2010. február 26., péntek

Pálinka Est először, de nem utoljára

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy alátámasztották a kezdetekben még bizonytalan elképzelésünket, miszerint a jó pálinka is „megér egy misét!”
Úgy érezzük, hogy igazán jól sikerült február 19-én az első gyermelyi Pálinka Est és erről a helyszínen nagyon sok megerősítést kaptunk. (Igaz, hogy már néhány korty pálinka után, de ettől még hitelesnek érezzük a véleményeket.) Köszönjük szépen Tóth Lászlónak az előadását, mely az ígértekhez hűen, valóban érthetően világított rá a pálinka készítés lépéseiben rejlő lehetőségekre és veszélyforrásokra. Az előadás anyagából a következő számban közlünk egy összefoglalót, s ezzel egyidőben eléretővé tesszük a diavetítés anyagát is.
Köszönjük szépen a kóstolásra felajánlott pálinkákat! Az előzetesen tett felajánlásokon túl további mintákat is kaptunk, így húsznál is több palackból kóstolhattuk a különböző (barack, szilva, körte, törköly, meggy, birs, alma, málna) nedűket.
Látjuk, hogy van értelme ezt a rendezvényt életben tartani, így szándékunk szerint jövőre lesz folytatása. Ismét közvetlen, jórészt kötetlen és barátias hangulatú estét tervezünk, természetesen teret adva szakmai ismereteknek is, de erről majd később.
A rendezvényen készített fotók megtekinthetők az egyesület honlapjának fotóalbumában (www.gyermelyert.hu)!
Köszönjük a terem biztosítását az Önkormányzatnak, a projektort az ÁMK-nak, a péksüteményeket pedig a Gyermelyi Pék Kft-nek!
Kellemes másnapot kíván:
Bederna Zoltán és Pósfai Csaba

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!