Az egyházi esztendő legnagyobb ünnepének, húsvétnak, és a hozzá kapcsolódó időszaknak van az egyik leggazdagabb hagyománya a Kárpát-medence néprajzában. A „hamvazószerdától" fehérvasárnapig terjedő időszak néphagyományában és a szokásokhoz kapcsolódó tárgyakban elválaszthatatlanul összefonódik a természet ébredésének tapasztalata a feltámadás hittel, a termé­kenységvarázslás a test és a lélek megtisztulásával, a pogány babona a keresztyén hitvallásossággal.
Húsvét ünnepének református gyülekezeteinkben is változatos, sokszínű hagyománya van. A régi írások szerint „neveztetik pedig ilyen nevezettel á hús vételétől; mivel negyvennapi böjt után akkor kezdettek elsőbben húst enni. Nagyobb örömben egy ünnepet sem töltenek a keresztyének, mint húsvétot, amelyben nem csak prédikáltatták a Krisztus feltámadását, hanem egyik a másikat köszöntötték ilyenkép­pen: Surrexit Dominus! - Feltámadott az Úr! Más azt felelte: Vére surrexit et Simoni adparuit! - Bizonyára feltámadt és megjelent Simon­nak! Ezen a napon az Úr Vatsorájával elmúlhatatlanul éltek.”
A középkorban ezen a napon volt a katekhumenusok keresztelése, „akik ezen a napon vízbe meríttettenek vala”. „Fennmaradt volt a magyaroknál az a szokás, hogy húsvét másod napján öntöz­ték, vízbe hányták, egyik a másikat.” Valószínű innen ered húsvét második napjának „vízbehányó, vízbevető-hétfő” elnevezése, és a még ma is gyakorolt locsolás szokása.
Hogy is kerül a hímes tojás a húsvéti asztalra?
„1. Némelyek ennek eredetét a Sidóknál keresik, akik keményén főtt tojást tesznek el Húsvétban, s ezzel Jeruzsálem romlását ábrázolják.
2. Mások úgy adták elő, mintha a Föld újjászületésének, vagy termésének volna Szimbóluma, kiábrázolója.
3. Helyes okát, egyebet nem találjuk, hanem ezt, hogy felállván a Böjt, a keresztyének közt semmi sirost, vajat s tojást is enni szabad nem volt. Amely tojásokat azért hosszú böjtben összegyűjtöttek, azokat aztán Húsvétban örömmel ették, osztották Jóakaróiknak, s hogy kedvesebb ajándék legyen, mégis kezdették festeni, amely osztán felragadott és maradott az emberek között. Ezt erősíti az, hogy 1. Tsak Húsvétkor tselekszik; 2. nagy örömmel viszik véghez; 3. hogy adják a gyermekeknek, szomszédoknak s kivált a Kereszt Atyák és Anyák a magok Keresztfioknak s Leányoknak..."
1559 táján a török hódoltságban a gyulai uradalom területén illendő kötelessége volt minden jobbágynak, hogy húsvétkor a földesúr asztalára tíz tojást, egy bárányt és egy sonkát küldjön ajándékba.
Szatmárban, Betegben, Szabolcsban, de a Hajdúságban is, ma is gyakorolt szokás, hogy a húsvéti locsolkodás során a gyermekek legelőször a keresztszülőket locsolják meg.
Református gyülekezeteinkben máig megőrzött jellemvonása húsvét ünnepének az örvendezés és az úrasztalához való járulás. Régebben pedig ünnep második napján a református falvakban, ahol a locsolkodás - valószínűleg pogány eredete miatt - kevésbé, dívott, a gyerekek köszöntő verssel járták a falut. A köszöntésért piros tojást, süteményt kaptak. Számos húsvéti köszöntő verset őrzött meg a hagyomány, melyek között vannak olyanok, amelyek pogány elemeket is tar­talmaznak, és olyanok is, amelyek kifejezetten utalnak a húsvét ünnepének jelentőségére.

Igen, a korábbi évek húsvétjai igazi ünnepek voltak, mert akkor az emberek még ismerték az ünneplést és külsődleges megnyilvánulásaikban is tudtak különbséget tenni ünnep és hétköznap között, és értettek ahhoz is, miként kell ünnepet szerezni egymásnak.
Valahogy ez hiányzik most napjainkból: igény az ünnepre, az ünnepszerzés készsége és az együtt ünneplés önfeledt öröme. Húsvét a korábbi időkben az ajtónyitás, kaputárás ünnepe volt. Illett az ünnepköszöntőket felkészülten húsvéti hímes tojással, kaláccsal, s egyéb finomsággal fogadni.
Akkor húsvét elmaradhatatlan kellékeit nem boltban vásárolták, hanem azokat a szeretet, a fantázia, a kéz ügyessége készítette és tette feledhetetlenné és pótolhatatlanná. Milyen ünnepet „szentelünk”? Rajtunk áll.
Adja a jó Isten, hogy húsvét ünnepe legyen mindannyiunk számára élő ünnep, egymáshoz és Krisztushoz való odafordulás! Ezen sorokkal kívánok a tisztelt olvasóknak: Boldog, áldott ünnepet!

(Az idézetek Molnár Ambrus, egyházi néprajzos lelkipásztor református hagyományokat bemutató összeállításából származnak.)