2010. február 26., péntek
Gondolatok az ökumenikus imahétről
Az ökumenikus imahét az elmúlt évtizedek folyamán a magyarországi egyházakban széles körben hagyománnyá lett, melynek évekkel ezelőtt a gyermelyi református- és római katolikus templom is otthont adott.
Hitéletünk sokszínűségét is bizonyítja az, hogy a Gyermely, Szomor és a környező falvak területén lévő keresztyén felekezetek, békességben élnek egymás mellett, akik vágynak arra, hogy közösen is kifejezésre juttathassák, megélhessék a Teremtő Istenbe vetett meggyőződésüket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az évről évre megrendezésre kerülő ökumenikus imahét.
Az imahét minden estéjén összegyülekeztünk, hogy közösen, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül kérjük a Szentlélek jelenlétét, hálát adjunk Isten jótéteményeiért, és hallgassuk a Megváltó Krisztusról szóló igehirdetéseket. Gyermely templomainak, és az idén csatlakozó Szomor templomának szószékéről az Ige, Szilágyi Sándor lelkész (Tatabánya), Vigyázó Miklós kanonok plébános (Budapest), Petró Klaudia lelkész (Gyermely), Dr. Juhász Gábor plébános (Budapest), Tislér Géza lelkész (Csopak) tolmácsolásában hangozhatott.
Ha nemcsak megvallani, hanem megélni is akarjuk, hogy Jézus Krisztus egyháza egyetemes egyház, akkor keresnünk kell az egyház többi részével a kapcsolatot. Ha nem vagyunk készek másokra figyelni és velük együtt imádkozni, akkor megtörténhet, hogy önelégülten önmagunk körül forgunk.
A különféle hitvallású keresztyén gyülekezeteknek szükségük van arra, hogy egymás hite által épüljenek és gazdagodjanak. Fontos, hogy első kézből szerzett tapasztalatok alapján is megismerjék egymás hitéletét, tanítását és kérdéseit. Saját önértelmezésünkben is erősíthet, ha komolyan szembenézünk azzal, ami mások vélekedése vagy kritikája rólunk.
A különféle keresztyén gyülekezetek minden kapcsolatot nélkülöző szomszédsága veszélyezteti a Krisztusról való bizonyságtétel hitelét nemcsak magában a keresztyén gyülekezetben, hanem a nemkeresztyének között is. Ezek az alkalmak erősítik hitünket, reményünket és emberi kapcsolatainkat. Az egyháztagok jelentős része ezért tekint nagy várakozással az ökumenikus alkalmakra.
Hálát adunk Istennek ezért a hétért, és az Ő megtartó kegyelmében bízva reménykedünk abban, hogy az elkövetkezendő években is lesz alkalmunk hasonló közös elcsendesedésekre.

Petró Klaudia, református lelkész
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése