2010. február 26., péntek
Színház meghívó
2010. március 13-án, szombaton színházlátogatást szervezünk a Rév – Komáromi Jókai színházba.
Jelentkezni Rácz Tibor szabadidő szervező-könyvtárosnál lehet. Tel: 06-34-370-305, racz.tibor@jacsanet.hu
A tartalomból
A történet szerint adott egy szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amorózó (Horányi László m.v.), aki egyedül neveli eladósorba került, kissé beszédhibás lányát (Tar Renáta). Élnek éldegélnek Dorinával, a könnyűvérű házvezetőnővel (Bandor Éva Jászai Mari-díjas), a szomszédban a magányos Agnesevel, a tésztaspecialista panzió-tulajdonosnővel (Varsányi Mari) és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló kávézótulajdonossal (Olasz István).
Azután adottak az Anconába tévedő többiek. Egy halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikus (Majorfalvi Bálint), egy életunt milliomos (Ollé Erik), egy szentéletű bölcs, akinek csuhája alatt érző szív dobog (Holocsy Krisztina) és egy tűzrőlpattant magyar lány, aki gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken (Holocsy Katalin). Történetük kacagtatva fordulatos, kedvesen pikáns és szellemes összekacsintás, a hetvenes évek nagy olasz slágereivel.
Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát nézzük meg, Lévay Adina rendezésében.
Indulás:
16.40 Máriahalom
16.50 Szomor – Coop parkoló
16.55 Gyermely – Posta parkoló
17.00 Gyermely – ÁMK
Indulás:
16.40 Máriahalom
16.50 Szomor – Coop parkoló
16.55 Gyermely – Posta parkoló
17.00 Gyermely – ÁMK
Jelentkezni Rácz Tibor szabadidő szervező-könyvtárosnál lehet. Tel: 06-34-370-305, racz.tibor@jacsanet.hu
Rácz Tibor szervező
A tartalomból
A történet szerint adott egy szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amorózó (Horányi László m.v.), aki egyedül neveli eladósorba került, kissé beszédhibás lányát (Tar Renáta). Élnek éldegélnek Dorinával, a könnyűvérű házvezetőnővel (Bandor Éva Jászai Mari-díjas), a szomszédban a magányos Agnesevel, a tésztaspecialista panzió-tulajdonosnővel (Varsányi Mari) és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló kávézótulajdonossal (Olasz István).
Azután adottak az Anconába tévedő többiek. Egy halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikus (Majorfalvi Bálint), egy életunt milliomos (Ollé Erik), egy szentéletű bölcs, akinek csuhája alatt érző szív dobog (Holocsy Krisztina) és egy tűzrőlpattant magyar lány, aki gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken (Holocsy Katalin). Történetük kacagtatva fordulatos, kedvesen pikáns és szellemes összekacsintás, a hetvenes évek nagy olasz slágereivel.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése