos főút nyomvonala mellett, melynek kivitelezése elérhetőbbnek tűnik, illetve a B-táblai tó felé Gyarmatpusztán át, mely lényegesen festőibb útvonal, kerékpárral kifejezetten élményszámba menő, viszont tulajdonjogi és egyéb közlekedési problémákat vethet fel. Mivel a teljes kistérségi kerékpárút kialakítása nyilvánvaló módon százmilliókat emésztene fel, egyelőre ezen tervek csak elvi lehetőségeket tükröznek, a megvalósítás finanszírozására sajnálatos módon valószínű éveket kell még várni.

Pósfai Csaba, önkormányzati képviselő
Az iskola tanulóinak versenyeredményei
Regionális verseny – Leányvár
16 csapatból második helyezést ért el felső tagozatos csapatunk az 1848 – 49-es szabadságharc eseményeiből megrendezett történelmi vetélkedőn.
A csapat tagjai: Heilmann István 5. o., Juhász Marcell 6. o., Agócs Márton 8. o., Juhász Kristóf 8. osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Tirpák László
Megyei német nemzetiségi verseny – Baj
Alsós csapatunk 2. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Rudnóy Lilla, Tóth Stefánia 3. osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk: Lovas Andrea
Megyei német nemzetiségi verseny – Tarján
Felsős csapatunk 2. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Juhász Kristóf, Varga Orsolya
Felkészítő tanáruk: Vargáné Heike Kramp
Országos diszkó – showtánc bajnokságon egyéniben harmadik helyezést ért el Varga Orsolya 6. osztályos tanulónk, és ezzel az eredménnyel képviseli Magyarországot a csehországi európai és a szlovákiai világbajnokságon.
Helyi szavalóversenyen kötelező és választott vers megtanulásáért és a rendhagyó magyar órán való elszavalásért dicséretben részesült és emléklapot kapott Benke Attila és Zelenák Márk.
Helyi versíró versenyen
3. helyezést ért el Siklósi Bettina 5. osztályos,
2. helyezést ért el Agócs Julianna 5. osztályos,
1. helyezést ért el Horváth Kitti 4. osztályos tanuló az alábbi verssel:
Gratulálunk a szép eredményekhez!

Meglepetés
Tyúkanyónak pár nap óta
Igencsak sok lett a dolga.
Erdő, s mező kis lakója
Mind friss tojást vásárolna.
Az elmélyült nagy munkában
Jaj, észre sem vette,
Hogy az egyik tojás halkan
Megrepedt mellette.
Tyúkanyónak pár nap óta
Igencsak sok lett a dolga.
Erdő, s mező kis lakója
Mind friss tojást vásárolna.
Az elmélyült nagy munkában
Jaj, észre sem vette,
Hogy az egyik tojás halkan
Megrepedt mellette.
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Iskolavezetés
A Jókai Színházban jártunk...
A Csárdáskirálynő után újabb Rév Komáromi színház látogatás következett.
Müller Péter – Seress Rezső SZOMORÚ VASÁRNAP című melodrámáját néztük meg Lévay Adina rendezésében. A tanyabusszal és egy személyautóval mentünk. A szomorú vasárnapi eső ellenére odaérkezésünkkor először a főtérre sétáltunk, ahonnan rövid helytörténeti ismertetőt meghallgatva átmentünk a színházba. Meglepetésül szolgált, hogy Müller Péter a darab írója, a dalok jogutódjával együtt szintén erre az előadásra jöttek el. Tóth Tibor igazgató úr az előadás megkezdése előtt köszöntötte őket. A gyermelyi nézőknek sikerült a legjobb ülésekre helyet kapniuk, a harmadik és negyedik sorból, közvetlen közelről, jól láthattunk és hallhattunk mindent. A darab közben többünk is elcsodálkozott azon, hogy milyen sok általunk jól ismert dallamot szerzett Seres Rezső. (Hát még ezt is ő szerezte? - csodálkoztunk el újra és újra.) A közönség a Szeressük egymást gyerekek éneklését átvette a főszereplőtől, és nagyon megkapó módon egyre többen egyre megbátorodva énekeltek.
Az előadás után most is, mint a Csárdáskirálynőnél, kiválasztottuk a következő darabot, melyre majd júniusban újra eljövünk. Tamási Áron Székely népzenés játékára hívunk hát minden érdeklődőt. A színház szeretők számára csalogató lehet, hogy Vidnyánszky Attila kiváló rendezése tekinthető meg a Jókai színházban.

Rácz Tibor szabadidő szervező – könyvtáros
Drogkérdés szülői szemmel - Előadás az ÁMK-ban
„A mi családunkban ez nem fordulhat elő!”, hiszen minden hír kapcsán megbeszéljük, hogy mennyire ártalmas, függőséget okoz, milyen sokan válnak tőle emberi roncsokká, vetkőznek ki magukból, halnak bele. Mindent megteszünk, hogy távol tartsuk tőle gyermekünket, próbáljuk ijesztgetni, ellenőrizni, tiltani.
Valóban jó úton járunk? Féltjük őket a közúti balesetektől is, mégse tiltjuk meg nekik a közlekedést, hanem megtanítjuk elkerülni a veszélyeket, ésszerűen megoldani a problémás helyzeteket. Az elrettentés azért sem hatékony, mert ha mégse rettent el, akkor a bajban nem nyújt semmi kapaszkodót. Persze a közlekedésnél legalább tudjuk, mivel állunk szemben. Mindig könnyebb felvenni a harcot ismert ellenféllel, mint ismeretlennel.
Az iskolában szervezett előadás jó alkalom az ismeretszerzésre. Javasoljuk az iskolai SZMK által támogatott rendezvényt az iskola tanulóinak, szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak és fiataljainknak egyaránt. Ismerjük meg az ellenfelet!
Az SZMK választmánya a drogprevenciós előadást ajánlja!

Meghívó
Drogprevenciós előadásra, melyet
Klobusiczki György egyetemi tanár tart.
MÁJUS 27-ÉN SZERDÁN, 16: 00 ÓRAKOR
AZ ÁMK AULÁJÁBAN.
„Mindig azt gondoljuk, hogy nekünk ezzel nincs dolgunk.
Jöjjön el, hogy valóban így legyen.”
Ha még nincs gyereke, azért jöjjön el!
Ha óvodás gyereke van,
fontos, hogy itt legyen!
Ha iskolás, középiskolás gyermeke van,
Feltétlenül jöjjön el!

Labdarúgás
Labdarúgó edzőtábor időpontváltozás!
Táborunkat a leendő testvérvárosi vendég résztvevőkkel történt egyeztetés után, a programütközés elkerülése érdekében egy héttel későbbre tettük. A tábor tehát 2009. augusztus 10-én kezdődik, és 15-én ér véget. Az eddigi jelentkezőket levélben is értesítjük a változásról, az új jelentkezőket pedig továbbra is szeretettel várjuk!
Szombati foci!
Az idő melegedése és a későbbi sötétedés miatt ismét egy órával későbbre tettük a szombatonkénti amatőr foci időpontját. Az új kezdési időpont 17 óra. A részvétel díja 500 Ft/fő.

Csepregi Márton
Levélbontás
Levelemmel azt a mérgező embert (???) vagy embereket akarom megszólítani, aki (vagy akik) ebben az évben harmadik kutyánkat mérgezték meg (pedig még csak május eleje van). De nem csak a miénket.
Első két kutyusunk kistermetű volt és mivel mi nem vagyunk a láncra kötés hívei, bizony minden kapu alatt kifértek és hát csavarogtak, mindezek ellenére mérgezésükön mélységesen megdöbbentünk.
Ezek után, mikor az elmúlt hétvégén azt vettük észre, hogy 13 éves németjuhász kutyánk Rex, habzó szájjal fekszik, nagyon nagy haragra gerjedtünk. Erről a kutyáról azt kell tudni, hogy a saját telkünk körbekerülésén kívül soha sehova nem csavargott el. Senkit soha meg nem harapott, nem bántott. Külön rémisztő, hogy valaki ilyen bátran szórja ki a mérget ott, ahol rengeteg gyerek is megfordul. Mi történik akkor, ha reggel a kutyát a gyerekem találja meg és fogdossa össze? Gondolata is megrémít.
Arra kérem a mérgezőt, hogy gondolja át hogy milyen fájdalmat okozhat az állatnak és a gazdiknak ha egy kutya (ami egyébként nálunk családtag volt) ilyen módon elpusztul. Ha pedig esetleg a gazdákkal van problémája, azt velük beszélje meg. Tehetetlen dühömben és fájdalmamban írok ebbe az újságba. Az egyetlen, amit ilyen helyzetben tenni lehet, hogy azonnal megteszem a feljelentést a rendőrségen és az állatvédőknél.
Ui.: A kutyák is élőlények, sőt! Az ember leghűségesebb társai!

Takácsné Tóth Brigitta
Már a futás is veszélyes?
A vasárnapi ebédnél családtagjaimmal többek között arról is beszélgettünk, hogy mennyire szeretek a Gyarmatpuszta felé vezető úton egyedül futni, s elmeséltem, hogy néha milyen „furcsán” viselkednek egyes autósok. A nővérem naivságom láttán felháborodottan figyelmeztetett, hogy igen veszélyes a sorsot kihívni magunk ellen, nem szabad egyedül futni, mert nem lenne példa nélküli, ha valami történne velünk, ha egyedül vagyunk az út szélén, egy pillanat alatt tragédia történhet.
Elmeséltem barátnőmnek, aki szintén többször nekivág egyedül a futásnak és jót kuncogtunk. Ugyan!? Itt Szomor után, illetve itt Gyarmatpuszta felé!?
Tegnap (a levél május 12-én érkezett — a szerk.) este aztán a barátnőm hívott. Hihetetlen és ijesztő – mondta –, hogy épp előző nap beszéltünk róla, és egy nap sem telt el, majdnem rosszul végződött egy futás!
Anyácsa felé megállt egy kocsi, és az út szélén futó lányt be akarta rántani, kevésen múlott, hogy az erdőbe tudott menekülni támadója elől. Okuljunk belőle, vigyázzunk! Ez tényleg nem vicc!

Kókai Rita
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!