Az elmúlt hét péntek délutánján azon morfondíroztam, hogy ha újságunkban továbbra is helyet kapok az ilyen olyan megítélésű, de lehet, hogy csak a számomra kedves „kétperces” szösszeneteimnek, akkor szinte „tót ziher” hogy előkaparok majd néhány olyan dolgot a régi mániáim közül. amit a „lesz, ami lesz” alapon annak rendje és módja szerint olvasói közszemlére fogok tenni. Meg is előlegeztem magamnak, az előbb említett lehetőségeket, és a már említett pénteki napon gondolatgyűjtési és egyéb (kékfrankos) szándékoktól vezérelve kiültem a „Malom” vendéglő teraszára.
Mert ha még nem tudná, valaki itt kérem, tisztelettel van akár két trattoriára is elegendő terasz, méghozzá igazi terasz, és olyan terasz, amilyennek egy terasznak lenni kell. Kedves kis asztalokkal, eső ellen pillanatok alatt összeszedhető székekkel, a vénasszonyok nyarát bátran vállaló napernyőkkel satöbbi, satöbbi. Szóval kiültem a teraszra és nézelődtem, mert a teraszokon általában nem robotolni, hanem nézelődni szoktak a népek. Tehát ahogy illik, szemlélődöm, szemlélődöm, és egyszer csak azt látom, hogy velem szemben, vagyis „sré vizavé” a forráskút melletti térképes- tábla előtt, ott áll,(matematikailag megközelítve a dolgot, egy darab és még egy darab, tehát) kettő ember. bővebben kifejtve a dolgot, ezt úgy is mondhattam volna, hogy egy férfi meg egy nő. Közismert szerénységem nem engedné, hogy ez ügyben túlfényezzem magam, de azért minden dicsekvés nélkül is elmondhatom, hogy innen a teraszról nézvést, első ránézésre is meg tudtam állapítani, hogy az említett két ember közül, az a csinos, helyrevaló az, aki a nőből van. Méghozzá, és ez később ki is derült, olyanból, aki nem rejti véka alá a véleményét, és mint egy a Shakespeare világból ideszerződött „makrancos Kata” a teraszon is jól hallható módon, mint egy betöretlen kazahsztáni kanca, szinte toporzékolva vitázott, a vele szemben nagyon gyámoltalanul tébláboló, és szerintem legalább 20-30 évvel korelőnyösebb helyzetben leledző úriemberrel. Amit meg tudtam jegyezni a kettőjük közötti viharos dialógból az körülbelül az alábbi.
„Figyelj csak kedves Lacikám (és itt most csak zárójelben jegyzem, meg hogy a helyszínen igazándiból nem ez a név hangzott el, az igazi név „jobb a békesség alapon” hadd maradjon az én titkom, aminek persze szerintem sincs sok értelme, hiszen itt Gyermelyen az ilyenfajta titkok, hipp-hopp, ki szoktak derülni). De hogy folytassam a történetet, az előbb említett kancafrizurás hölgyemény mit sem törődve, az ingyen cirkuszra: „Te is jól tudhatnád Lacikám, hogy én itten gyülekező bámészkodókkal, intenzíven koptatva a beszélőkéjét, és csak harsogta, harsogta, a mondókáját.
„Te is jól tudhatnád Lacikám, hogy én itten születtem Gyermelyen és te, aki olyan okos is meg gazdag is, vagy és lehet, hogy a térképeket, is jól ismered viszont velem ellentétben te édes kis Krumpli bogyóm, ezen a szép elefántos táblán, csak a rajzokat látod, és fel sem dereng neked, hogy vagy szándékosan, vagy csak huncutságból, de félre vagy vezetve. Én aranyapám, pendelyes korom óta tudom, hogy ezen a tájon mindig Szomor felöl, kél a Nap és Tarján felöl, nyugszik”. Hát kérem tisztelettel ez volt az előtörténet, és akkor most jön az a nagy „csavar” amelyben kénytelen leszek elárulni, hogy ez a forráskút melletti közjáték nem más, mint kitaláció. Az egészből a terasz meg a tábla az, igaz, meg az, hogy néhányszor tényleg szóba hoztam már, hogy ez a nem kis pénzekért felállított. amúgy meglehetősen mutatós eligazító objektum bizony-bizony, egy kicsit hazudós.
Azt nem tudom, hogy az ebbéli véleményem elhíresülése, vagy más dolgok okán, de már előfordult velem hogy mondjuk egy helybéli potentátor, miközben kellő jóindulattal meglapogatta a hátamat, a lehető legbarátibb hangon ide duruzsolta:
„Figyelj Béla bácsi, hidd el, hogy mi is tudjuk, hogy merre van az arra, meg hogy milyen szerencsétlen dolog ez a (ahogy te nevezed) „hazudós” táblácska, ügye, de azért kérlek, hogy akkor te is fogadd el, hogy van itt jó néhány más és valóban fontos megoldani való dögivel”.
Hát persze, kedves barátaim, én ezt nem is vitatom, tenni meg megoldani való az mindig akad, ha kell akár rogyásig is, de azért én mégis sajnálom, sőt nagyon-nagyon sajnálom, hogy ez a más ügyeinkre is ráragadó vélekedés, eléggé elítélhető módon, az ilyenfajta táblák mögé búvik. Pedig tudhatnák, hogy ebben a dologban, nem a példának ide hozott tábla a fontos, hanem a tábla üzenete, mégpedig az itt élőket is minősítő hamis, megtévesztő üzenete.
Ezt a hazudós „táblát” ugyanis ha van rá tisztességes szándék és akarat, akár sec perc alatt igazmondóvá lehetne fordítani és az ilyenfajta gondolkodást? Lehetne? Miért is ne!
Béla bácsi