„1A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 5Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: »Mit keresitek a holtak között az élőt? 6Nincs itt, hanem feltámadt. (Lukács evangéliuma 24. fejezet 1-9.)

A 40 napos böjt, a lélekben átélt nagycsütörtök, a keresztre-feszítés nagypéntekje, és a gyászba borult nagyszombat után ujjongva mondjuk: HÚSVÉT VAN!
Gyermekkorom húsvétjainak hangulata, az emberek felszabadultsága még mindig szemem előtt lebeg. Korán reggel már a templomba készülődtünk. Katolikus testvéreink így köszöntötték egymást: – Feltámadt Krisztus! – Valóban feltámadt! A falusi kis templom messzire elhangzó harangszava hívogatja a település lakóit Isten dicsőítésére, az evangélium hallgatására. A hazalátogató rokonok szeretteikkel együtt ünnepi ruhájukat felöltve, boldogan indulnak az imádság házába, ahol a szélesre tárt templomajtók fogadják az örömünnepre igyekvőket.
A falusi nép életében mindig mélyen élt húsvét üzenete. Húsvét ünnepén közel jön hozzánk az élet és a halál, talán ez magyarázza azt, hogy ilyenkor sokan megcsendesednek és elgondolkodnak még olyan távoli kérdésen is, hogy miért is élünk, mi emberek. A legharsányabb tévécsatornákon is fel-felcsendül, ha valójában ritkaság számba menően is, de legalább egy-egy fájdalmas passió-részlet a zenetörténet legnagyobbjainak műveiből, vagy megjelenik a híradóban egy templom és akaratlanul is részt veszünk egy-egy istentisztelet valamelyik mozzanatában. Ezek a képek és ezek a hangok, amik ilyenkor közel jönnek hozzánk, az élet és magánosság, a szenvedés és halál képei és hangjai, csupa olyan nagy emberi témáé, amiket lehetőleg távol tartunk magunktól, de a húsvét közel hozza őket, mintegy szembesít minket ezekkel a témákkal. „Vallásos szelek járnak ilyenkor”, ahogyan Ady mondja.
A feltámadás gondolata, mély emberi vágy - az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! Olyan közel van egymáshoz húsvét és nagypéntek, összesen három nap, hogy nem is lehet egyikről a másik nélkül gondolkodni. Nagypénteken azt látjuk, milyen is az ember Isten nélküli állapotában, hogyan kegyetlenkedik még az ártatlannal is. Húsvétkor pedig azt látjuk, hogy „mi lehet a holtak porából”, ha egyszer Isten cselekedni kezd. Húsvétkor értjük meg, hogy több az élet, mintsem az eledel és a test is több, mintsem a ruházkodás. Ez a „több” állít meg most minket, mert hiszen mi is mindnyájan vágyunk az élet többletére.
Sokan nem tudnak mit kezdeni a feltámadással, annyira belenehezültek a köznapi élet dolgaiba. Élünk és meghalunk – idáig terjed sok ember látomása. Pedig a kegyelem világa éppen ott kezdődik, ahol az emberi erők véget érnek, és a húsvét éppen a köznapi gondolkodásunkat akarja felnyitni. Valami olyasmit mutat meg számunkra, amit sehol máshol nem találunk és hiába is keresünk. Azt látjuk a húsvéti történetben, hogy mi emberek általában nem is azt keressük, amit érdemes. Mit keresitek a holtak közt az élőt? – mondják a fényes ruhás angyalok az asszonyoknak. És azért kell ezt mondaniuk, mert az asszonyok maguk is járták a köznapi ember útját. Az ember keresi, amit az életben kereshet, amit az értelme diktál, amit a szokások is előírnak, ami emberileg természetes – és milyen sokszor nem találja. Nincs meg a boldogság, nincs meg a tervek megvalósulása, nincs meg az emberileg lehetséges, mert nem is azt keressük, amit érdemes volna. Mit keresitek azt, ami nincs? Hagyjátok a sok értelmetlen és hiábavaló keresést - a Feltámadottat keressétek! Ő él és előttetek megy. Ő ott van veletek, erőt ad és megvigasztal. Megmutatja azoknak a helyes utat, akik figyelnek rá. Derűt és hitet hoz a csüggedt szívetekbe. És azért teszi ezt ő, aki testében szenvedett és testben meghalt, azért teheti, mert van lelki test is! Nem csak fizikai valónk létezik, hanem az a másik, belső, lelki valóság is.
Amikor egy ember életét szemléljük, mondhatunk róla véleményt, akár ítéletet is, de egyet sosem szabad elfelednünk: ez az ember így vándorol Isten felé, ahogyan él, és most itt tart, ahol éppen látom őt. Ezt a többletet is a húsvét hozta nekünk, így látni egymást. Nem csak az eredményeken és sikereken vagy kudarcokon át, hanem, mint aki Isten felé tartó vándor. Ugye, milyen sok dolog más lenne ebben a világban, ha sokan így látnák embertársaikat! Nem csak test, nem csak életkor, nem csak fizikai szépség vagy rútság, hanem egy társ a vándorlásban, amely Istenhez tart.
Ezek jegyében legyen áldott és örömteli ünneplésünk ebben a húsvétban! Mint akik tudják azt, hogy a Feltámadott jelenléte átformálja a mi belső emberünket!