2010. március 13., szombat

Választási kiskáté (II. rész)

Az előző részben a választások előtti fontosabb mozzanatokról, a parlament összetételéről olvashattak. A folytatásban a szavazásról, eredményességről, érvényességről és a két forduló jelentőségéről ejtünk néhány szót.

Apa, kezdődik!
A választások előtti napokban pattanásig feszülnek az idegek. A miénk a politikusok miatt, a politikusoké az eredmények miatt. A szavazás előtti nap 0:00 órától urnazárásig (vasárnap 19 óráig) kampánycsend lép életbe, és két nappal korábban már nem lehet közvélemény-kutatási adatokat sem nyilvánosságra hozni. Persze mindig van egy-két „véletlen, kirívó eset” ezekben a napokban is, de én még nem láttam kalodában senkit emiatt.
Aztán eljön a vasárnap és eleget téve állampolgári kötelességünknek – és megnyugtatva lelkiismeretünket, mondván rajtunk nem múlott – elmegyünk szavazni. Ahogy a Oscar-díj esélyes gyurmafilmekben is bemutatják nekünk, az első fordulóban biztos, hogy a boríték mellé két lepecsételt szavazólapot kapunk. Az egyik az egyéni jelöltek lapja, melyen a jelölt neve és az őt indító szervezet neve található, míg a másik a területi (megyei, avagy fővárosi) listák lapja, ugyancsak a szervezet és a listavezetők nevével. A magyar választási rendszerben országos listára nem lehet szavazni, azokat a helyeket az ún. töredékszavazatok alapján töltik fel (erről a következő részben bővebben). Mindegyik lapon csak egy helyre ikszelhetünk. Ha megvannak az ikszek és már unjuk a fülke meghitt magányosságát, akkor bedobjuk az urnába a papírokat és távozunk.Bár Gyermelyen nem valószínű, hogy találkozunk ilyennel, mégis fontos eleme a választásoknak az ún. exit poll (exit=kijárat; poll=szavazat, szavazás) jelentés, mely a választásokról távozók megkérdezésén alapul: Ön kire/mire szavazott?, teszik fel a kérdést. Ezek elemzésével szokott aztán tele lenni az esti hírműsor első fele, amíg a sok szakértő még nem tudja miről beszéljen.

Érvényes, eredményes, mindkettő, egyik semAhogy Palik László a Forma 1-es autók és pilótáik azonosításába, a sokat próbált tévés és rádiós műsorvezetők is bele-bele szoktak keveredni az érvényes, eredményes problematikába (legalábbis volt már rá példa). Mind az érvényességnek, mind az eredményességnek fontos szerepe van a választások során.
Érvényes a választás első fordulója, ha a választásra jogosultak legalább 50%-a plusz egy fő leadta szavazatát a választókerületben. Akkor eredményes is az első forduló, ha az egyik egyéni jelölt megszerzi a leadott érvényes szavazatok 50%-át plusz egy szavazatot. Ha már az első fordulóban érvényes a szavazás, akkor pártlistára már nem kell szavazni a második fordulóban, ezen felül, ha eredményes is, akkor nem kell második fordulót tartani, mert az egyéni jelölt is megválasztásra került. Ebből a folyamatábrából még világosabban látszik, tehát (kattintásra nagyobb lesz):Ha nincs meg az eredményesség és/vagy az érvényesség akkor második fordulót kell tartani. Ekkor azonban a pártlistákon túl, már csak az első három legtöbb szavazatot kapott egyéni jelölt indulhat. Egy párt jelöltje (elősegítve egy másik eredményesebb szereplését) a szavazás napján reggel 6 óráig jelezheti visszalépését. A második forduló akkor érvényes, ha a választók 25%-a plusz egy fő leadja szavazatát. Az eredményességi küszöb itt már nincs, a győzelemhez egyszerű többség szükséges (a legtöbb szavazatot kapó nyer). Ha a második forduló sem eredményes, új választást kell kiírni az adott választókörzetben.
A második forduló után aztán hátradőlünk, örülünk, bosszankodunk, várjuk a végleges eredményeket és a „parlamenti patkó” színösszetételét, melyet az OVB csakhamar ki is hirdet. De erről majd legközelebb.
Pósfai Csaba

0 megjegyzés:

Impresszum

Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com


A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek



©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!