2010. február 5., péntek
Ökumenikus imahét Gyermelyen és Szomoron
A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT
2010. február 8 – február 12.
„Ti vagytok erre a tanúk” (Lk 24,48) mondja Jézus a tanítványainak, amikor azok értetlenkedve, ámulva és hitetlenkedve fogadják megjelenését a feltámadás után. A mondat kijelentő és egyszerűnek tűnik. Tartalma azonban a keresztény élet és lelkiség egyik legfontosabb velejárója. A tanítvány egyben tanú. Nem egyszerűen új törvényt és új értékrendet, vagy életformát tanult meg Jézustól, amit tovább kell adnia, hanem személyes tanúja annak, hogy Jézus maga az Isten Fia, akinek „adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18).
A tanítványból, - amikor mindez személyes élményévé válik,- tanú lesz. Tanú a tanúság minden kötelezettségével, felelősségével és szenvedésével. Természetesen a tanúság minden örömével is, hiszen jó hírt vinni örömteljes dolog még akkor is, ha olykor megpróbáltatással jár. Krisztus népe ezt a tanúságtételt kapja feladatul.
Az Egyetemes Imahét szentírási jelmondata arra is hív bennünket, hogy egybehangzó bizonyságtételünkkel teljes gazdagságában, meggyőzően és megnyerően tudjuk hirdetni Krisztus győzelmét és az abból ránk vonatkozó örömhírt. –előszó kivonat-
Kívánjuk, hogy az Imahét imádságai, a tanúk testvéri találkozásai ebben erősítsék a résztvevőket. Ezzel a lelkülettel, hívjuk az érdeklődőket a Gyermelyi- Református és Római Katolikus, valamint a Szomori Római Katolikus Egyházközségek vezetése nevében Ökumenikus Imahetünkre.
Az istentiszteletek 18 órakor kezdődnek, felváltva a református és a katolikus templomban.
Hagyományainktól eltérően, a szerdai alkalmak a jövőben a SZOMORI katolikus templomban lesznek megtartva.
Az alkalmak helyszínei és igehirdetői:
Február 8. hétfő
GYERMELY r.kat. templom:
Szilágyi Sándor lelkész (Tatabánya)
Február 9. kedd
GYERMELY ref.templom:
Vigyázó Miklós kanonok plébános (Budapest)
Február 10. szerda
SZOMOR r.kat. templom:
Petró Klaudia lelkész (Gyermely)
Február 11. csütörtök
GYERMELY ref. templom:
Dr. Juhász Gábor plébános (Budapest)
Február 12. péntek
GYERMELY r.kat. templom:
Tislér Géza lelkész (Csopak)
Nyíri Róbert, r.kat. kanonok, plébános
és Petró Klaudia, ref. lelkész

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Címkék
- 15éves (3)
- 1848 (5)
- adó 1% (1)
- advent (6)
- ajánló (5)
- ámk (28)
- bál (12)
- beszámoló (26)
- bor (17)
- cikk (30)
- civil szervezet (6)
- családi nap (4)
- egészség (1)
- egészségügy (1)
- egyesület (34)
- egyházak (21)
- elmélkedés (9)
- energiatakarékosság (9)
- falunap 2008 (6)
- falunap 2009 (11)
- falunap 2010 (1)
- falutv (2)
- farsang (6)
- felhívás (39)
- film (2)
- foci (13)
- forradalom 1956 (6)
- fotópályázat (5)
- hagyomány (15)
- halottak napja (2)
- helyreigazítás (2)
- himnusz (1)
- hírek (32)
- húsvét (2)
- infó (6)
- iskola (11)
- kaló (1)
- karácsony (7)
- kétperces (17)
- kiállítás (2)
- kirándulás (4)
- koronglövészet (1)
- könyv (1)
- könyvtár (1)
- környezetvédelem (13)
- köszönet (14)
- kultúra (1)
- különszám (2)
- levél (3)
- lövészet (2)
- márton nap (5)
- meghívó (52)
- neuenhaus (2)
- óvoda (18)
- önkormányzat (25)
- pálinka (7)
- programok (76)
- sport (16)
- színház (5)
- szmk (11)
- tábor (2)
- tájékoztatás (50)
- táncház (1)
- természet (1)
- testületi ülés (6)
- újév (2)
- újság megjelenés (9)
- ünnepek (13)
- választások (8)
- vélemény (15)
- verseny (8)
- zene (1)
Archívum
Impresszum
Felelős kiadó: „Gyermelyért” Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.)
Felelős szerkesztő:
Pósfai Csaba
Szerkesztők:
Bederna Zoltán, Csepregi Márton, Hanzlik Ervin, Kókai Rita, Petró Klaudia, Rácz Tibor
E-mail:
gyermelyi.hirlap
[kukac]gmail.com
A közölni kívánt híreket, tájékoztatókat, cikkeket kérjük lapzártáig, a fent közölt e-mail címre szíveskedjenek

©Gyermelyi Hírlap 2008-2009.
Minden jog fenntartva!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése