2010. március 13., szombat
A Bormustráról
Március 5-én, pénteken ismét bormustrán találkozhattak a gyermelyi borkedvelők és készítők. Immár sokadszor szervezte meg a Gyermelyért Faluvédő Egyesület, ifj. Fülöp László és Végh Zsigmond közreműködésének köszönhetően az elmúlt évig évadnyitónak számító rendezvényt. Idén ugyan beelőzött a Pálinka Est, de a bormustra szerepe ezzel cseppen sem változott.
A Nyakas pincészet színeiben kezdődött az est, ahol Nagy Péter úr tartott igen érdekes előadást a Nyakas Pince Zrt. marketing módszereiről. Az eddig megszokott előadásoktól merőben más témát hallottunk, de a jelenlegi gazdasági környezetben igen nagy aktualitással bírót. Érdekes volt hallani, hogy a pincészet igen kis mértékben használja a hagyományos reklámelemeket, mint TV, újság vagy egyéb hirdetés, hanem sokkal inkább a szakmai fórumokat, az azokon elért sikereket próbálják kihasználni, és kiprovokálni, hogy kérésük és ezáltal külön költség nélkül jelenjenek meg akár szakmai, akár szórakoztató lapokban, műsorokban. Természetesen Péter nem jött üres kézzel, négyféle töki fehérbort kóstolhattunk az előadás alatt.
Köszönjük a kóstolásra adott fehér bor felajánlását Kovács Nándornak és Kovács Józsefnek, hiszen így mindenképpen nevezhetjük a rendezvényt gyermelyinek. Annál is inkább, mert ezen borok igenis megállják a helyüket az előzően kóstoltak között, természetesen nem vitatva a Nyakas magas szakmai színvonalát, de akkor is, az utóbbi két bor a „miénk”!
És hát ugye, mivel a legtöbben nem érkeztek üres kézzel, a kóstolgatás tovább folytatódott a füstöltárus hidegtálak mellett, egy kis nótázás (csak úgy zengett az aula!) közben.
A Bormustrán készült fotók megtekinthetők a fotóalbumban.
Egészségünkre!

Bederna Zoltán
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése