Közelegnek az ünnepek, itt az év vége. Mindannyiunknak van mire emlékezni, remélhetőleg több kellemes, örömteli dologra és kevesebb negatívumára az évnek. És hát mi is az amihez karácsonykor, a meleg szobában vagy éppen kint a havas hidegben ismét nyúlhatunk, amivel ünnepelhetünk, vagy éppel felejthetünk? Persze, már megint a pálinka! És mitől lesz belőle igazi karácsonyi ital? Egy kicsit formáljuk át, tartalmilag bővítsük ki, tegyük édesebbé, használjunk mézet!
Mézes pálinkát mindenfajta mézzel lehet készíteni, de a legfinomabb az akácmézzel készített pálinka. Az arányokat széles skálán lehet változtatni, attól függően, hogy milyen erős italt szeretnénk eredményül kapni.
Készítés előtt kb. 25 dkg mézet melegítsünk fel, hogy könnyebben oldódjon a pálinkában, majd öntsük bele egy literes üvegbe, és öntsünk hozzá pálinkát, kb. 0,8 litert. Naponta többször meg kell forgatni, ezt kb. egy hétig ismételjük, és ha a hét végére a kóstolgatások folyamán még nem fogyott el a teljes mennyiség, akkor lássunk hozzá!
Az arányt akár meg is lehet fordítani, nagyon ízletes csemege a pálinkával ízesített méz, amit aszalt gyümölccsel, dióval keverve desszertként, csemegeként is fogyaszthatunk, de ezt már mindenkinek a saját fantáziájára bízhatjuk.
Végül engedjenek meg egy kis magyarázatot, hogy miért is ez a „nagy pálinka kampány”! Egyrészt valóban megérdemli, másrészt kedvcsinálónak, bemelegítőnek szánjuk ahhoz a farsangi időszakra tervezett esthez, ahol néhány igen finom pálinkát szeretnénk megkóstoltatni az érdeklődőkkel, valamint egy hasznos és gyakorlatias ismertető előadást hallgathatnánk meg a finom pálinka készítésének apró de jelentős mozzanatairól, feltételeiről.
A Hírlap egy későbbi számában pontos tájékoztatást adunk a helyszínről időpontról és az est programjáról.
Bederna Zoltán

A legszebb ünnepi szimbólum a karácsonyfa, mely, bármely hihetetlen, alig 400 éve jelent meg a világban. Ez azonban nem zárja ki, hogy a karácsonyfa gyökerei ne csak az elmúlt évezredekbe nyúljanak vissza. A régi rómaiak például babérkoszorút díszítettek fel, ami az élet megújulásának jelképe volt.
A karácsonyfa-állítás szokása Skandináviából származik, a harmincéves háború (1618-1648) idején jutott el Németországba, a svédek európai hadjáratai során. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.
Magyarországon a XIX. század második felében vált igazán hagyománnyá fenyőfát díszíteni. Hazánkban az első óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben, de igazán csak 1867 után terjedt el, először csak a nemesi és a nagypolgári lakásokban, majd kis idő múlva a társadalom széles körében.
A karácsonyfadísz kezdetben alma, dió, mézeskalács, gyertya volt. A karácsonyfa díszítése azonban sokat változott az elmúlt évek alatt, bár mostanában kezdenek megint a régi díszek megjelenni a boltok polcain és a fákon. Magyar jellegzetesség a szaloncukor, amit a díszekhez hasonlóan a karácsonyfa ágaira lógatnak. A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll.

Forrás: wikipedia.org és szepkaracsony.hu

„Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.” (Wass Albert)
ÁMK

Bizonyára feltűnt önnek, kedves Olvasó, hogy az újság nyomtatott formája kicsit megváltozott. A Gyermely Hírlap ezentúl 100%-ban újrahasznosított papíron jelenik meg, ennek köszönhető, hogy a lap, melyre az újságot nyomtattuk barnás színű.
Ennek legfőbb előzménye az, hogy sok cikk és tanács jelent meg itt az újság hasábjain Gábor Brigitta környezetvédelmi, energiatakarékossági cikksorozata kapcsán, és úgy gondoltuk itt az ideje, hogy mi is tegyünk környezetünkért valamit.
A két héttel korábbi, 21. lapszám készítése jelentette a papírváltási főpróbát, s mivel az eszközök jól viselték az új papírt, így semmi akadálya nincsen, hogy a jövőben is ezt használjuk.
A papírgyártás folyamatához jelentős mennyiségű energiára van szükség. Az újrahasznosított papír alapanyag készítésével a szakemberek szerint 75 százalékos víz és több, mint 50 százalékos energia megtakarítást lehet elérni, és nincs szükség adalékanyagokra, mészkőre, kénre és fehérítéshez sok esetben használt klórra sem, nem beszélve a ki nem vágott fákról.
Nyílván ez az elhatározásunk elsősorban jelzésértékű és figyelem felkeltő, hiszen nem mi vagyunk a legnagyobb papír felhasználók a világon, de hisszük, hogy sok ilyen kis lépéssel lehet nagy eredményeket elérni.

Pósfai Csaba

Talán tavaly ittam először Kaló Imre borából, de örök nyomot hagyott bennem. Turán fajtájú szőlőből, javarészt aszúsodott szemekből készült, édes volt, mégsem émelyítő, és mérhetetlen illatos-mézes. Vörös aszúnak is mondják, azonban mivel az aszú elnevezés Tokajt illeti, hivatalosan Turán főbornak nevezik, mely kifejezés méltón kifejezi hatalmasságát. Talán emlékeznek még rá, hogy az idei falunapon Eger környéki borokat kínáltunk kóstolásra. Kaló Imrétől kétféle fehérbort ízlelhettek meg a szerencsések, és bizton állíthatom, aki kóstolta, tudja, a 2002-es Zöld Veltelini zamata megmarad az ember szájában. Ekkor határoztam el: el kell mennem Szomolyára, megismerni e borok alkotóját, melyre csakhamar lehetőségem is adódott.
Már a novemberi ködös sötétben érkezünk Szomolyára, pedig az óra alig ütötte el a délután négyet, így sajnos csak sziluettjét láthattuk a Bükk alján elterülő híres vulkáni tufás domboknak, melyeken Kaló Imre szőlői teremnek. Szó szerint teremnek, még így november végén is, hiszen vannak területek, ahol még nem volt meg a szüret.
– Isten hozott Benneteket, kedves Barátaim! – hangzik fel a köszöntés a parasztházból, és nem kevesebb szívélyességgel üdvözöl bennünket a két vizsla is. A több, mint négyórás kóstoló maratonra a többiek még nem érkeztek meg, így hárman ballagunk a pincékhez, kezünkben a poharas dobozokkal. A tufába vájt pincében hordók kétoldalt, két szint magasan, középütt kádak, melyekben még az idei termés némelyike fortyog egy-egy buborékkal, vagy már elforrt, de héján ázik még néhány hetet. Nem puccos, fénylő, díszes terembe érkezünk, ez egy egyszerű pince, illata rögtön lebilincsel, és megnyugszom, nem egy "karótnyelt" kóstoló lesz itt. – Talán kezdjük ezzel a 2008-as száraz Chardonnay-val! Mit szóltok...? Örülünk neki, s megköszönjük, mint mindegyiket.
Házigazdánk igazi természetszerető és tisztelő ember, ki a mindennapokban erdészként dolgozik, s mellette az 17 hektárnyi szőlőjével, és boraival is foglalkozik. Kaló mindent a természet erejéből vezet le, mely mindent megad az embernek, mire szüksége van. Ki kellene tudni használni ennek lehetőségét, meg kellene tanulni újra a régi módszereket, és tisztelni azokat, kik hajlandóak foglalkozni ezen értékteremtő munkával, mert mi értéket teremtünk – vallja. Igazán kár, hogy sokszor ezt nem becsülik, és az értékteremtő embert ellehetetlenítik növekvő terhekkel, adminisztrációval és bűnös törvényekkel – sajnálkozik. Tudtam, hogy a nem csupán a borokról fog szólni ez az este, minden bor mellé jár egy rövid eszmefuttatás, életfilozófia, józan ész, hazaszeretet, tréfa, szőlőművelés, tudomány és irodalom. Közben érkeznek folyamatosan a vendégek, a borász mégsem vendégként, hanem barátként üdvözöl mindenkit. Folytatjuk a kóstolást.
2004-es Királyleányka következik, melyet 21 magyar cukorfokkal szüreteltek. Az íze frenetikus, aszús jellegű illata van, mégis száraz, de aztán alig ocsúdunk az ámulatból, mire poharunk alján ugyancsak Királyleányka, immár 2003-as, 22-es cukorfok feletti szüreteléssel, akácfa hordós érleléssel. Megkóstoljuk, s mindenki elismerő hümmögéssel és „azannyát!”-tal nyugtázza a nedűt, ilyet még nem ittunk, az biztos!
– Ebben az országban szinte mindent meg lehet termelni, amire szükségünk van, legyen az bor, tej, gyümölcs. – mondja, s igazat kell neki adnunk. Miért kell külföldi alja termékekkel etetni, itatni az embereket, amikor kiváló adottságaink vannak minden téren ugyanezen termékek előállításához? – teszi fel a kérdést, mely sajnos megválaszolatlan marad.
Kaló Imre olyan borász, akiből igen sokra lenne szüksége az országnak, nem csak borászként, emberként, közszereplőként is. A borászatból, önmagából nem lehet megélni, aki azért csinálja, nem fog jó borokat termelni – állítja, és bizonyosan sokan vannak a szakmában, akik nem értenek vele egyet. Vendéglátónk tényleg nem a pénzért csinálja. Azért termeli a szőlőt, hogy, mint mondja – barátaimat, benneteket vendégül láthassam, örömet szerezzek az embereknek. Mert ha ti örültök, én is örülök, érdemes volt dolgozni vele. Jóravaló magyar emberekhez eljut így nem csak a bor, hanem mindaz, amit ez körülvesz.
Így valóban nem lehet pénzben mérni az értéket, de legalábbis nehéz. Itt a egy tőkén maximum egy kiló szőlő terem, de az aszúsodást elérő fajtáknál még fél kiló sem. Kaló nem présel, csak színel, tehát a bogyózást-zúzást követően nyílt kádakban több heten keresztül áztatásos erjesztésnek veti alá, majd leszűri a „hegy levét” és hordóba tölti érlelésre, mely fajtától függően akár 2-3 évig is eltart. Vár. Nincs fejtés, nincs kezelés és csodaszer, itt csak kénnel találkozik a bor. Vallja, minden megvan a szőlőben és a hordóban, ami kell ahhoz, hogy jó bor készüljön belőle, csak várni kell. A borai ezt igazolják száz százalékig. A pincéiben fajtákat és évjáratokat figyelembe véve több, mint kétszázféle bora van. Sok tétele a tanulást, kísérletezést szolgálja, egy-egy szőlőfajtával, borokkal, házasításokkal. Megkóstoljuk aztán az idei termést is, némelyik még kádban, de érződik rajtuk: egyik-másik igazi nagy bor lesz néhány év múlva. Kitűnő évjárat lesz ez, gyerekek – mondja mosolygó szemekkel, na egészségetekre!
Ez bor, nem alkohol, higgyétek el! – szól belőle az egyszerű kinyilatkoztatás, és valójában oly magasan van a léc Kalónál minőség tekintetében, hogy nehéz vele versenyre kelni. Nehezen is hihető, hogyan lehetnek ugyanabban az élelmiszer kategóriában – nevezetesen a boréban, – a boltok polcain található 300-400 forintos alkoholos lé és a kezemben lévő pohár alján csillogó nedű. Sehogy! Vérlázító, ami Vincze Bélával történik – osztja meg velünk véleményét ezen aktuális és közvetlen környezetét is érintő kérdésben. Érdekes módon a mindenféle lőrék gyártói továbbra is borként értékesíthetik terméküket, őket nem kezdte ki senki. Ne csodálkozzatok, – mondja, ők senkinek nem állnak útjában!
– Olaszrizling következik kérem szépen, 2002-es, október 6-án szüreteltük, – és már csorog is a lopóból a poharamba. Így megy nálunk egy borkóstoló! – szól az egyszerű megállapítás, s közben már bőven túlvagyunk a huszadik bor kóstolásán is. A végére jut két Turán főbor 2008-ból és 2007-ből és egy Shiraz aszú 2008-ból, mely kellemes, mégsem tolakodó édességével megfelelő záróakkordja volt a pincés kóstolásnak.
Közben a házban a borász családja által megterített asztal várja a társaságot. A vacsora meglepetés a társaságnak, de Kalónál sokszor a maratoni kóstolók elengedhetetlen része. Sült őzhússal, ecetes szilvával és káposztás cvekedlivel megrakott tányérok kerülnek az asztalra, saját Egri Bikavérrel telnek a poharak.
Kaló nem fogad el pénzt, mi csak saját örömünkkel, az elismeréssel és a jóérzéssel fizettünk, mely legnagyobb ajándék és gazdagság Kaló Imre számára. Hihetetlen élmény, hihetetlen borok és ember. Valóban barátként fogadott és viselkedett velünk, ez itt nem holmi frázis.
Kaló bort boltok polcain (sajnos, vagy sem nehéz eldönteni) nem kapunk, ez a borász elhatározása, viszont mindenkit, – szó szoros érelemben Mindenkit –. szívesen fogad pincéjében, ahol aztán bármely borából szívesen tölt a poharunkba. Aki teheti annak mindenképpen csak ajánlani tudom: menjen el, mert aki szereti a bort annak érdemes ezt átélnie. Mi pedig visszatérünk, mert aki egyszer volt Kaló Imrénél Szomolyán, és tudta értékelni mindazt, amit kapott, visszatér. Bizonyosan.

Pósfai Csaba

Hát igen. Most, hogy ideültem a klaviatúra elé és lepötyögtem, a fenti három szót hogy „kérek két percet”, egyre inkább az érzésem, hogy ha akarom, ha nem, az egyre jobban meszesedő szürke állományomban már ott motoszkál, a kimondatlan gondolat: bizony-bizony öregfiú ebben az esztendőben ez lesz az utolsó ilyen jelentkezésed. Azt nem tudom, de nem is tagadom, hogy az effajta gondolatok a korral járnak. De így utólag visszagondolva erre a kéretlenül is hozzám furakodó, furcsa érzésre, azt gondolom, hogy ennek valószínű oka, minden bizonnyal az a szó hogy „utolsó” (vagy mint gondolat, az hogy „utoljára”).
Tudják, vagy tudjátok – ossza be mindenki, kinek hogy dukál, – ez olyasvalami érzés mint amikor, hogy konkrét példát említsek, az ember gyereke kora reggel a Malom Vendéglő melletti buszmegállóhoz igyekszik, és azt látja, hogy a Kossuth utca elején, a hajdan volt tanácsháza, később iskola, majd könyvtár, meg a Bözsi néni háza előtti utat, körbe szalagozzák. Az épületek előtt, lánctalpas markoló, meg teherautók gyülekeznek.
Ösztönösen megállok egy pillanatra. A böhöm nagy gépek közötti réseken, még látszik, hogy minden a helyén van. Még olvasható a „könyvtár” felirat, még látható Bözsi néni téli pihenőre vonult, mit sem sejtő virágos kertje, udvara. Aztán csak estére, mikorra a kórházilag munkálkodó embergyógyászoktól mindenféle javallatokkal feltarisznyázva, hazafelé baktattam, csak akkor tudatosult bennem, hogy ami már nincs, vagy már nagyrészt romokban hever, azt reggel láttam utoljára.
Hogy ez nem igazán jó példa, hiszen első nekifutásra sok benne a szomorúság? Hát igen is, meg nem is. Mert – elfogadom – lehet abban egy kis nosztalgikus szomorúság, hogy a buldózer, rettentő kíméletlenséggel törte, zúzta szét az elmúlt idők keserédes emlékeit őrző falakat, a falak között leélt, megélt álmokat, szerelmeket, örömöket és fájdalmakat, találkozásokat és elválásokat, a mindennapok történéseit. Ez mind-mind igaz dolog.
De ha arra is gondolunk, hogy a csupaszra vetkőztetett, legyalult földre, valahol valakik már kigondoltak kitervezhettek valami újat, valami mást, ami majd az ide készülőkkel, az ő álmukkal, az ő életükkel fog benépesülni, akkor talán nem is olyan szomorú ez a történetecske.
Mielőtt az Öregesztendő homokóráján lehullana az utolsó porszem, én is elköszönök. Viszlát, jövőre.

Béla bácsi

Szeretettel hívjuk és várjuk községünk minden lakóját a szilveszteri tűzijátékra, mely a Gyermelyért Faluvédő Egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül.
A hagyományoknak megfelelően a faluközpontból, a pezsgőbontást követően, 0 óra 15 perckor kerülnek fellövésre a rakéták. Az évet lezáró esemény finanszírozását a Gyermelyért Faluvédő Egyesület vállalja, azonban szívesen várjuk és örömmel fogadjuk bárki anyagi hozzájárulását. A támogatásokat a Faluvédő Egyesület Takarékszövetkezetnél vezetett 58600537-11032182 számú számlájára lehet befizetni. A megjegyzés rovatba kérjük beírni: „Tűzijáték támogatás”. A felajánlásokat előre is köszönjük!

Mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket és újévet kívánunk!
az Egyesület vezetősége

Minden évben megrendezett Mikulás-kupán a karatésaink idén is kiváló eredménnyel szerepeltek. A térségi versenyen többek közt Szomor-Gyermely, Csolnok, Piliscsaba, Szigetmonostor, Göd és Perbál klubjai mérték össze tehetségüket. Két számban lehetett nevezni,
KATA (formagyakorlat) és KUMITE (küzdelem).

KATA eredmények:
Kosztka Zsuzsanna III. helyezett,
Kalicza Zsófi II. helyezett,
Dévényi Gergő III. helyezett,
Fridrich Petra III. helyezett,
Spilák Levente III. helyezett

KUMITE eredmények:
Kalicza Mihály II. helyezett,
Dévényi Gergő I. helyezett,
Fridrich Kristóf I. helyezett

Gratulálunk az elért eredményekhez és reméljük hogy továbbra is ilyen sikeresek lesznek!
Szűk István

Kedves Gyermelyiek!
Karácsony angyala már lelkünk ajtaján kopogtat. Nincs szebb, mint a várakozás, az advent lágy, mézízű, békés időszaka. Amikor együtt vagyunk, amikor egymásra és befelé, a lelkünkbe figyelünk. Csodás hangokat hallhatunk ilyenkor. Érdemes figyelni a belső hangokra, mert jóvoltukból az év 365 napjára elegendő tartalékokat képezhetünk.
Legyen ez így idén is. Legyünk együtt idén is! Közös Adventunk a gyermelyi Főtéren 2009. december 20-án 17.00 órakor kezdődik.
Mindenkit őszinte szeretettel hívunk és várunk egyházainkkal, a gyermelyi karitásszal, óvodásainkkal, iskolásainkkal együtt, ahol forralt bor és tea gőzébe burkolt édes sütemény illata lengi be a teret. Kérjük, aki kedvet érez hozzon egy tálca sütit, amelyből aztán mindenki kedvére fogyaszthat.
Legyünk ott Mindnyájan, mert a szeretetben együtt lenni, ünnepelni jó!

A szervezők

2009. december 20-án 17.00 órakor
a Petőfi téren

Az ünnepi műsort hagyományainkhoz híven előadják:
az Egyházaink képviselői
a Gyermelyi Karitász Csoport, valamint
az Oktatási és Kulturális Központ Óvodásai, Iskolásai

„ÉBREDÉS” címmel

Megnyitja:
Balog Edina és
Csikós Attila

Megtekinthető:
2010. január 6-ig
nyitvatartási időben illetve külön egyeztetett időpontban (telefon: 30/475-6099)

„Minden szívből szóló karácsonyi énekben,
A kandalló ropogásában és melegében,
Az ünnepi ebéd közben,
A beszélgetésben és nevetésben,
Minden képeslapban, amit egy barát, vagy a család küldött,
Minden, amit ebből meghallunk,
és ami elgondolkodtat bennünket,
az maga a szeretet.”