Talán tavaly ittam először Kaló Imre borából, de örök nyomot hagyott bennem. Turán fajtájú szőlőből, javarészt aszúsodott szemekből készült, édes volt, mégsem émelyítő, és mérhetetlen illatos-mézes. Vörös aszúnak is mondják, azonban mivel az aszú elnevezés Tokajt illeti, hivatalosan Turán főbornak nevezik, mely kifejezés méltón kifejezi hatalmasságát. Talán emlékeznek még rá, hogy az idei falunapon Eger környéki borokat kínáltunk kóstolásra. Kaló Imrétől kétféle fehérbort ízlelhettek meg a szerencsések, és bizton állíthatom, aki kóstolta, tudja, a 2002-es Zöld Veltelini zamata megmarad az ember szájában. Ekkor határoztam el: el kell mennem Szomolyára, megismerni e borok alkotóját, melyre csakhamar lehetőségem is adódott.
Már a novemberi ködös sötétben érkezünk Szomolyára, pedig az óra alig ütötte el a délután négyet, így sajnos csak sziluettjét láthattuk a Bükk alján elterülő híres vulkáni tufás domboknak, melyeken Kaló Imre szőlői teremnek. Szó szerint teremnek, még így november végén is, hiszen vannak területek, ahol még nem volt meg a szüret.
– Isten hozott Benneteket, kedves Barátaim! – hangzik fel a köszöntés a parasztházból, és nem kevesebb szívélyességgel üdvözöl bennünket a két vizsla is. A több, mint négyórás kóstoló maratonra a többiek még nem érkeztek meg, így hárman ballagunk a pincékhez, kezünkben a poharas dobozokkal. A tufába vájt pincében hordók kétoldalt, két szint magasan, középütt kádak, melyekben még az idei termés némelyike fortyog egy-egy buborékkal, vagy már elforrt, de héján ázik még néhány hetet. Nem puccos, fénylő, díszes terembe érkezünk, ez egy egyszerű pince, illata rögtön lebilincsel, és megnyugszom, nem egy "karótnyelt" kóstoló lesz itt. – Talán kezdjük ezzel a 2008-as száraz Chardonnay-val! Mit szóltok...? Örülünk neki, s megköszönjük, mint mindegyiket.
Házigazdánk igazi természetszerető és tisztelő ember, ki a mindennapokban erdészként dolgozik, s mellette az 17 hektárnyi szőlőjével, és boraival is foglalkozik. Kaló mindent a természet erejéből vezet le, mely mindent megad az embernek, mire szüksége van. Ki kellene tudni használni ennek lehetőségét, meg kellene tanulni újra a régi módszereket, és tisztelni azokat, kik hajlandóak foglalkozni ezen értékteremtő munkával, mert mi értéket teremtünk – vallja. Igazán kár, hogy sokszor ezt nem becsülik, és az értékteremtő embert ellehetetlenítik növekvő terhekkel, adminisztrációval és bűnös törvényekkel – sajnálkozik. Tudtam, hogy a nem csupán a borokról fog szólni ez az este, minden bor mellé jár egy rövid eszmefuttatás, életfilozófia, józan ész, hazaszeretet, tréfa, szőlőművelés, tudomány és irodalom. Közben érkeznek folyamatosan a vendégek, a borász mégsem vendégként, hanem barátként üdvözöl mindenkit. Folytatjuk a kóstolást.
2004-es Királyleányka következik, melyet 21 magyar cukorfokkal szüreteltek. Az íze frenetikus, aszús jellegű illata van, mégis száraz, de aztán alig ocsúdunk az ámulatból, mire poharunk alján ugyancsak Királyleányka, immár 2003-as, 22-es cukorfok feletti szüreteléssel, akácfa hordós érleléssel. Megkóstoljuk, s mindenki elismerő hümmögéssel és „azannyát!”-tal nyugtázza a nedűt, ilyet még nem ittunk, az biztos!
– Ebben az országban szinte mindent meg lehet termelni, amire szükségünk van, legyen az bor, tej, gyümölcs. – mondja, s igazat kell neki adnunk. Miért kell külföldi alja termékekkel etetni, itatni az embereket, amikor kiváló adottságaink vannak minden téren ugyanezen termékek előállításához? – teszi fel a kérdést, mely sajnos megválaszolatlan marad.
Kaló Imre olyan borász, akiből igen sokra lenne szüksége az országnak, nem csak borászként, emberként, közszereplőként is. A borászatból, önmagából nem lehet megélni, aki azért csinálja, nem fog jó borokat termelni – állítja, és bizonyosan sokan vannak a szakmában, akik nem értenek vele egyet. Vendéglátónk tényleg nem a pénzért csinálja. Azért termeli a szőlőt, hogy, mint mondja – barátaimat, benneteket vendégül láthassam, örömet szerezzek az embereknek. Mert ha ti örültök, én is örülök, érdemes volt dolgozni vele. Jóravaló magyar emberekhez eljut így nem csak a bor, hanem mindaz, amit ez körülvesz.
Így valóban nem lehet pénzben mérni az értéket, de legalábbis nehéz. Itt a egy tőkén maximum egy kiló szőlő terem, de az aszúsodást elérő fajtáknál még fél kiló sem. Kaló nem présel, csak színel, tehát a bogyózást-zúzást követően nyílt kádakban több heten keresztül áztatásos erjesztésnek veti alá, majd leszűri a „hegy levét” és hordóba tölti érlelésre, mely fajtától függően akár 2-3 évig is eltart. Vár. Nincs fejtés, nincs kezelés és csodaszer, itt csak kénnel találkozik a bor. Vallja, minden megvan a szőlőben és a hordóban, ami kell ahhoz, hogy jó bor készüljön belőle, csak várni kell. A borai ezt igazolják száz százalékig. A pincéiben fajtákat és évjáratokat figyelembe véve több, mint kétszázféle bora van. Sok tétele a tanulást, kísérletezést szolgálja, egy-egy szőlőfajtával, borokkal, házasításokkal. Megkóstoljuk aztán az idei termést is, némelyik még kádban, de érződik rajtuk: egyik-másik igazi nagy bor lesz néhány év múlva. Kitűnő évjárat lesz ez, gyerekek – mondja mosolygó szemekkel, na egészségetekre!
Ez bor, nem alkohol, higgyétek el! – szól belőle az egyszerű kinyilatkoztatás, és valójában oly magasan van a léc Kalónál minőség tekintetében, hogy nehéz vele versenyre kelni. Nehezen is hihető, hogyan lehetnek ugyanabban az élelmiszer kategóriában – nevezetesen a boréban, – a boltok polcain található 300-400 forintos alkoholos lé és a kezemben lévő pohár alján csillogó nedű. Sehogy! Vérlázító, ami Vincze Bélával történik – osztja meg velünk véleményét ezen aktuális és közvetlen környezetét is érintő kérdésben. Érdekes módon a mindenféle lőrék gyártói továbbra is borként értékesíthetik terméküket, őket nem kezdte ki senki. Ne csodálkozzatok, – mondja, ők senkinek nem állnak útjában!
– Olaszrizling következik kérem szépen, 2002-es, október 6-án szüreteltük, – és már csorog is a lopóból a poharamba. Így megy nálunk egy borkóstoló! – szól az egyszerű megállapítás, s közben már bőven túlvagyunk a huszadik bor kóstolásán is. A végére jut két Turán főbor 2008-ból és 2007-ből és egy Shiraz aszú 2008-ból, mely kellemes, mégsem tolakodó édességével megfelelő záróakkordja volt a pincés kóstolásnak.
Közben a házban a borász családja által megterített asztal várja a társaságot. A vacsora meglepetés a társaságnak, de Kalónál sokszor a maratoni kóstolók elengedhetetlen része. Sült őzhússal, ecetes szilvával és káposztás cvekedlivel megrakott tányérok kerülnek az asztalra, saját Egri Bikavérrel telnek a poharak.
Kaló nem fogad el pénzt, mi csak saját örömünkkel, az elismeréssel és a jóérzéssel fizettünk, mely legnagyobb ajándék és gazdagság Kaló Imre számára. Hihetetlen élmény, hihetetlen borok és ember. Valóban barátként fogadott és viselkedett velünk, ez itt nem holmi frázis.
Kaló bort boltok polcain (sajnos, vagy sem nehéz eldönteni) nem kapunk, ez a borász elhatározása, viszont mindenkit, – szó szoros érelemben Mindenkit –. szívesen fogad pincéjében, ahol aztán bármely borából szívesen tölt a poharunkba. Aki teheti annak mindenképpen csak ajánlani tudom: menjen el, mert aki szereti a bort annak érdemes ezt átélnie. Mi pedig visszatérünk, mert aki egyszer volt Kaló Imrénél Szomolyán, és tudta értékelni mindazt, amit kapott, visszatér. Bizonyosan.

Pósfai Csaba