2009. augusztus 29., szombat
Környezetbarát, egészséges otthon
Előző cikkeimből mindenki számára kiderülhetett, mennyire fontos számomra természetünk, bolygónk megóvása. Hiszen minden általam feldolgozott téma — bár néha úgy tűnhetett főleg a takarékosságról szólt — ,végső soron a környezet védelmét célozta meg.
Van azonban még valami, amit szintén szívügyemnek tekintek, ez pedig szűkebb környezetünk, otthonunk berendezése, élhetővé, sőt élvezhetővé, harmonikussá tétele. Hiszem, hogy ezt csakis a környezettel összhangot teremtve érhetjük el.
E két témát kapcsolom össze következő két írásomban, hogy egy rövid, de átfogó képet adjak róla, milyennek kell lennie egy egészséges, környezettudatos otthonnak.
Természetesen az előzőekben leírtak mind hozzájárulnak lakhelyünk egészségessé válásához.
Nyilván más a helyzet egy újonnan épülő ház esetében, ahol már a tervezésnél környezettudatosan járhatunk el, és a természet energiáit felhasználva, annak javára fordítva alakíthatjuk ki otthonunkat.
Legtöbben azonban legfeljebb felújítunk, átalakítunk, vagy átrendezünk.
Kissé megfoghatatlan, de az ember mégis érzi, ha egy egészséges otthonba lép be, ahol harmónia és tisztaság veszi körül. Elégedettséggel és energiával töltődik fel ezeken a helyeken.
A legalapvetőbb lépés, amit megtehetünk, hogy tisztaságot és rendet tartunk magunk körül. A tiszta levegőért szellőztessük át gyakran a szobákat. A konyhába és ha szükséges a fürdőbe szereljünk elszívót. A fűtő- és hűtőberendezések szűrőjét cseréljük rendszeresen. A levegőminőség javítására a legjobb módszer, ha csökkentjük a házba bevitt mérgező anyagok mennyiségét. Ez éppúgy vonatkozik a szintetikus anyagokkal előállított bútorokra, mint a felhasznált takarítószerekre. Ne dohányozzunk a lakásban! (Persze legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk!)
Mi, akik Gyermelyen élünk, mind olyan szerencsések vagyunk, hogy ajtónkon kilépve máris a kertben, az udvaron találjuk magunkat. Tiszta a levegő, gyönyörű a környezet. Egy rövid sétával bármelyikünk az erdőbe, vagy a patakpartra érhet. Ha kinyitjuk az ablakainkat madárdal száll a lakásba. Használjuk ki, és értékeljük ezeket az adottságokat, hiszen sokan csak álmodhatnak erről. Vigyük magunkkal a természetet otthonunkba. Vegyük körül magunkat növényekkel, természetes anyagokkal.
A NASA kutatásai szerint bizonyos növények tisztítják a levegőt, elnyelik a formaldehidet, benzolt, szén-monoxidot és más káros gőzöket, sőt semlegesítik az elektomos eszközeinkből környezetünkbe került elektroszmogot is.
E célból a padlófelület minden 10 nm-én legalább két növényt kell elhelyezni. Ilyen szobanövények például a vitorlavirág, a szobapáfrány, a bambuszpálma, a japán vizipálma, a szobaborostyán, a törpe gerbera, több dracéna faj, a sárgaszegélyű anyósnyelv, a krizantém. Ha nem földben, hanem vízkultúrában neveljük ezeket, a penészspórák megjelenését is elkerülhetjük.
Fontos, hogy legyen minden tárgyunknak helye a lakásban, és igyekezzünk is rögtön odatenni. Időről időre válogassuk át dolgainkat. Amit már egy-két éve nem használtunk, gondoljuk végig, tudjuk-e máshol hasznosítani. Ha nem, adományozzuk oda egy rászorulókat támogató szervezetnek, vagy adjuk el, ha pedig már semmire sem jó, vigyük szelektív hulladékgyűjtőbe.
Az áttekinthető, nem zsúfolt otthonban felszabadulnak gondolataink és lelkünk is. E mellett sokkal könnyebb tisztaságot, rendet tartani, kevesebb munkával jár, ha sima, egyszerű felületeket kell takarítani. Ezt pedig tegyük környezetbarát szerekkel!
Válasszunk természetes anyagokból készült berendezést. A padló legyen fa, kerámia, kő, cserép, tégla. Ha szőnyeget szeretnénk, válasszunk gyapjúból vagy gyékényből készültet. A bútorok inkább tömör fából készüljenek, ne sajtolt faanyagból. Kárpitos bútoraik huzata legyen mosható pamut vagy vászon. A felhasznált festékek, lakkok, mázak legyenek vizes alapú, biológiailag lebomló termékek az olaj alapúak helyett.
Ha új berendezést szeretnénk, gondoljuk át, nem használhatjuk-e fel a régit. Néha egy egyszerű átfestés csodákra képes… Esetleg új funkciót adva egyes daraboknak meghökkentő és igazán eredeti hatást érhetünk el. Ráadásul így az újrahasznosított, megjavított, kézi munkával készült tárgyak értékké, családi ereklyékké válnak. (Sőt nagyanyáink, dédanyáink bútorait restauráltatni manapság divat is lett. Persze e miatt nem kell nekünk is. Viszont ha ilyen régi darabjaink vannak, és mi nem használjuk, semmiképp ne dobjuk ki, hiszen másoknak örömet szerezhetnek még.)

Gábor Brigitta
Helyreigazítás
A tanévzáró beszámolóban hibásan jelent meg az egyik elismerésben részesült diákunk neve.
Négy éven át tartó kitűnő tanulmányi munkájáért és példás magatartásáért igazgatói dicséretben, és könyvjutalomban részesült Benke Ádám.
A névelírásért elnézést kérünk!

ÁMK
Hittanos tanévnyitó
Ezúton tájékoztatjuk a kedves szülőket, gyermekeiket, hogy 2009. szeptember 5-én (szombaton), a hagyományokhoz hűen Gyarmatpusztán kerül sor a tanévnyitóhoz kapcsolódó közös virsli főzésre, játékos vetélkedőkre, ahová szeretettel hívjuk a gyermelyi, szomori KATOLIKUS és REFORMÁTUS szülőket, gyermekeket és mindazokat, akik egy kellemes napot szeretnének ebben közösségben eltölteni.
Süteményeket, édességeket, üdítőket, gyümölcsöket ezen alkalomra, a gyermekek számára szeretettel fogadunk. A főzés és a vetélkedő során szülői segítségre is szükségünk lesz, ezért ehhez is kérjük vállalkozó kedvű szülők jelentkezését.
Közösen indulunk gyalogszerrel a Kulturális Központ (iskola) elől reggel 9.30 órakor, a visszaindulás tervezett időpontja délután 16.00 óra.
A katolikus tanévnyitó mise időpontja, helyszíne:
szeptember 5. (szombat) 11 óra, Gyarmatpuszta
A református tanévnyitó istentisztelet időpontja, helyszíne:
szeptember 6. (vasárnap) 11 óra, Gyermely

Nyíri Róbert római katolikus kanonok és
Petró Klaudia református lelkész
Petró Klaudia református lelkész
Szomori Bográcsos Főzőverseny
Augusztus 15-én szombaton került megrendezésre a szomori főzőverseny, amelyen idén Gyermelyt a Meskete nevű csapat valamint a Gyermely Önkormányzatának csapata képviselte. A versenyen természetesen részt vett a szomori testület is, így mindkét település vezetősége kifejezte az ifjúság és a civil kezdeményezések támogatását.
Helyezések
1. Baranyából jöttünk (Kosztka család): Katka mama káposztája
2. Jani és a kerekperec (Háhn János & Mező László): csülkös pacal
3. Péntek esti fiúk (Nagy Imre & Suszter Attila): palócgulyás
Különdíj: Gyermelyi Önkormányzat: kürtöskalács
Zsűri tagjai: Dévényi Tibor, Nyiri Róbert, Petró Klaudia, Szűcs Ákos, Tóth Ferenc
A rendezvény teljes bevételét ami idén meghaladta a 80000 Ft-ot Gyermely-Szomor Labdarúgó Egyesület gyermek- és ifjúsági csapatainak támogatására fordítjuk!

Gyermely-Szomor LE
Gyermelyi labdarúgó edzőtábor
Augusztus 10-15. között került megrendezésre az idei labdarúgó edzőtábor, amelyre idén is érkeztek vendégek a leendő testvérvárosainkból (Székelyhíd, Kürt). A gyermelyi és szomori gyerekek mellett, a környező településekről (Bajna, Máriahalom, Tarján) is sokan jelentkeztek.
A foglalkozásokat elsősorban gyermelyi edzők, pedagógusok, és a vendégeket kísérő tanárok vezették. Délelőttönként külön technikai, atlétikai valamint csapattestedzéseken, délutánonként pedig korosztályos bajnokságokon vettek részt a gyerekek.
A tábor fő támogatói:
Gyermely ZRT, Gyermelyi Pékség, Gyermelyi ÁMK, Kosztka Ernő, Tóth Zoltán, Őze Tibor (MLSZ), Katona Sándor (Máriahalom), Végh Róbert
Külön köszönet illeti azoknak a szülőknek és fiataloknak a munkáját akik az étkeztetésben segítettek.

Csepregi Márton
Szezonkezdés
Június közepén, az ifi csapat Lehoczky József a felnőtt csapat pedig Kovács Norbert játékos edző vezetésével megkezdte a felkészülést az új szezonra. Kovács Norbert erről így nyilatkozik:
Az edzőmérkőzéseink jól sikerültek! A nyár folyamán egy játékos távozott: Pucz Gábor. Három játékost sikerült leigazolni Tarjánból: Mikonya Jánost a rutinos védőt, Moncz Ferencet egy kitűnő csatárt, igazi gólgyárost és Szabó Sándort , aki szintén csatár , jelenleg ő sérült. Velük a játékosállományunk mindenképpen erősödött. E három labdarugó leigazolásában Felsőházi Ákosnak elévülhetetlen érdemei vannak.
A bajnokságban a fő célunk: a középmezőny élén szeretnénk végezni. Persze nem leszünk szomorúak, ha mégjobb helyezést érünk el, ez is benne van a csapatban. Másik célunk az, hogy minél több szurkolót csalogassunk ki a mérkőzéseinkre, bár tudjuk, hogy mindezt csak győzelmekkel érhetjük el.
Nagyszerűen kezdtük a bajnokságot!
Gyermely-Nagyigmánd felnőtt: 2:1 (2:0); Ifi csapat: 9:1
Az első félidőben sikerült ráerőltetnünk játékunkat az ellenfélre, és ezért két gólos előnyre tettünk szert. A második játékrészben feljött ugyan a vendégcsapat, de összességében megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.
Csém-Gyermely felnőtt: 0:1 (0:1); Ifi csapat: 3:6
Az első félidőben megint jól fociztunk akár több góllal vezethettünk volna. Fordulás után viszont nagyon bután, rossz felfogásban játszottunk. A hazai kapus kiállítása, minket zavart meg. Emberelőnyben egy nyugodt, magabiztos játék helyett, vért kellett izzadnunk a győzelemért. Nyertünk, tehát egy jó Csém otthonában, ahonnan – megjegyezném- kevesen fogják győztesen elhagyni a pályát! Következő mérkőzésünk Baj ellen lesz, bízunk a jó folytatásban, szeretnénk ismét győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat.

2009. augusztus 15., szombat
Újra Hírlap
Magam sem gondoltam volna, de gyorsan elmúlt ez a másfél hónap, hiszen éppen csak megszáradt a képzeletbeli tinta a június végi Hírlapon és megint itt vagyunk. Igaz ez a mostani lap még kicsit „Hírlap light” mai divatos szóval mondva.
No nem azért, mert alább adtuk volna, — csak a közélet indul kicsit nehezen — hiszen két legszorgalmasabb és legkitartóbb cikkírónk jelentkezik új írásokkal is. Béla bácsi, kinek kétpercesei már a gyermelyi újságok képzeletbeli történelemkönyvében külön fejezetet érdemelnek, hiszen azok védjegyei lettek az elmúlt években, nem csak a biciklit, a számítógépet sem kímélte a minap: megírta újabb szösszenetét, és Gábor Brigitta is folytatja energiatakarékossági, környezetvédelmi cikksorozatát, melyből újra és újra érdekes információkhoz juthatunk. A júniusi utolsó számból sajnos helyhiány miatt kimaradt Béla bácsi rejtvénye, ezt most pótoljuk a 4. oldalon.
Azért vannak változások is: bizonyára észrevették kedves Olvasók, hogy az újságot más betűtípussal készítettük. Észrevételek alapján változtattuk a korábbin, reményeink szerint ez jobban olvasható formájúnak bizonyul, mint elődje.
Az újság címsorában is van némi változás, mert annyira szívünkhöz nőtt a Családi Délutánra készített — azóta a pólókon és a honlapon is megjelenő — 15 éves jubileumi logónk, hogy a fejlécben is elhelyeztük, és megtartjuk az év hátralevő részére.
A következő számban foci „melléklettel” jelentkezünk. Csepregi Márton, a labdarúgó egyesület elmúlt idényéről és jövőbeni terveiről szóló cikket, és persze a lapzárta idején javában tartó labdarúgó táborról élménybeszámolót állít majd össze.
Közeledik a Falunap, (a tavalyihoz hasonlóan Iskolanap is lesz egyben), — mely a legfrissebb információk szerint október 3-án lesz — így, ahogy közeledünk az esemény felé vélhetően egyre több információ lát majd napvilágot ezzel kapcsolatban is.
Azt már most előre jelezzük, hogy a Faluvédő Egyesület idén is a Gyermelyi Borsátorral vesz részt a rendezvényen. Ezzel kapcsolatban a 4. oldalon máris közzétettünk néhány előzetes információt és kérést, valamint a honlapon (gyermelyert.hu) egy egyszerű kérdésre várjuk a választ, mely segít nekünk kicsit felkészülni: „Fehér, vagy vörös?”. Kérjük, aki teheti szánjon a szavazásra néhány percet!
Legközelebb augusztus 29-én keressék a Hírlapot a postaládájukban!

Pósfai Csaba
Kérek két percet!
A főszerkesztő úr azt üzente, a nyári szünet után szorítana helyet a „kétpercesemnek” Az ajánlatot örömmel elfogadtam, és íme, itt is vagyok. Az augusztus, az egy (szerintem) nagyon huncut hónap. Úgy csinál, mintha nem tudná, hogy a kertek alatt már ott ücsörög az első „emberes” iskolanyitogató hónap a szeptember. A mi augusztusunk. ha akarja, hőhullámokat produkál, meg tombol, mint a kapuzárástól rettegő férfiak. Pedig nincs abban semmi szégyellni való, ha a nyárutó hónapjában, a szélcsendes estéken kéz a kézben (jaj de régen volt, tán igaz sem volt) felnéztünk az égre csillagot választani, és láttuk, hogy a csillagok sitty-sutty csak úgy cikáznak az égen. Az meg persze senkit nem érdekel, ha a csillagászok azt mondják, hogy augusztus tájékán ez az égi mini tűzijáték megszokott jelenség, meg hogy ezek a sziporkák nem is csillagok csak meteoritok. Legyen úgy, de azért azok az augustusi esték (ha csillagok, ha meteoritok) azért mégis, jaj de szépek voltak. Mi meg, fiatalabbak.
(más)
Augusztusban is akadnak jeles napok bőviben így, vagy úgy, meg is emlékezünk róluk, de vannak köztük olyanok is, amelyekről bár tudtunk, vagy hallottunk, de valahogy kimaradnak az ünnepi megemlékezésekből. Például augusztus 20-án fejet hajtunk államalapító első királyunk emlékének, ugyanakkor kevés szó esik arról, hogy 1042 évvel ezelőtt, vagyis 967 augusztus közepén nem akárhol, hanem itt, megyénk legszebb városában, Esztergomban született az Árpád nemzettségből való Vajk, akit apja Géza fejedelem, István névre kereszteltetett, és akit nem csak első királyunknak, de nemzeti létünk megalapozójának is tekinthetünk.
Tisztelete, kultusza a nemzeti és egyházi hagyományokban, napjainkban is szerteágazó. Hazánk közel 350 katolikus temploma, – köztük a gyermelyi is – őt választotta patrónusának. Ezeken a településeken ilyenkor tartják, a hagyományos búcsúkat. De nálunk ez valahogy nem jön össze. Vajon miért?
Most csütörtökön (13-án) volt 160 esztendeje, hogy a Magyarvilágos alatti „szőlős” mezőn Görgey Artúr 30 ezer fős serege – miután Chrurloff orosz tábornoktól ígéretet kapott, hogy fegyverletétel esetén a tiszteknek és a legénységnek teljes szabadságot biztosít, – letette a fegyvert. Jelezve a világ előtt, hogy a magyar forradalmat nem a Habsburg Birodalom győzte le.
Még lapozni sem kell a történelmi olvasókönyvünkben, máris itt van Arad és az „Október 6.” mint a gátlástalan és kegyetlen megtorlás szimbóluma. Igen, ezekkel az eseményekkel mindig találkozhattunk az alkalmakhoz kötött visszaemlékezésekben. És mégis ki tudja milyen megfontolásból (esetleg tájékozatlanságból) az arra érdemes dolgok események szereplők stb. érdemtelenül elhanyagolódnak. Maradjunk Aradnál Szinte mindenki csak október 6-át, és a 13 vértanú tábornokot említené (csak zárójelben kérdezem vajon hány tábornok nevét tudnánk fejből felsorolni). Az is sorra ki szokott maradni a megemlékezésekből, hogy az osztrákok nem vártak októberig. A halálos ítéletek végrehajtása már augusztus 22-én elkezdődött. Pl. báró Ormai Norbert honvédezredest, Kossuth szárnysegédjét, aki 1813. augusztus 22-én született a vérgőzös Haynau születése napján, Aradon felakasztatta. Ő volt az aki, miután eljárt Kossuthnál az amnesztia ügyében, seregébe fogadta Rózsa Sándort és 150 emberét. Alig hallani róla.
Vagy itt van Kazinczy Lajos honvéd ezredes (a nyolcgyermekes Kazinczy Ferenc legkisebb fia) akit Haynau, a bressiai hiéna, Aradon kegyelemből főbelövetett. De szóba hozhatnánk a legendás Lenkey János tábornokot is akit „csak” (a „csak” szó itt kifejezhetetlen borzalmakra utal) azért nem végeztek ki, mert a börtönben megtébolyodott.
Most zárómondatként jól jönne egy okos tanulságpótló záradék. Jól jönne, tényleg jól jönne.

Béla bácsi
Jó Pásztor és a bárányok című virágkompozíció a virágkarneválon
A Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsülésének határozata alapján Debrecen Városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület a 40. Virágkarnevál alkalmából közös kompozícióban emlékezik meg a május 22-i Alkotmányozó Zsinat és Hálaadó Ünnep történelmi eseményéről, melyen a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát.
Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, a magyar reformátusok évszázados közösségüket ebben a formában is kifejezésre juttatták. A magyar reformátusság a reformáció évszázadától megtartotta lelki, szellemi egységét. Összetartozásunkat még történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni.
A Virágkarnevál hagyománya, hogy minden évben elkészül egy alkotás, melyet mindenki díszíthet, és így ismerkedhet meg a virágkocsi készítésének módjával. A közös kompozíció a Jó Pásztort jeleníti meg, amint az öt, egymástól mesterségesen elszakított egyházrészt jelképező bárányokat ismét egy nyájba gyűjti az ünnepségen felállított Életfa alá.
A Tiszántúli Református Egyházkerület szeretne május 22-ről minél teljesebben megemlékezni, ezért szeretettel hívnak és várnak más kerületekből és a határon túli gyülekezetekből is érdeklődőket, akik örömmel vennének részt a virágkocsi egy-egy szál virággal való díszítésében, szakértő irányítása mellett, melyre ebben az évben augusztus 16-ától 21-ig van lehetőség. Az ünnepélyes megnyitó 2009. augusztus 16-án 11 órakor kezdődik.
További információért érdeklődni lehet a református lelkészi hivatalban, továbbá a vasárnap de. 11 órakor kezdődő istentisztelet után.

Petró Klaudia lelkész
Hittanos tanévnyitó
Ezúton tájékoztatjuk a kedves szülőket, gyermekeiket, hogy 2009. szeptember 5-én (szombaton), a hagyományokhoz hűen Gyarmatpusztán kerül sor a tanévnyitóhoz kapcsolódó közös főzésre, játékos vetélkedőkre, ahová mind a katolikus, mind a református testvéreket szeretettel várjuk. A részletes programról a következő számban és a gyermekek részére adott meghívóban adunk tájékoztatást.
A katolikus tanévnyitó mise időpontja, helyszíne: szeptember 5. (szombat) 11 óra, Gyarmatpuszta. A református tanévnyitó istentisztelet időpontja, helyszíne: szeptember 6. (vasárnap) 11 óra, Gyermely.

Nyíri Róbert rk. kanonok és Petró Klaudia ref. lelkész
Környezetbarát sütés-főzés
A környezetbarát főzés alapja a környezettudatos vásárlás. E témának egy külön cikket szentelek a későbbiekben, de röviden összefoglalva: igyekezzünk helyben (de legalább Magyarországon), szezonálisan előállított élelmiszereket venni, melyeken minimális a csomagolás (vigyünk magunkkal újra használható táskákat, vesszőkosarat). Alacsony feldolgozottsági fokú, lehetőleg környezetkímélő, vagy biogazdálkodásból származó termékeket válasszunk. Mivel Gyermelyen élünk, mi magunk is megtermelhetünk valamennyit a család kedvenc zöldségeiből, gyümölcseiből, így biztosan tudhatjuk, mi kerül a tányérunkra.
Ha sikerül megtervezni a család heti, havi menüjét, lecsökkenthető a maradékok mennyisége. A kukába kerülő élelmiszerek nemcsak azért jelentenek nagy pazarlást, mert azokat akár meg is ehettük volna, hanem azért is, mert a szeméttel még kezdeni is kell valamit. Ideje azt is újra megtanulni, amit nagyanyáink még annyira jól ismertek: a maradékok ötletes felhasználását. Ha pedig így sem fogy el valami, még mindig gyorsan lefagyaszthatjuk, és egy rohanós napon elég lesz csak előkapni és felmelegíteni a finomságot a pizza rendelés helyett.
És most térjünk át a főzésre. Azzal az egyszerű mozdulattal, hogy fedőt helyezünk a fazékra, energiát takarítunk meg. Az étel puhára főzéséhez pedig egyáltalán nem fontos lobogva forrnia a folyadéknak, a legtöbb esetben elég, ha gyöngyözik. Éppen ezért, ha felforrt a víz, már le lehet venni a hőfokot, és ezáltal az áram- vagy gázfogyasztást csökkenteni. Ne főzzük agyon ételeinket! A párolva fogyasztott étel nemcsak "energiatakarékosabb", de egészségesebb is, mert a zöldség és a gyümölcs főzés során sokat veszít az ízéből, vitamintartalmából. Olyan méretű edényt használjunk, amelyik illeszkedik a gázrózsa vagy főzőlap méretéhez. A kukta nemcsak gyors, hanem energiatakarékos is. Ideálisan főzhetünk benne egytálételeket, leveseket, főzelékeket, hüvelyeseket és olyan étkeket, amelyek főzési ideje hosszú. A konyhában kevesebb a szag és a gőz, nem vész el az ételek aromája és tápanyaga. A római tál ősi konyhaeszköz, tulajdonképpen egy széles agyagedény. A húst és a köretet együtt készíthetjük el benne. Kellemes zamata lesz az ételnek és tápanyagai sem vesznek el. Használjunk minél kevesebb olajat, ezt egészségünk is meghálálja, és nem keletkezik annyi veszélyes hulladék. Vízforralásnál csak annyi vizet melegítsünk, amennyire éppen szükségünk van. Használjunk poharat vagy bögrét a víz beméréséhez.
A sütőt is használhatjuk okosan. Legtöbbször teljesen felesleges előmelegítenünk a készüléket, kivéve kenyér és kelt tészta készítésénél. A sütés vége előtt tíz perccel pedig nyugodtan lekapcsolhatjuk, a maradék hő befejezi a munkát. Ha bemelegítettük a sütőt, használjuk ki a teljes kapacitását. A mai modern légkeveréses sütőkben nyugodtan süthetünk több fogást is egyszerre. Én a gyerekek kedvenc muffinját is két szinten készítem, hamarabb elkészül, és spórolok is az energiával. Ne nyitogassuk feleslegesen a sütő ajtaját, mert ez minden alkalommal hőveszteséget jelent.
Ugyanilyen fontos, hogy a hűtőbe csak már lehűtött élelmiszer kerüljön, és ajtaját ennek se nyitogassuk feleslegesen. Rövidtávon hűtőszekrényben vagy hűvös kamrában, pincében tároljunk. Amit tovább kívánunk eltartani, fagyasszuk le, tartósítsuk befőzéssel, szárítással vagy aszalással. Az élelmiszereken általában feltüntetik, hogy milyen hőfokon, meddig áll el a termék. A megadott hőfoknál hidegebb tárolás szükségtelen, viszont energiapazarló. Ne tegyünk a hűtőbe meleg ételeket, mert a kicsapódó gőz megfagy, lerakódik a hűtőfelületekre, rontja hatásfokot. Tartsuk karban a hűtőkészülékeket, olvasszuk le rendszeresen azokat. Az idő előtti jéglerakódás és a hőveszteség elkerülésére csak akkor nyissuk ki a hűtő ajtaját, ha az szükséges. Ne rántsuk ki vagy fel hirtelen az ajtaját, mivel azzal mintegy kirántjuk a hideg levegőt is.
Persze akármilyen spórolósan bánunk is a hozzávalókkal, mégis keletkezik hulladék, ha más nem is, a zöldségek héja biztosan. Erre is ismerünk egy remek megoldást, a komposztálás formájában. Aki csak teheti, ne a szemeteskukákat tömje a zöldhulladékkal, és még a következő tavasszal elültetett facsemeték is hálásak lesznek ezért. A száraz kenyeret külön gyűjtetjük. Takarmányozásra, morzsának alkalmas még. A konyhai szerves hulladékot megetetheti a tyúkokkal, disznókkal, akinek még van, vagy odaadhatjuk a szomszéd néni, -bácsi állatainak. A konyhamalac használata mindenképp káros. Megdarálja a szerves hulladékot, és a csatornába juttatja. Ezáltal tele lesz szerves hulladékkal a szennyvíz.
A veszélyes hulladékot, zsírt, étolajat feltétlenül külön kell gyűjteni. Lefolyóba semmi esetre sem szabad önteni. Egy liter sütőolaj mintegy 100 köbméter vizet képes beszennyezni, károsítja a vizek és a talaj élővilágát, eltömítheti a szennyvízelvezető csatornákat. Becslések szerint a Magyarországon felhasznált sütőolaj 30 %-a jut csatornákba. A kommunális hulladékba helyezve nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókon. A veszélyes hulladékokat az önkormányzat által szervezett lomtalanítások alkalmával lehet leadni, de mi magunk is elvihetjük egy hulladékgyűjtő udvarba. Gyűjtsük külön a papírt, műanyagot, üveg- és fémhulladékot Vigyük szelektív hulladékgyűjtő konténerbe vagy váltsuk vissza.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!