Alig több mint három hete azoknak az ünnepi pillanatoknak, amikor meghatottan hallgattuk a Himnuszt, aztán összeölelkeztünk, koccintottunk és mindenféle jókat kívántunk, szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek. Megfogadtunk ezt-azt, hogy ezután másképpen, meg hogy soha többet. Nincs több cigi (legfeljebb…), csak akkor iszom, ha egyedül vagyok (vagy mások társaságában), meg hogy bízom benned, (és eső után nem veszek köpönyeget), hiszen mindent elhittem, amit el akartam hinni Neked és így tovább és így tovább.
Aztán ettünk halat (ami ugye igazán egészséges) meg lencsét is a hajnali korhely leves után, hogy sok pénzünk legyen, meg kolozsvári töltött káposztát, sőt hallottam híreket pisztrángos halkocsonyáról is. Summa summárum nem hiszem, hogy sokat tévednék, ha azt állítom, hogy ezekben a napokban adtunk a koleszterinnek, ahogy az ilyenkor illik, rendesen.
És most hogy már januárius idusának kakaslépésnyire hosszabbodó napjait éljük, egyre inkább úgy tűnik, hogy az újesztendő ünnepi belépő köntöse - mint a Jézuska hozta új cipő sarka - napról napra hétköznapibbá, kopottabbá válik. Bizony-bizony megérkeztek a szeretem, nem szeretem dolgos hétköznapok, újra megteltek az autóbuszjáratok, ahol a huncut nyelvek szerint nem akkor lesz nyüzsgés, mozgás, ha valaki rosszul lesz, hanem ha felszáll az ellenőr.
Egyszóval ha tetszik, ha nem beindult a verkli. (Ide kénytelen leszek tanulságpótló megjegyzésként magyarázattal szolgálni: azt gondoltam ugyanis, hogy ha én tudom, más is tudja, hogy mit jelent az a szó hogy ”verkli”, Tévedtem. Tehát mondom: a verkli egy olyan zenegép amit „kézzel kell tekerni” és a régi pest-budai utcáknak, házaknak volt kedves emlékű zeneszolgáltató színfoltja.) Itt azt lenne fontos megjegyezni, hogy ezt a szerkentyűt (mint sok minden mást) lehetne visszafelé forgatni, de a dallamot, azt nem.
Következésképpen mi se akarjunk visszafelé táncolni, az ugyanis nem baj, sőt jó, ha van bennünk egy jó adag alkotói türelmetlenség, de azért ne akarjunk egyszerre írni a papír mindkét oldalára. Nos, jönne még belőlem (mint bivalyból a fagylalt) néhány idevágó gondolat, de talán majd legközelebb. Most így végezetül szeretnék közreadni a Kedves Olvasóknak egy újévi receptet (a’la Béla bácsi). Íme:
„Vegyél 12 hónapot. Gondosan tisztítsd meg a keserűségtől ,a hitetlenségtől, a fel-felbukkanó bizonytalankodásoktól. Ha jól tisztogattál, akkor erre az esztendőre marad 365 napod (a február idén 28 napos) Mikor ezeket még egyszer gondosan összeszámláltad, készíts elő minden naphoz fűszereket: egy részt, szeretetből, egy csipetnyit jóakaratból, háromgyűszűnyit derűből, Mindezekhez adjál két „összejkézzel” egy adag optimizmust, két kávéskanál türelmet, négy késhegynyi iróniát. Az így kapott masszát bőséggel szórd meg még egyszer szeretettel, és mielőtt kihűlne, fedd le figyelmességgel, kedvességgel, és az egészet naponta tálald fel embertársaidnak, de mindig mosolygós arccal”

Béla bácsi